2010. november 4., csütörtök

45.rész

Hali!


Hm, bocsi,hogy ilyen sokáig kellett várnotok az új részre... nem így terveztem! : / Ja és nagyon-nagyon köszönöm a komikat!
Igyekszem a következőt időben hozni : ) Puszií


- Szerintem meg ne akard megmondani mit csináljak. -húzódtam el tőle.
- Jó én nem azért mondtam... -mentegetőzött Seb.
- Aha... - dünnyögtem oda.
- Most mi a baj? -lépett közelebb.
- Talán ha kinyitnád a szemed, észrevennéd. - mondtam cinikusan.
- Mire célzol?
Lekapcsolódtak a lámpák és elkezdte az összegyűlt tömeg a Boldog Szülinapot skandálni. Sebi kézen fogott és a torta irányába indult velem.

- Később megbeszéljük. - hajolt közel, miután elfújta a gyertyákat.
- Rendben. -csókoltam meg, épp Hannával szemben állva. - Boldog Születésnapot, drágám.
- Köszönöm. -körülbelül még vagy ötvenszer ismételte meg azt az egy szót, mivel minden vendég gratulációját fogadta és csak azután ültünk le falatozni. Persze az "ördög" nem bírta ki,hogy ne jöjjön oda "boldogítani" bennünket.
- Ugye nem baj ha ideülök... -mire befejezte a mondatot már helyet is foglalt.
- Dehogy... -grimaszoltam rá.

Alig telt el fél perc és hangos nevetésben tört ki. Tudtam én, hogy nem normális.
- Mi olyan vicces? -kérdezte Vetti kedvesen.
- Áááá, csak eszembe jutott, mikor először sütöttem a szülinapodra... -nevetett ismét. Ó, hogy oda ne rohanjak. -gondoltam magamba.
- Arra én is emlékszem. -nevetett fel Sebastian is. - Azt hiszem, azt a trutyit soha nem felejtem el. -kacarásztak együtt.
- Olyan rossz volt? -kérdeztem ártatlanul.
- Soha nem ettem annál rosszabb tortát. -válaszolt egyből a kedvesem.
- Akkor még szerencse,hogy ezt nem te csináltad. - vigyorogtam a nő képébe.
- És a legfinomabb torta? Talán Dubaiban ettünk, nem? -terelte tovább a beszélgetést Hannácska. - Bár nekem nem a sütemény miatt maradt emlékezetes az a nyaralás. -kicsit sem érdekeltek a sztorijai, de nem akart leállnia. - Képzeld -fordult felém. - 2 napig ki se mozdultunk a szállodánkból, bezárkóztunk a szobánkba és csak szeretkeztünk. - ahogy befejezte a mondatot, Seb fulladozni kezdett, gondolom az ital amit épp kortyolgatott félre csúszott.
- Jól vagy? -fordultam a párom felé.
- Persze, csak félre nyeltem. -enyhén elpirult.
- Megkeresem a fényképezőm, mindjárt jövök. -találtam ki egy kamu indokot, amivel leléphetek egy rövid időre, mert már nem sok hiányzott ahhoz, hogy megtépjem. Nagyjából 5 percig lehettem távol, de mikor visszaértem Seb a szoba közepén ült, Hanna pedig egy mikrofonnal a kezében állt előtte.

"A mosolyod fénybe boríthatná az egész várost
Nem láttam egy ideje, mióta Ő rád mászott.
Azt mondod, jól vagy, de én jobban tudom,
Mit akarsz egy ilyen csajjal?
De ő magas sarkúban jár, míg én tornacipőben..." 
Hogy mi baja van? Azért, ezt még tőle se vártam volna... Ott álltam ledöbbenve és hallgattam, amint egy dal keretében engem ócsárol és önmagát isteníti.
"Emlékszem, amikor az éjszaka közepén átjöttél hozzám,
Én nevettetlek meg, mikor mosolyogni sincs erőd
És ismerem a kedvenc dalaidat, nekem mesélsz az álmaidról.
Azt hiszem tudom hova tartozol….azt hiszem, hozzám.
Hát nem látod, hogy én vagyok az, aki megért,
Mindig is itt voltam, miért nem veszel észre?
Te… te hozzám tartozol, hozzám tartozol...
Na nekem itt lett elegem az egészből. Sietős léptekkel hagytam el a szobát, majd a házat, az udvart és mikor észbe kaptam, már egy szőlős mellett sétáltam a sötétben. Nem akartam messzire menni, de nem bírtam tovább köztük. Levettem a cipőm és mezitláb ballagtam a fűben. Filmbe illő pillanat lett volna, ha nem épp előtte tapostak volna bele a lelkembe. Nem is tapostak, egyenesen gázoltak. Nem tudtam felfogni, hogy lehet valaki ekkora ribanc... Gondoltam, hogy nem lesz könnyű menet ez az út, de arra nem voltam felkészülve, hogy egy volt barátnővel harcolnom kell. Viszont, ha azt hiszi ilyen könnyen győzhet, akkor el kell hogy szomorítsam őt.
- TIA! TIA! -hallottam meg Seb kiabálását mögülem. -KICSIIIM!!! -megfordultam, pár másodperc múlva lefékezett előttem. -Tudok mindenről?
- Hm? Nem értelek?
- Melanie elmondta, mi történt az áruházban, de nem kell féltékenynek lenned Hannára.
- Majd azt eldöntöm én... Amúgy se féltékenykedem.
- Á, tényleg nem. Végül is én sértegettelek titeket egész este és még véletlen se ti egymást.
- Nem én kezdtem a beszólogatást. Nem én ecseteltem a szexuális életünket. Nem én énekeltem egy, a másiknak oly kellemetlen számot, megjegyzem szörnyen hamisan.
- Nem tudom, miért csinálsz ekkora ügyet belőle.
- Jah, te drámázhatsz nekem, rohadt smsek miatt, de én ne szóljak egy szót se a drága ex-edre.
- Én nem becézgetem Hannát, már ne is haragudj.
- Uram atyám.... Te komolyan azon akadtál ki,hogy néhány sms-ben Angyalkámnak hív?
- Milyen néhány sms-ben, konkrétan az összesben...
- Na mert te nem becézgetsz senkit.
- Ha tudni akarod, egyedül téged becézgetlek. És én nem csábítgatok senkit sehová, és nem ígérgetek fűt fát azért hogy megfektessek valakit.
- Ja elvégre Hannácska már úgyis meg volt.
- Basszus ne legyél már ilyen csacsi...
- Kösz, ez igazán jól esett. -fordítottam hátat.
- Fogd fel, én téged szeretlek. Érted? -lépett elém. - Nem számít mi volt régen Hannával, az számít mi van most. -nézett mélyen a szemembe. - Nekem csak te számítasz és az hogy boldog legyél. -mosolygott rám. -Lehetőleg velem. -felkuncogtam és a nyakába borultam.

- Én is szeretlek téged. -léptem hátrébb,hogy a szemébe nézve mondhassam. -Menjünk vissza a buliba, még nem is táncoltál velem. 
- Mindegy,hogy ott vagy itt, a lényeg,hogy együtt legyünk.-átfonta a derekam, szorosan magához húzott és lassúzni kezdett velem.
- Te mit csinálsz? -néztem fel rá.
- Táncolok a szerelmemmel?!
- De hát, nincs is zene...
- Tévedsz, -a fejemet a mellkasára nyomta épp a szívéhez, ami megnyugtatóan dörömbölt odabent. - ez a dal csak a tiéd. -ringtunk körbe tovább.
- Azt hiszem ez az új kedvenc számom. -könnyes szemmel mosolyogtam fel rá.


Torta : )



7 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Ohh hát én Hannát megtépem :@ :@
    Hogy lehet valaki ilyen szemét?
    De, szerencsére nem járt sikerrel ( eddig?)
    A vége az olyan romantikus volt (L)
    Imádom
    Sok Puszi

    VálaszTörlés
  2. húúháteez... *.*
    olyan szép lett a vége. *.*
    remélem hanna hamar elpucol, aztán minden happy lesz. :D hozd hamar a folytatást!

    VálaszTörlés
  3. Ooo *-*
    Kapd már be. *-*
    Ilyen szépet, mint amit Seb mondott neked a végén, nekem sose fog mondani senkii. :(
    Gyönyörűű & naagyon aranyos *-* <333
    Hannának nekimegyek & szétfelszítem az éneklős kis száját -.-" Csak, hogy megnyugodj. =D

    Szeretleek. ♥
    puszíím.^^

    VálaszTörlés
  4. Szijja Tia!

    Ezt mondtam már az előző részeknél is: Seb nem igaz, hogy nem veszi észre, mit csinál a barátnője és Tia persze nem szólhat rá egy rossz szót sem! A kicsi német persze duzzoghat, ahogy neki tetszik!!! grrr

    De a vége nagyon szép lett! :) (L)

    SZUPER! :D

    Puszi,
    Noncsi

    VálaszTörlés
  5. Ááááh nagyon megörültem ám a résznek!!!! :)
    És külön köszönet a magyar feliratos zenéért, mert az angol tudásom, egy-két szóban kimerül. :)
    Azért remélem, hogy a történetedben nem olyan vége lesz a ˝szerelmi˝ háromszögnek, mint a klipben...
    Hannah -t pedig én még nem írnám le, persze igazából sz számít, hogy Te hogyan gondolod. :)
    Azt pedig szeretem, mikor féltékenykednek :)
    Millió puszi,
    Réka

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm lányok a komikat! :D <3
    Rékám rátapintottál a lényegre... (klip vége):) de nem árulom el mi lesz... :P
    Puszilok mindenkit! :D

    VálaszTörlés
  7. Szuper lett Füli!!!!
    Hanna amit művel :S grrr majd én megtépkedem grrr
    Aranyos volt, ahogy vitatkoztak és végül kibékültek :) 8I 8I ♥♥♥♥♥ Sebike 8I
    IMÁDOMMMM ♥♥♥♥♥

    Puszi, Alofun

    VálaszTörlés