51.rész

Sziasztok! : )


Visszatértem :) Elindul újra a történet.... tulajdonképpen ez még egy átvezető rész, de remélem tetszik.
Nem döntöttem még el, hogy Happy Endes véget írok vagy sem, de idővel majd eldől... : )
Köszönöm a komikat és üzeneteket, tartsátok meg jó szokásotokat! Puszií <3 

Két nap telt el mióta megtudtam a fájdalmas hírt. Nem beszéltem a csapatból senkivel, Christianon kívül, vele is csak azért, hogy a szerződésemet minél hamarabb felbontsuk illetve, hogy a cuccaimat visszakapjam. Tudtam, hogyha haza megyek, Seb meg fog találni, ezért egy barátnőmhöz „menekültem”. Egyedül akartam lenni, hogy tisztázni tudjam magamban a dolgokat és szerencsére ezt Catalina megértette.

Az ágyamon ültem és a telefonomat bámultam, amit ahogy elhagytam a szállodát kikapcsoltam. Nem mertem bekapcsolni, féltem, ha elolvasom vagy meghallgatom, az üzeneteket rögtön meggondolom magam. Nem akartam önző lenni, tudtam mennyire fáj az egy gyereknek, ha a szülei nincsenek vele. A saját bőrömön tapasztaltam meg és megfogattam, hogy én soha nem kerülök ilyen helyzetbe.
- Kész vagy? –lépett be Cata a szobába.
- Igen. –pattantam fel az ágyból és megtöröltem a gondolatoktól fátyolossá vált szemem.
- Jajj Tius, borzalmas téged így látni. Szedd össze magad, szivem. – simogatta meg a hátam.
- Megpróbálom, csak nagyon nehéz.
- Tudom.
- Folyton rá gondolok és az emlékeinkre, a terveinkre. – pityeregtem el magam.
- Miért nem hívod fel? Vagyis, tudom miért, de legyél most egy kicsit önző. –megráztam a fejem.
- Nem lehetek, Cata. Talán ha nem ilyen lenne a múltam, akkor most ott lennék mellette, de így nem tudok. Valaki ott fent nem akarta, hogy mi együtt legyünk boldogok…- sóhajtottam fel. –Induljunk, jó?
- Persze. Gergő a reptéren fog várni minket.
- Az jó. Biztos nem leszek a terhetekre?
- Tia, ne butáskodj már! Amúgy meg szerintem az amerikai lovagod is alig várja, hogy ott legyél mellette.
- Ő részemről csak egy nagyon kedves barát.
- És, te mi vagy neki?
- Nem tudom. Most nincs szükségem senkire, csak barátokra. Remélem, ezt ő is elfogadja.
A taxink megérkezett, így a társalgást félbe szakítottuk, a repülőn kezdtünk újra beszélgetni.
- Mit mondott Mike mikor beszéltetek?
- Hm… hogy sajnálja, de…
- De?
- De azért az ő lelke megkönnyebbült, hogy így talán lesz nálam esélye.
- Erre te?
- Semmi. Nem mondom, hogy nem vonzódom hozzá, mert kezdettől fogva vonz benne valami, de szerelmes egyetlen férfibe vagyok, és nem hiszem, hogy valaha is tudok majd úgy szeretni mást, mint Sebet.
- Biztos nem akarsz vele beszélni?
- Sebivel? – úgy ejtettem ki a nevét mintha a legféltettebb kincsemről beszélnék és úgy is éreztem. Ő volt, lesz a szívem legféltettebb, legkedvesebb kincse. Az első szerelmem és talán az egyetlen…
- Igen. Talán segítene.
- Kétlem, hogy, ha még egyszer látom őt, ha még egyszer a közelembe kerül, akkor leszek olyan erős, hogy azt mondjam neki, amit 2 napja mondtam.
- Te tudod, de…
- Nincs semmi de! Tovább kell lépnem. –zártam le a témát.
- Akkor most, hogyan tovább? Vannak már tervek?
- Őszintén szólva, fogalmam sincs. Tegnap Miketól kaptam egy ajánlatot, de nem hiszem, hogy jó ötlet.
- Elárulod?
- Azt mondta, a vb után menjek vele Amerikába és valósítsam meg az álmaimat, hogy azok ne csak álmok legyenek.
-  Ez egy remek ötlet. Éld meg az álmaidat, ki tudja mikor lesz ilyen lehetőséged újra. Talán azért történt mindez, hogy visszatérj az eredeti terveidhez.
- Igen, talán. De akkor se vagyok biztos benne, hogy ehhez pont Mike segítségét kéne kérnem.
- Azt mondtad, csak egy barátod. A barátok pedig támogatják egymást. Jó tenne neked, ha új közegbe kerülnél.
- És meglátogathatnám Mayát és Hayleyt.
- Bizony. –mosolygott bíztatóan.
- Beszélek vele erről az egészről, de elmondom neki, hogy én nem akarok tőle úgy semmit.
- Rendben, de ha az érzelmeid változnak vele kapcsolatban, ígérd meg, nem fog elzárkózni előle. –fáradtan pillantottam rá… - Jó, nem szóltam.

Az út hátralévő részében aludtam, csak a leszállásnál ébredtem fel. Nem is csoda, hiszen mióta eljöttem a hotelből egy-két órát aludtam csupán.

- Halihó, kis hercegnő! Ébredj! –keltegetett drága barátnőm.
- Mennyi az idő? Mennyi aludtam?
- Miután leszálltunk a gépről a szállodáig vezető úton aludtál, vacsi után, ahogy vízszintesbe kerültél ismét elszenderültél… Most reggel fél nyolc van, ha akarsz a bajnokkal találkozni a verseny előtt, akkor fel kellene kelni.
- Persze. –ültem fel az ágyba. Egy kicsit megszédültem.
- Minden rendben? –nézett rám furcsán Catalina.
- Igen. Gergő? –tereltem el a témát.
- Most reggelizik, aztán megy a tárgyalásra.
- Akkor csak ketten leszünk ma is?
- Hát, igazából találkozóm lenne egy leendő ügyféllel. Óriási esküvőt szeretne és egyeztetnünk kell. De 2-3 óránál nem hiszem, hogy több lesz és eljöhetsz velem.
- Azt hiszem, inkább kihagyom. Talán Mikenak lesz egy kis ideje rám, vagy maximum visszajövök ide és lazítok.
- Ahogy gondolod. Mit kérsz reggelire?
- Nem vagyok éhes. –húztam oldalra a számat.
- Alig ettél a napokban…
- Nem tehetek róla, nem kívánok semmit. Ha kajára gondolok hányingerem lesz.
- Jajj te lány! Azért a telefon itt van az ágyad mellett, bátran használd. Visszamegyek Gergőhöz, ha kellenék, ott keress.
- Okés. Veszek egy fürdőt. –bólintott majd elhagyta a szobám.
A telefonomat még mindig nem kapcsoltam be, az emailjeimet nem mertem megnézni, de eldöntöttem, hogy ezen változtatni fogok. Küzdenem kell, be kell bizonyítanom magamnak, hogy harcos vagyok. Hogy talpra tudok állni ebből is. A fürdőbe vonultam a kis készülékkel, engedtem egy kád jó forró vizet, belehelyezkedtem és megnyomtam a bekapcsoló gombot...

50. rész

Sziasztok!

Húúú… hát ez egy nagyon nehéz pillanat lesz, Az 50. résszel elérkeztünk az első évad végéhez.
Köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasta a történetem, remélem ezután is fogja. Köszönöm a rengeteg komit, és remélem, megtartjátok jó szokásotokat és megörvendeztettek néhány sorral!
Szeretnék kérni mindenkit, hogy az utolsó részhez írja le a véleményét… sokat jelentene! : )
Nem ígérek semmi időpontot a folytatáshoz, egy biztos abbahagyni nem fogom! Puszií

 - Szia, Szívem. –köszöntem, ahogy beléptem a szobánkba.
- Épp hívni akartalak.
- Miért? Valami baj van?
- Mért kell rögtön rosszra gondolni. –csóválta meg a fejét.
- Akkor?
- Csak tudni akartam mikor érsz vissza. Már késő van.
- Tudom, de elhiheted nekem néhány évvel ezelőtt ennél később is jártam a városba. –oktattam ki.
- Bocs. –emelte fel a kezét és fürdő irányába indult. Vettem egy mély levegőt, közben ő levette a pólóját.
- Ne haragudj! –öleltem át hátulról a már meztelen felsőtestét. – Nem akartam bunkó lenni. - pusziltam meg a háta közepét.
- Pedig sikerült. –nézett rám a válla fölött.
- Sajnálom. –néztem bűnbánóan a szemébe.
- Jössz? –bökött a fejével a zuhanykabin felé, mire én csak bólintottam. Lassan hámozta le rólam a kisruhát, ami ma rajtam volt, majd még lassabban a fehérneműt. Az ajkaival kényeztette a testem a zuhany alatt, kínzóan jól csinálta és nem rajtam múlott, hogy aznap este nem történt köztünk más.

Másnap Kimivel reggeliztünk és legnagyobb bánatomra Eli és a Jégember az első perctől kezdve megtalálták a közös hangot. Nagyon rossz előérzésem volt, de ekkor még nem tudtam, hogy nem csak az unokahúgom miatt.
Az időmérőn Sebi a második helyen végzett. Örültünk neki, mégis a hangulat feszült volt az egész paddockban, mert Felipe Massa súlyos balesetet szenvedett. Elsírtam magam az eset láttán, bele se mertem gondolni, hogy ez bármikor megtörténhetne Sebbel is.

- Hétfőn az értekezlet után akkor a nővéremékhez megyünk… És akkor kedden bemutatlak mindenkinek. –hajtottam le a laptopom, ahogy befeküdt mellém az ágyba.
- Oké, Kicsim.
- És mi lenne, ha utána Rómába utaznánk? –vetettem fel óvatosan az ötletem.
- Miért pont Rómába? –emelte fel az egyik szemöldökét. – Egészen véletlen nincs köze az úszóvbhez?
- Hát… azt mondtam Mikenak, hogy ha ráérünk, akkor mindenképp elmegyünk megnézni őt.
- Elhiheted, hogy nincs kedvem őt nézni. –kapcsolta le a villanyt.
- Jó. Mindegy. –fordítottam hátat neki.
- De, ha te szeretnéd, akkor elmegyek veled. – adott puszit az arcomra és a karjaiba zárt.
- Szeretlek Egyetlenem! –suttogtam a sötétben.
- Én is téged. Szép álmokat Kicsim.

A futam katasztrofális volt a mi szemszögünkből. Sebi sajnos motorhiba miatt kiesett a versenyből…
Míg Ő kötelező interjúkat adta én a szobájában vártam rá. Egyedül voltam, mivel Leni elígérkezett Kiminek az estére, így ő már javában készülődött.
- Halihó! –köszöntem kedvesen, mikor becsukta maga mögött az ajtót. – Mérges vagy?
- Nem. Én mindent megtettem, a motor nem bírta.
- Gyere ide. –tártam ki a karom előtte.
- Örülök, hogy itt vagy nekem. –sóhajtott nagyot.
- Mikor kell visszamenned a csapathoz?- kacérkodtam vele.
- Van másfél órám. –vigyorgott lehengerlően.
- Akkor miért csak itt ÁLLunk? – több se kellett neki, szenvedélyes órát töltöttünk együtt. Megbeszéltük, hogy várjam meg a hotelbe és este folytatjuk.
Lezuhanyoztam, kicsíptem magam és rendeltem vacsorát is. Fél tíz előtt valamivel futott be Sebastian. Rögtön a nyakába vetettem magam, de ő gondterhelt arccal tolt el magától.
- Mi történt? –kérdeztem döbbenten.
- Szeretném, ha végig hallgatnál, és nem borulnál ki.
- Megijesztesz. –ültem le az ágyra.
- Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek…
- Seb, ne játssz az idegeimmel. Bökd ki, mi a franc van…
Lehunyta a szemét és belekezdett. – Kaptam egy telefonhívást.
- És? –kérdeztem hisztérikusan. – Kitől?
- Tudod, Hanna és te közted együtt voltam egy lánnyal. Csak egy éjszaka volt és az óta nem is beszéltem vele egészen máig.
- Mit akart? –tettem fel a kérdésem félve.
- Azt állítja terhes tőlem. – guggolt le elém, a kezeimet a kezei közé vette.
- Hogy? Mit mondtál?
- Egyetlen egyszer feküdtem le vele, de most elvileg terhes, tőlem.
- Ez biztos? –csordult ki egy könnycsepp a szememből.
- Sajnálom. –törölte le az arcomról a fajdalom nyomait.
- Tőled? –csak suttogni volt erőm. Hirtelen minden összeomlott bennem.
- Azt mondja, nem volt együtt utánam senkivel.
- És… és eddig nem vette észre, hogy állapotos?
- Nem. – hajtotta a fejét a lábamra.
- Mi lesz most?
- Nem tudom.
Rettegtem a kérdéstől, amit feltenni készültem, de tudtam, hogy muszáj. – Megtartja? –könnyes szemekkel nézett fel rám és nem kellett semmit mondania, rájöttem magamtól is a válaszra. – Megtartjátok. –keltem fel az ágyról.
- Nem akarok gyereket… Tőle nem, de nem kérhetem, hogy vetesse el. –hangosan zokogni kezdtem. – Kérlek, ne sírj! Kérlek! –kezdett ő is sírásba.
- Mindketten tudjuk, mi jön most.
- De talán, ha megmondanám, hogy anyagilag támogatom őket, de nem…
- Ezt verd ki a fejedből! –ripakodtam rá. – Miattam egy gyerek se fog apa nélkül felnőni.
- De…
- Seb, nincs semmi de. Én tudom milyen apa nélkül felnőni. Akkor kellett volna gondolkozni, mikor összehoztátok.
- Védekeztünk.
- Akkor a jó isten akarta, így. –nevettem fel keserűen és belebújtam egy pulcsiba.
- Ne hagyj itt. Nem tudok nélküled élni. Szükségem van rád. –lépett elém, az ajkait ez enyémhez nyomta és megcsókolt. Fájdalmas volt, zokogva váltunk el, tisztában voltunk vele, hogy, ha az a baba megszületik, mi többé nem lehetünk együtt.
- Beadom a felmondásom és kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom. –rángattam magamra egy sortos majd beleléptem a papucsomba.
- Utálsz? –a hangja olyan szomorúan csengett, hogy a szívem majd megszakadt érte.
- Dehogy utállak. A helyzetet utálom, de téged a világon mindennél jobban szeretlek. Te vagy a legjobb dolog, ami az életembe történt velem. –simítottam végig az arcán. A legnehezebb mondatokat készültem kimondani, és legszívesebben ott haltam volna meg. – Kérlek, hagyj elmenni. Ne keress, ne hívj, ne üzenj… Hagyd, hogy megpróbáljak új életet kezdeni.
- Ne kérj ilyet tőlem. Szeretlek. - csuklott el a hangja.
- Én is szeretlek Sebastian Vettel. Örökké szeretni foglak. –léptem ki a szobából és ezáltal az életéből is.

                     The End…. legalábbis az első évadnak!

49.rész

Sziasztok! J

Hát, nem akartam senki kedvét elrontani a VB cím megszerzése után, de most már muszáj volt írni…
Új fordulat következik a történetbe, ami a következő részekben ki fog bontakozni. Nos, itt az első. Extra-giga-mega-tera hosszú rész lett...  Jó olvasást! J

A napok csak úgy rohantak el mellettünk, észre se vettem, de már csütörtök volt. Beindult újra minden. Sajnos még annyit se voltunk együtt Sebivel mint az előző futamokon. Mindenki tőle akart interjút, és ő persze örömmel felelt minden kérdésre. Szombaton a 3. helyet szerezte meg, vasárnap viszont még egy helyet sikerült javítani, így Webber mögött másodikként futott be. Összességében elégedett volt, bár azért szúrta a szemét, hogy a hazai nagydíján a csapattársa előtte végzett. A csapat hajnalig bulizott, mivel ez volt Mark első győzelme, de mi éjfél felé már leléptünk. A hétfő leginkább pihenéssel illetve a hétvégét lezáró értekezlettel telt el.
- Mikor mutatsz be a családodnak? – kérdezte este a közös pancsolás után.
- Mondjuk a Magyar Nagydíj után… Ha az neked is jó.
- Rendben.
- Miért vagy ilyen szótlan? –bújtam szorosan hozzá a takaró alatt.
- Nincs semmi.  –karolt át, majd megpuszilt. – Na, indíthatom a filmet? –emelte meg a távirányítót.
- Igen.
Kedden amennyi időt csak lehetett a családjával töltöttünk, meg persze mi a reggeli és az esti közös „tornát” sem hagytuk ki. Szerdán én délelőtt hazautaztam, Angliába, ő pedig délután repült vissza Svájcba, de előtte Sebas az ígéretét betartva elvitt egy fehérnemű boltba. A búcsúzkodás kicsit hosszasra sikerült, majdnem lekéstem miatta a gépet.
Egészen pénteki elviselhető volt a hiánya, de utána kezdett egyre jobban hiányozni. Valószínűleg a telefonszámlám is jóval magasabb lesz az átlagnál, mivel rengeteget lógtam rajta. Hol Sebbel, hol Michaellel trécseltem, aki már az úszó vb miatt Olaszországba van. A lányokkal tartottunk csajos napot, de a figyelmemet nem terelték el teljesen. Számoltam vissza a napokat a találkozásunkig. Én már kedden HAZA utaztam, így egy kicsit a saját családommal lehettem, akiket már karácsony óta nem is láttam. A csapat szerdán, Sebastian pedig csak csütörtökön reggel érkezett.
Ismét a Toro Rossohoz lettem beosztva, mert most már hivatalosan is Jaime a kis bikák pilótája. Szerdán vele vacsoráztam és nagyon be volt zsongva.
                                                                     ~OoO~
- Nem örülök, hogy áttettek hozzá. –léptünk be a közös szállodai szobánkba csütörtök éjjel fél1kor.
- Neked soha semmi nem jó. –bújtam ki a cipőmből.
- Azt hittem velem leszel a hétvégén. Már egy hete nem is láttalak. –mondta ingerülten. – Direkt megmondtam Christiannak, hogy a hétvége alól felmentelek, erre rittig, hogy rászerveznek.
- Nem Chris tehet róla. És amúgy, ha szabad tudnom, miért akartál te kiiktatni engem?
- Nem kiiktatni akartalak, csak azt, hogy a családoddal lehess és velem. Mikor láttad őket utoljára?
- Régen. –sütöttem le a kobakom.
- Na látod… az meg másik, hogy a német nagydíjat teljesen egyedül csináltad, úgyhogy nem kell már senkinek bizonyítanod. – nem szóltam semmit. Egy, mert fáradt voltam. Kettő, mert tudtam, hogy csak jót akar. Három, iszonyatosan hiányzott már a közelsége.
- Most megharagudtál? –megráztam a fejem és közvetlen elé sétáltam. Átkulcsoltam a nyakát és egy apró csókot leheltem a puha ajkaira.
- Nagyon hiányoztál. –nem tudom miért, de suttogtam.
- Nem annyira, mint amennyire te nekem.
- Ezt honnan veszed?
- Onnan, hogyha annyira hiányoztam volna, akkor így csókoltál volna meg. – az arcomat a két keze közé fogta és szenvedélyesen megcsókolt. Innentől már nem volt megÁLLás az ágyig.
- Rohadt álmosak leszünk holnap reggel. –kapkodtam a levegőt a mellkasán.
- Fél nyolcra kértem az autót. –igazította meg rajtam a takarót.
- Rendben. –cirógatni kezdte a hátam és éreztem, hogy egyre álmosabb vagyok. -Jó éjt, Egyetlenem.
- Szép álmokat, Kicsim.
Reggel meglepően könnyen keltünk.
Seb végül csak elintézte, hogy a hétvégére ne kapjak komoly munkát, így a boxból figyeltem az első szabadedzést, a másodikra már társaságom is lett az unokahúgom személyében. Eli hatalmas Kimi fan és egész edzés alatt a fülemet rágta, hogy mutassam őt be a Jégembernek.
- Tia, kérlek. Akkor csak köszönjünk oda neki.
- Nem.
- De miért nem?
- Mert, ha csak hozzád szól te elolvadsz…
- Na mert te nem olvadtál el Sebtől…
- Az más.
- Miért lenne más?
- Mert ő csak 2 évvel idősebb, mint én. Kimi viszont tízzel több, mint te.
- És?
- Csak egy kérdésre válaszolj, de őszintén.
- Jó.
- Ha tehetnéd, lefeküdnél Kimivel?
- Igen. –vágta rá gondolkozás nélkül.
- Na ezért nem.
- De Tia, már 19éves vagyok. Nem ő lenne az első. –megláttam Vettit felénk sétálni, így gyorsan le kellett zárnom ezt a beszélgetést.
- Eleonóra a vitát lezártnak tekintem. Ott jön Sebi, na neki most bemutatlak.
Hárman vágtunk neki a büfének, mivel Seb a két edzés között nem evett és már nagyon éhes volt. Nem indult túl jól a hétvégéje. Az első edzésen 15. a másodikon pedig a 6. helyre volt elég az ideje, de a kedve jó volt. Vagy csak Eli előtt mutatta ezt. A gondolataim teljesen máshol jártak, de arra felkaptam a fejem, mikor a drágalátos unokahugicám Kimi nevét ejtette ki a száján.
- Akkor, mit szeretnél? Mikor mutassalak be neki? –kérdezte készségesen a párom.
- Minél előbb annál jobb. –mosolygott magabiztosan Leni.
- Holnap reggel a szabadedzés előtt?
- Tökéletes. Köszi.
Zavart, hogy megtalálta a kiskaput, de örültem, hogy holnap se leszek egyedül.
- Meddig és miért akartátok titkolni, hogy egy párt alkottok?
- Ezt Sebtől kérdezd.
- Féltem, hogy a sajtó mindent elront majd, ezért megpróbáltam kizárni őket a magánéletemből. Azon viszont én meglepődtem, hogy a Német Nagydíjig nem jöttek rá. –gondolkozott el egy kicsit. – Mondjuk ott már nem tudtuk tovább titkolni.
- Tudtuk volna, ha nem megyek veled a szüleidhez. És ha a bulin türtőztetjük magunkat.
- De így jobb. Most már bármikor megfoghatom a kezed, vagy adhatok puszit. –hajolt át, hogy megcsókolhasson.
- Ettől függetlenül most is megpróbáljuk kizárni őket az életünkből.
Seb visszament a csapathoz elemezetni, mi pedig a városba indultunk. Jó nagyot sétáltunk a Duna parton fagyival a kezünkbe és csak meséltünk és meséltünk egymásnak. Tíz óra körül váltunk el, őt beültettem egy taxiba én pedig gyalog tettem meg az utat a szállodáig.

Seb The World Champion 2010

The World Champion 2010

Mintha az egész nem is ezen a bolygón játszódna.  Hihetetlen évadnak lehettünk szemtanúi.
Annyi hullámvölgy és nehézség után viszont most ott áll a dobogó tetején az a kócos hajú kölyökképű srác, immár bajnokként, könnyeit törölgetve hallgatja a nemzeti himnuszát. A himnuszt, ami most csak az ő tiszteletére szól… Az új királynak. A sportág történetének eddigi legfiatalabbjának. Sebastian Vettelnek.
Az álom 2010. november 14-én valóra vált, mert Seb a maga 23 évével és 134 napjával Abu Dhabiban ott áll a dobogó tetején. A világ tetején!!!

48.rész

A következő részt, talán holnap hozom, de nem ígérek semmit!
Azért a komik segítenek! :D Puszií

- Tudod mit, nem is érdekel. El fogtok késni –mondtam gúnyosan. –Ahogy mi is. –indultam fel az emeletre.

- Kicsim, beszéljük meg. Félre érted.

- Majd este beszélünk… feltéve, hogy időben hazaérsz. –otthagytam őket és egyből Melaniehoz siettem, hogy elhívjam magunkkal a cirkuszba. Kopogtam az ajtón, majd lenyomtam a kilincset.

- Szia. Nincs kedved véletlen Fabival és velem cirkuszba menni?

- De van. –kikapcsolta a tv-t. – Seb?

- Van jobb programja.

- Mi történt már megint?

- Biliárdozni akart a barátaival, én viszont nem óhajtok Hannával egy légtérbe lenni. Ráadásul Fabinak meg lett ígérve a cirkusz…

- Majd én elviszem őt. Te meg menj Sebivel és érezzétek jól magatokat. Hannát meg nézd levegőnek.

- Egy, nem te ígérted meg neki. Kettő, nem tudom levegőnek nézni, mert féltékeny vagyok. Három, nélkülem is jól fog szórakozni. Csütörtökön is jót mulatott, míg én itt bőgtem.

- Lemaradtam… Hogy jön ide a csütörtök? Honnan veszed, hogy bulizni volt?

- Hanna elárulta őt.

- Tia, - mosolygott rám kedvesen. – Adamék bulizni voltak és Seb is benézett, de kb. 5 perc múlva a három fiú lelépett, mert Kenny és Adam nem bírta hallgatni Seb rinyálását. Mivel Sebi nem akart még hazajönni, átment Kennyhez. Ha nem hiszel nekem, hívd fel a srácokat. –egy kicsit megnyugtattak a szavai.

- Utálhatom Hannát?

- Azt hiszem igen. –kacagott fel.

- Na, hagyjuk. Inkább induljunk, mert nem lesz helyünk.

- Oké. Gyorsan összekapom magam.

- Addig én szólok Fabinak.

A kis srác szobájából hangos nevetés szűrődött ki. Benyitottam és elmosolyodtam a látványon…

Sebas, épp Fabit csikizte, aki már szinte sírt a nevetéstől.

- Áááá… elég… ELÉG!!!! –kiáltozta a legkisebb Vettel.

- Na, akkor eljössz velem cirkuszba?

- Persze, hogy el.

- És, szerinted Tia még hajlandó lesz eljönni?

- Nem tudom. –húzta fel a vállát. – De kérdezd meg tőle. –mutatott rám.

Sebastian felém fordult és mielőtt feltehette volna a kérdést, válaszoltam.

- Igen.

- Igazad volt, van. Nagyon haragszol? –kelt fel az ágyról.

- Most mit mondjak…

- Azt, hogy nem és menjünk már. –lépett közénk Fabian, majd a kezünknél fogva kihúzott az ő kis birodalmából.

- Ezek szerint négyed megyünk… - csatlakozott hozzánk Mel is.

- Bizony. Rettegjenek a bohócok. –nevetett fel a lökött szőkém, majd a vállára kapta az öccsét és kirohant az autóhoz.

- Ki mondta, hogy te fogsz vezetni? – kekeckedtem vele.

- Csak nem te akarsz?

- A-a. Akkor én gyalog megyek. Seb vezessen.

- Áruló. –vigyorogtam Fabira.

- Én ülök előre. –rohant az anyós üléshez.

- Na csajok, akkor tiétek a hátsó sor. – nyitotta ki nekünk az ajtót, a kedvesem.

- Ennyi Tia, le vagyunk szavazva.

Nagyjából 10 perc alatt odaértünk, viszont üres parkolóhelyet nehéz volt találni, így Melanie és Fabi kiszálltak, hogy beálljanak a jegypénztárhoz, mi pedig keresgéltünk tovább.

- Kösz, hogy emlékeztettél mi is fontos igazán nekem. –állította le a motort,

- Féltem, hogy nem jössz rá.

- Ti vagytok nekem a legfontosabbak, –nézett mélyen a szemembe. - Csak nem akartam megbántani Ericát és csalódást se akartam okozni a társaságnak.

- És helyette könnyebb lett volna bántani az öcsédet? –húztam fel a szemöldököm.

- Ha könnyebb lenne, nem lennék itt. Szeretném, ha tudnád, hogy én csütörtökön csak összefutottam Hannával… kb. 3percet voltunk együtt és utána otthagytam őt. Nem értettem miért akar közénk kavarni, de mostmár látom, hogy ő még nem lépett túl. –húzta el a száját. –Sajnálom, hogy nem vettem észre előbb.

- Örülök, hogy mostmár látod. –eresztettem felé egy apró mosolyt.

- Nagyon szeretlek. –suttogta a sötétbe, a gyönyörű pillanatot a telefonja szakította meg. –Kenny az. –mondta miután előhalászta a zsebéből.

- Hello… Ja… Cirkuszba. .. Mel, Fabi, Tia meg én. … Várj, megkérdezem.

- Na mi van?

- Kennyék azt kérdik, hogy az előadás után maradunk még a vásárba vagy megyünk haza? És, hogy zavarna, ha ők is ide jönnének?

- Kik azok a Kennyék?

- Kenny, Adam és Erica.

- Hanna?

- Hanna nincs velük. Miután én elküldtem, nem ment biliárdozni… Szerintem haza ment.

- Akkor maradunk.

- Azt mondja, megvárunk titeket itt… Oké. Szia

- Menjünk, mert nem fognak beengedni. –szálltam ki a kocsiból.

- Még van húsz percünk.

- De én még vattacukrot szeretnék. –sétáltam át az ő oldalára, majd kézen fogva Meliék után eredtünk.

- Szent a béke? –kérdezte Melanie, mikor lemaradtunk kicsit a fiúktól.

- Amíg Hannácska nincs a közelünkben biztos.

- Ti is kértek fagyit? –futott vissza hozzánk Fabi.

- Naná. –vágtuk rá egyből.

Mikor kijöttünk a másfél órás előadásról, már a többiek is odaértek. Ahogy láttam mindenki nagyon jól érezte magát. A fiúk rengeteget ökörködtek és köztük Fabi is „nagyfiúnak” érezte magát.

Hazafelé már ülhettem előre, mivel az úrfi rettentően álmos volt. El is aludt a „hosszú” út alatt, és mivel egyikünknek se volt szíve felébreszteni, a bátyus kézbe vitte fel őt a szobájába.

A mi esténk még nem ért véget, ugyanis végül csak elmentünk biliárdozni is.

- Fiúk a lányok ellen? – vetette fel Kenny.

- Persze már… Akkor úgyis ti nyertek. –sápítozott előre Erica.

- Azért mondtam. –tette a golyókat a helyére a „nagyágyú”.

- Erica, aki velem van, nem veszthet. –nyugtatgattam a lányt.

- Kennyt majd minden héten itt eszi a fene. –adta a tudtomra aggodalmát, Mel.

- Ettől meg kéne ijednem?

- De meg ám. – vigyorgott ördögien Kenny.

- Na csak vigyázz, lerombolom én a nagy egódat.

- Sok sikert hozzá. –adta a kezembe a dákót. Még váltottam egy rövid csókot Sebbel, majd felkészültem a kezdő lökésre.

A játékban végig fej-fej mellett haladtunk, ami meg is lepte a srácokat, majd az első menetet sikeresen megnyertük.

- Mondtam én, hogy nem veszítünk. –kortyoltam bele a poharamba.

- Csak szerencsétek volt. Még egyet? –nézett rám kihívóan. A többiek jót nevettek a mi kis „párharcunkon”, de a 3. játék után már kezdtem fáradni.

- A csúcson kell abbahagyni.  –ásítottam nagyot és letettem a botom..

- Látod haver, ezt neked is meg kéne tanulnod. –veregette hátba Adam, Kennyt.

- Menjünk? – lépett elém a Hercegem.

- Nem muszáj.

- Látom, hogy mindjárt elalszol.

- Na, jó. –adtam be a derekam.

- Srácok mi megyünk.  Melanie te jössz vagy maradsz? –nézett a nővérére Sebi.

- Ha akarsz, aludhatsz nálam. –ajánlotta fel Ken. –Mindenki aludhat nálam.

- Akkor maradok.

Mi nem éltünk ezzel a lehetőséggel, így a búcsúzkodás után, utunk haza vezetett, ott pedig egyenesen az ágyba.

47.rész

Helló! :D

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem már minden második gondolatom a hétvégi évadzáró/mindent eldöntő futam körül forog...
Nehogy "bezazuljatok" (by: Chelsea), itt a folytatás : )
Puszií és köszi a komikat...

- Te meg mit csinálsz? –mentem oda nevetve a páromhoz.
- Ááá. Most rontottál el mindent. –tette le a pudingos tálat a pultra.
- Neked is jó reggelt, drágám. –nyomtam puszit a csokis arcára. –Ez mi? –emeltem meg egy tányért.
- Gofri. Hát nem látod?
- Én mondtam neki, hogy segítek, de egyedül akarta csinálni. – lopakodott mellém Heike.
- Miattam? –néztem nagy szemekkel Sebre.
- Ühüm. –hajtotta le a fejét. –Meg akartalak lepni, mert tudom, hogy nagyon szereted.
- Jajj de édes vagy. –csókoltam meg. – Enyém a világ legfigyelmesebb pasija. Nagyon jól nevelted a fiad. –mondtam Heikének.
- Ha újra szép tiszta lesz a konyhám, elhiszem. –körbenéztem és egy kisebb csatatérré változott a helység.
- Együnk, utána segítek neked összepakolni. Jó?
- Rendben. –vigyorgott a szőkém.
A közös reggelit valamint takarítást egy közös zuhany követte, majd Vetti edzeni ment, én pedig kiültem a nappaliba dolgozni. Váltottam néhány telefont Chrissel, Katlynnel és Sarahval. Időközben Fabi ült le velem szembe.
- Hogy vagy? – egy ideje már figyelt, de nem szólt hozzám, így elkezdtem én a beszélgetést.
- Jól, csak unatkozom kicsit. –rántotta meg a vállát.
- Miért nem hívod át valamelyik barátod játszani?
- Teo a nagyijánál van.
- Teo a legjobb barátod?
- Igen.
- Értem. És esetleg valaki más?
- Anyu nem nagyon szereti, ha ilyenkor más átjön.
- Milyenkor?
- Hát, ha Seb itthon van. Meg különben is… gondolom, most mindenki a cirkuszban vagy a vásárban van. – mondta csalódottan. Szóval itt van kutya elásva. –morfondíroztam magamban.
- Te nem szerettél volna cirkuszba menni?
- De igen. –habozott a válasszal. – Apu azt mondta majd Sebastian talán elvisz. De mindegy, nem fontos.
- Aha… Mennyi most az idő?
- Négy óra huszonkettő. –pillantott gyorsan az órájára, ekkor Sebi kiáltott be a házba.
- Megjöttem. –rúgta le magáról a cipőt.
- Szia. –kiabáltam vissza. - És nem tudod, véletlen mikor van a következő előadás?
- Fél ötkor, aztán meg fél nyolckor. A vásár pedig éjfélig tart.
- Na, majd meglátjuk, mit tehetek. –mosolyogtam rá biztatóan.
- Szia, Kicsim. –hajolt le hozzám egy csókért. – Hello, öcsi. –pacsizott vele. – Mi a helyzet?
- Semmi. Felmegyek játszani.
- Jól van.
- Mi ez a felettébb jókedv? –kérdeztem mikor a kis lurkó már eltűnt.
- Jó volt végre edzeni.
- Ennyi? –bólintott.
- És te mivel ütötted el az időt?
- Szerveztem a hétvégéd.
- Már várom. Hazai közönség… biztos fantasztikus hangulat lesz, meg programok. –lelkesült fel.
- Ja, biztos. És a ma esti program?
- Először is, lezuhanyozom. –állt fel a kanapéról. – Aztán valakinek egy kis szórakozást ígértem…
- Remek. –örültem, hogy nem felejtette el Fabit.
Míg ő pancsolt, én beszóltam a kis srácnak, hogy a fél nyolcas előadásra megyünk. Majd kiugrott a bőréből. A szekrény előtt álltam, farmert és hozzá egy pólót kerestem, mikor megszólalt Seb telefonja. Rápillantottam a kijelzőre, ami Hanna képét, illetve nevét mutatta. Pár másodperc múlva Sebi kicsattogott a fürdőből, egy szál törölközőben.
- Csörögtél. –fordultam vissza a polcok felé.
- Mindjárt visszahívom. –lépett mögém. Végig simított a karomon és egy puszit lehelt a fülem alá, majd kihalászott néhány ruhadarabot és öltözni indult.
- Hanna volt az. –jegyeztem meg, miután ő már menetre készen állt.
- Húú, akkor igyekezz. – a mobiljával a kezében kiviharzott a szobából. Nem értettem, mi köze van hozzám Hannának, de nem is akartam megtudni.
Mire leértem a földszintre az említett személyt is ott találtam. Megtorpantam, mikor megláttam, majdnem visszafordultam, de Seb előbb vett észre.
- Na, látod? Mondtam, hogy nem kell már sokat várni. Már itt is van. –mondta Hannának. –Mehetünk? –kérdezte már tőlem.
- Hova?
- Biliárdozni a haverokkal.
- Nekem erről valahogy elfelejtettél szólni.
- Na kezdődik a hiszti…- sóhajtott fel, az utálatom tárgya. – Vegyél fel egy rohadt magas sarkút és induljunk már. –szólt oda.
- Hogy mi bajod van?
- Nekem semmi, de tudom, hogy a cipellőid nélkül úgyse mozdulsz.
- Te csak ne dumálj nekem, mert a magas sarkúm a seggedbe fog kikötni.
- Lányok, elég már. –csitított minket Vetti. – Megígértem Ericanak, hogy mind ott leszünk, úgyhogy kérlek, viselkedjetek.
- És az öcséddel mi lesz? Neki véletlen nem lett ígérve semmi? –kezdtem egyre mérgesebb lenni.
- Ma van a cirkusz? –esett le neki a dolog.
- Hm… Igen.
- Legközelebb elviszem. –futó lépteket hallottunk meg a lépcső irányából, majd egy hatalmas puffanást. Feltételezem az ajtó volt.
- Most jó? –néztem rájuk.
- Majd megbékél. –húzta el a száját Sebas.
- Gyerek, el fogja felejteni. Hamar túlteszi magát rajta. –szúrósan néztünk rá mindketten. - Jó, én kimentem. – közölte erre az ex-ek gyöngye.
- Jobb is. –egy kis kanál vízben meg tudtam volna fojtani. – Veled akar lenni. Érted? Alig találkoztok és mikor itthon vagy, akkor se vagy vele…
- Holnap azt játszok vele, amit csak akar, de most menjünk, mert el fogunk késni.
- Te mehetsz… én biztos nem megyek veletek sehova.
- Jönnétek? – naná, hogy nem bírta ki odakint.
- Kicsim, kérlek.
- Nem Szivem, nem. Én elviszem őt a vásárba és jól fogja magát érezni. Te meg remélem nagyon szégyelled magad.
- Nem baj, Seb. Legalább olyan jól érezzük majd magunkat, mint csütörtökön.
- Mi? –emeltem a tekintetem Sebastianra. – Ugye ez most nem az aminek elsőre látszik?

46. rész

Halihóóó :D

Nagyszerűen ment ma a kis bohóc, ennek örömére itt az új rész!

- Na, mi legyen? Visszamenjünk vagy sétáljunk egyet? –kérdezte jó pár perc elteltével.
- Menjünk vissza. –sóhajtottam fel.
- Nem muszáj, ha nem szeretnél. –simogatta meg az arcom.
- De-de menjünk. Anyukád annyit dolgozott, hogy minden tökéletes legyen… Nem szeretném elrontani, és mellesleg az ajándékaidat se bontottad még ki.
- Te jobban be vagy zsongva miatta, mint én. –nevetett fel.
- Nem is. –böktem oldalba, mire ő magához húzott és lágyan megcsókolt.
- Mit szólsz a barátaimhoz? –kézen fogott és a ház felé indultunk.
- Kennyt nagyon bírom. –néztem rá sejtelmesen.
- De ugye nem úgy?
- Hát… – az arcáról lefagyott a mosoly. – Viccelek. Nyugi. –vigyorogtam rá. – Jó fej és Erica és Adam is aranyosak, bár velük kevesebbet beszéltem.
- Örülök, ha jól kijössz velük. Már csak Hannával kell megbékélned.
- Te ezt komolyan gondolod?
- Igen. Hidd el nekem jószívű, kedves lány és nem akar nekünk rosszat.
- Jajj Seb ne legyél már ilyen naiv. Ő még mindig teljesen beléd van zúgva és mindent megtenne azért, hogy újra együtt legyetek.
- Eltúlzod ezt az egészet. –csóválta meg a fejét. – De nem akarok veszekedni, majd később megbeszéljük. –nyitottunk be a kapun.
- Aha. Majd később, csak nehogy túl késő legyen. - Heike jelent meg mellettünk.
- Mi lesz túl későn? – kérdezte kíváncsian.
- Semmi anyu, csak Tia már türelmetlenül várja, hogy átadja az ajándékát. –karolta át az anyukáját.
- Hát akkor, mire vársz drágám? –tette fel kedvesen a kérdést nekem.
- Majd, ha kettesben leszünk… Most inkább menjünk táncolni.
- Menjetek, menjetek. –tolt be minket a nappaliba.

                                                                            ~ OoO ~

Fél három körül ment el az utolsó vendég. Heikével megegyeztünk, hogy „holnap” takarítunk így fáradtan vonszoltuk fel magunkat a szobáinkba.
- Fürödjünk most vagy csak reggel?
- Csak reggel. –omlottam Seb karjaiba majd hamar be is bújtunk a takaró alá. Eszembe jutott, hogy az ajándéka még mindig nálam van, ezért kipattantam az ágyból. Gyorsan előkerestem majd visszamásztam mellé. – Tessék. – adtam a kezébe a becsomagolt albumot. – Boldog Szülinapot.
- Köszönöm, de tényleg nem kellett volna. –óvatosan kezdte el kibontani és mikor meglátta, mintha megkönnyebbült volna.
- Mi volt ez a megkönnyebbülés?
- Azt hittem valami könyv lesz és megnyugodtam, mert nem vagyok oda értük.
- Pedig ebbe is lehet olvasni, nézd csak meg. –kinyitotta és hosszú percekig csak lapozgatta.
- Annyira gyönyörű vagy. – simított végig egy képen, ami alá nem írtam semmit.
- Mikor megláttam ezt a képet, nagyon meglepődtem. Nem emlékeztem rá, hogy ilyen is van, ezért nem tudtam hozzá mit írni.
- Ezt a képet én csináltam rólad, még akkor, amikor kibékültünk és először aludtál velem. Emlékszel?
- Persze, hogy emlékszem. Azt akartad hazudni, hogy azért vagy fent, mert horkolok.
- Igen. –nevette el magát. – Hát, ezt a képet aznap reggel csináltam. Annyira békésen aludtál és muszáj volt megörökítenem.
- Ohhh. –bújtam szorosan mellé. –Szeretlek Hercegem.
- Én is szeretlek kis Hercegnőm. –puszilta meg a homlokom. –Köszönöm szépen. –mosolygott rám lehengerlően miután a végére ért.
- Tetszett? –kérdeztem, míg ő etette az albumot az ágy mellett lévő szekrényre.
- Nagyon. –csúszott lejjebb az ágyban, majd engem is magával húzott. Felém emelkedett és hosszú csók csatákba bonyolódtunk majd lassan álomra hajtottuk a fejünket.

Másnap ágyba kaptuk az isteni reggelit… Egy gyors zuhanyzás után nekiláttunk a ház rendbe tételének. Kora délutánra kész is lettünk. Mivel a cukrászdás ötletemről még nem mondtam le, úgy döntöttem elcsalom Vettit egy fagyira. Bementem a nappailba, mert nemrég még ott játszott Fabival, de nem találtam sehol.
- Bátyádat merre keressem? .kérdeztem a legkisebb Vettelt.
- Fent van az emeleten. – mondta durcásan. - Már vagy 10 perce telefonál.
- Köszönöm. –nyomtam puszit a feje búbjára.
Halkan nyitottam be a szobába, nehogy megzavarjam őt a diskurálásban. Lehuppantam az ágyra és onnan néztem, ahogy fel alá járkál a szobában. Alig telt el egy perc és le is tette, minta előttem nem akart volna beszélni.
- Na, mindennel kész vagytok? – csüccsent mellém.
- Igen. –bólogattam.
- Az jó. –dőlt végig az ágyon.
- Baj van? – másztam közelebb hozzá.
- Nincs, miért? –könyökölt fel.
- Látom, hogy van valami, de majd ha szeretnéd, akkor elmondod. –adtam egy puszit az arcára. –Nincs kedved sétálni egyet?
- Hova szeretnél te sétálni?
- Ahová néhány nappal ezelőtt is szerettem volna.
- Belebújok a cipőmbe és én kész vagyok.
- Őőő, oké, de én még átöltözöm. –a szekrényhez sétáltam, kiszedtem egy kis nyári ruhát, amit néhány másodperc alatt magamra öltöttem. Sebas addig sportcipót húzott és a pénztárcáját a zsebébe csúsztatta. –Kész vagyok. –mondta, miután a hajamat is rendbe tettem.
- Cipő?
- Jah… Nem láttad a fekete sarum?
- Mi az a saru?
- Ááá mindegy. – legyintettem felé. –Megvan. –mondtam büszkén, mikor kihalásztam az ágy alól.
Már az utunk elején el kellett árulnom hova szeretnék menni, mert nem voltam biztos benne, hogy a megfelelő irányba haladunk. Végre újra kettesben voltunk, de nem hagyott nyugodni az a telefon.  – Szivem? –ültünk le egy kis asztalhoz a fagyikkal.
- Hm? –nyalt bele természetesen az enyémbe.
- Figyelsz?
- Persze, figyelek. –hadarta el a választ. Azt hiszem fagylalt teljesen a hatalmába kerítette.
- Jó. Akkor, majd ha befejezted megbeszéljük.
- Nem, nem… Tényleg figyelek. –nézett rám komolyan, amitől nekem nevetnem kellett. – Most mi van?
- Semmi. –hajoltam oda egy apró csókért. 
- Mostmár ne húzd az agyam. Mond el, amit szerettél volna.
- Elárulod kivel beszéltél, mikor bementem hozzád, a szobádba és hogy miért ráztad le olyan gyorsan?
- Nem is ráztam le.
- Aha, biztos nem. Szóval?
- Nagyon finom ez a kekszes. Neked is ízlik? –terelte másra a témát.
- Finom. – annyira zavart, hogy nem akarta elmondani.

                                                                           ~ OoO ~

Másnap reggel egyedül ébredtem… Meglepődtem, hogy Sebi nem várt meg. Mit sem sejtve csoszogtam le a konyhába, ahol nem várt kép fogadott.

HappinNesSeb

Happiness, is just a step away
A boldogság, csak egy lépésre van

Talán ezzel az egy mondattal össze tudnám foglalni a történetemet, mert számomra ennek a mondatnak nem csak képletesen van jelentése. De, hogy ti is megértsétek, miért pont ez a mondat illik az életemre, belekezdek a mesélésbe.

A nevem Vanessa Hopkins, igen az a Vanessa, a 2008-as GP2 bajnoka, ez első nő, aki teszt lehetőséget kapott  egy Forma1-es csapattól, az első, akinek az orra alá tették a szerződést, az első, aki ezt mind elbukta.
Az életemben minden úgy alakult, ahogy én azt szerettem volna, lépésről lépésre haladtam a kitűzött céljaim felé, de a "tündérmese" néhány másodperc alatt "rémálommá" változott.
2009. április 16-án fenekestül felfordult az életem. Tizenharmadikán töltötte az egyik barátnőm a 18. szülinapját. Ennek örömére a haverokkal úgy döntöttünk, kirúgunk a hámból és a fényes Monacot választottuk helyszínül.
Mondhatni első két nap egy cseppet sem kerültük az alkoholt. Tizenötödikén nekem sikerült kijózanodnom és egy jó nagy vásárlásra indultam, míg a barátaim a szálloda wellness részlegét illetve az ágyat választották.
Az autópályán haladtam, a sebességhatárt még véletlen se léptem át, nehogy a karrierembe kerüljön. Mióta az eszemet tudom, arról álmodtam, hogy egyszer a királykategóriában versenyezhetek. Úgy tűnt ez az álom, a 2009es Magyar Nagydíjon teljesül, de csak tűnt. Egy kamion sofőr elaludt a volán mögött és 2 másodperc alatt az én sávomban találta magát. Nem tudtam már mit csinálni, hiába voltak jó reflexeim, az ütközést nem tudtam elkerülni. Hat napig voltam altatásban, a súlyos sérüléseimnek köszönhetően, és bár ne keltem volna fel...
A balesetemből semmire sem emlékszem, mindent a hírekből és a barátaim elmeséléséből tudok.
Negyvenegy napig "boldogítottam" a kórház dolgozóit, mígnem a dokim nagy-nehezen 2009. május 27-én áldását adta a távozásomra.Boldognak kellett volna lennem, de másfél hónapja ezt a szót, ezt az érzést kitörölték belőlem, ahogy sok minden mást is. Mióta átestem azon a szerencsétlenségen nem tudok végignézni egyetlen versenyt sem. Persze a Reb Bull és a Toro Rosso nem felejtett el, többször hívtak telefonon, terapeutát rendeltek ki mellém és most, hogy Monacoban járt az F1-es mezőny be is néztek hozzám.
Június 4-én kerültem olyan állapotba,hogy haza tudtak szállítani. Mindenki azt hitte Svájcban nekem minden könnyebb lesz, a barátaimmal és a szeretteimmel, de erre is sikerült rácáfolnom. Utáltam, hogy mindenki segíteni akart, hogy mindenki sajnált, ez mind még inkább arra elékeztetett,hogy egy nyomorék lettem. Az egyetlen ember, aki ezt ki merte mondani, az a volt barátom Jeff, akivel már fél éve jártam és pont az évfordulónkon szakított velem. Megértem, ki akarna egy koloncot a nyakába...
Kezdtem egyre inkább magamba fordulni és minden embert megpróbáltam elüldözni magam mellől. Június 19-én elértem a célom, az aznapi hisztim után a barátaim nem látogattak többet. Szörnyű volt látni, hogy a családom szenved miattam, amiatt, hogy már nem akartam élni. Hiába mondták az orvosok, és a terapeutám Nathan, hogy javul az állapotom, hogy egyre erősebb vagyok, én nem vettem észre semmilyen változást. Kezdtem elveszteni a hitem abban, hogy valaha lábra tudok majd újra állni.

45.rész

Hali!


Hm, bocsi,hogy ilyen sokáig kellett várnotok az új részre... nem így terveztem! : / Ja és nagyon-nagyon köszönöm a komikat!
Igyekszem a következőt időben hozni : ) Puszií


- Szerintem meg ne akard megmondani mit csináljak. -húzódtam el tőle.
- Jó én nem azért mondtam... -mentegetőzött Seb.
- Aha... - dünnyögtem oda.
- Most mi a baj? -lépett közelebb.
- Talán ha kinyitnád a szemed, észrevennéd. - mondtam cinikusan.
- Mire célzol?
Lekapcsolódtak a lámpák és elkezdte az összegyűlt tömeg a Boldog Szülinapot skandálni. Sebi kézen fogott és a torta irányába indult velem.
- Később megbeszéljük. - hajolt közel, miután elfújta a gyertyákat.
- Rendben. -csókoltam meg, épp Hannával szemben állva. - Boldog Születésnapot, drágám.
- Köszönöm. -körülbelül még vagy ötvenszer ismételte meg azt az egy szót, mivel minden vendég gratulációját fogadta és csak azután ültünk le falatozni. Persze az "ördög" nem bírta ki,hogy ne jöjjön oda "boldogítani" bennünket.
- Ugye nem baj ha ideülök... -mire befejezte a mondatot már helyet is foglalt.
- Dehogy... -grimaszoltam rá.
Alig telt el fél perc és hangos nevetésben tört ki. Tudtam én, hogy nem normális.
- Mi olyan vicces? -kérdezte Vetti kedvesen.
- Áááá, csak eszembe jutott, mikor először sütöttem a szülinapodra... -nevetett ismét. Ó, hogy oda ne rohanjak. -gondoltam magamba.
- Arra én is emlékszem. -nevetett fel Sebastian is. - Azt hiszem, azt a trutyit soha nem felejtem el. -kacarásztak együtt.
- Olyan rossz volt? -kérdeztem ártatlanul.
- Soha nem ettem annál rosszabb tortát. -válaszolt egyből a kedvesem.
- Akkor még szerencse,hogy ezt nem te csináltad. - vigyorogtam a nő képébe.
- És a legfinomabb torta? Talán Dubaiban ettünk, nem? -terelte tovább a beszélgetést Hannácska. - Bár nekem nem a sütemény miatt maradt emlékezetes az a nyaralás. -kicsit sem érdekeltek a sztorijai, de nem akart leállnia. - Képzeld -fordult felém. - 2 napig ki se mozdultunk a szállodánkból, bezárkóztunk a szobánkba és csak szeretkeztünk. - ahogy befejezte a mondatot, Seb fulladozni kezdett, gondolom az ital amit épp kortyolgatott félre csúszott.
- Jól vagy? -fordultam a párom felé.
- Persze, csak félre nyeltem. -enyhén elpirult.
- Megkeresem a fényképezőm, mindjárt jövök. -találtam ki egy kamu indokot, amivel leléphetek egy rövid időre, mert már nem sok hiányzott ahhoz, hogy megtépjem. Nagyjából 5 percig lehettem távol, de mikor visszaértem Seb a szoba közepén ült, Hanna pedig egy mikrofonnal a kezében állt előtte.
"A mosolyod fénybe boríthatná az egész várost

Nem láttam egy ideje, mióta Ő rád mászott.
Azt mondod, jól vagy, de én jobban tudom,

Mit akarsz egy ilyen csajjal?

De ő magas sarkúban jár, míg én tornacipőben..." 
Hogy mi baja van? Azért, ezt még tőle se vártam volna... Ott álltam ledöbbenve és hallgattam, amint egy dal keretében engem ócsárol és önmagát isteníti.

"Emlékszem, amikor az éjszaka közepén átjöttél hozzám,
Én nevettetlek meg, mikor mosolyogni sincs erőd
És ismerem a kedvenc dalaidat, nekem mesélsz az álmaidról.
Azt hiszem tudom hova tartozol….azt hiszem, hozzám.

Hát nem látod, hogy én vagyok az, aki megért,

Mindig is itt voltam, miért nem veszel észre?

Te… te hozzám tartozol, hozzám tartozol...
Na nekem itt lett elegem az egészből. Sietős léptekkel hagytam el a szobát, majd a házat, az udvart és mikor észbe kaptam, már egy szőlős mellett sétáltam a sötétben. Nem akartam messzire menni, de nem bírtam tovább köztük. Levettem a cipőm és mezitláb ballagtam a fűben. Filmbe illő pillanat lett volna, ha nem épp előtte tapostak volna bele a lelkembe. Nem is tapostak, egyenesen gázoltak. Nem tudtam felfogni, hogy lehet valaki ekkora ribanc... Gondoltam, hogy nem lesz könnyű menet ez az út, de arra nem voltam felkészülve, hogy egy volt barátnővel harcolnom kell. Viszont, ha azt hiszi ilyen könnyen győzhet, akkor el kell hogy szomorítsam őt.
- TIA! TIA! -hallottam meg Seb kiabálását mögülem. -KICSIIIM!!! -megfordultam, pár másodperc múlva lefékezett előttem. -Tudok mindenről?
- Hm? Nem értelek?
- Melanie elmondta, mi történt az áruházban, de nem kell féltékenynek lenned Hannára.
- Majd azt eldöntöm én... Amúgy se féltékenykedem.
- Á, tényleg nem. Végül is én sértegettelek titeket egész este és még véletlen se ti egymást.
- Nem én kezdtem a beszólogatást. Nem én ecseteltem a szexuális életünket. Nem én énekeltem egy, a másiknak oly kellemetlen számot, megjegyzem szörnyen hamisan.
- Nem tudom, miért csinálsz ekkora ügyet belőle.
- Jah, te drámázhatsz nekem, rohadt smsek miatt, de én ne szóljak egy szót se a drága ex-edre.
- Én nem becézgetem Hannát, már ne is haragudj.
- Uram atyám.... Te komolyan azon akadtál ki,hogy néhány sms-ben Angyalkámnak hív?
- Milyen néhány sms-ben, konkrétan az összesben...
- Na mert te nem becézgetsz senkit.
- Ha tudni akarod, egyedül téged becézgetlek. És én nem csábítgatok senkit sehová, és nem ígérgetek fűt fát azért hogy megfektessek valakit.- Ja elvégre Hannácska már úgyis meg volt.
- Basszus ne legyél már ilyen csacsi...
- Kösz, ez igazán jól esett. -fordítottam hátat.
- Fogd fel, én téged szeretlek. Érted? -lépett elém. - Nem számít mi volt régen Hannával, az számít mi van most. -nézett mélyen a szemembe. - Nekem csak te számítasz és az hogy boldog legyél. -mosolygott rám. -Lehetőleg velem. -felkuncogtam és a nyakába borultam.

- Én is szeretlek téged. -léptem hátrébb,hogy a szemébe nézve mondhassam. -Menjünk vissza a buliba, még nem is táncoltál velem. 

- Mindegy,hogy ott vagy itt, a lényeg,hogy együtt legyünk.-átfonta a derekam, szorosan magához húzott és lassúzni kezdett velem.
- Te mit csinálsz? -néztem fel rá.
- Táncolok a szerelmemmel?!
- De hát, nincs is zene...
- Tévedsz, -a fejemet a mellkasára nyomta épp a szívéhez, ami megnyugtatóan dörömbölt odabent. - ez a dal csak a tiéd. -ringtunk körbe tovább.
- Azt hiszem ez az új kedvenc számom. -könnyes szemmel mosolyogtam fel rá.

Torta : )

Hanna ezt a számot énekelte, hallgasd meg. A felirat magyar lesz.