46. rész

Halihóóó :D

Nagyszerűen ment ma a kis bohóc, ennek örömére itt az új rész!

- Na, mi legyen? Visszamenjünk vagy sétáljunk egyet? –kérdezte jó pár perc elteltével.
- Menjünk vissza. –sóhajtottam fel.
- Nem muszáj, ha nem szeretnél. –simogatta meg az arcom.
- De-de menjünk. Anyukád annyit dolgozott, hogy minden tökéletes legyen… Nem szeretném elrontani, és mellesleg az ajándékaidat se bontottad még ki.
- Te jobban be vagy zsongva miatta, mint én. –nevetett fel.
- Nem is. –böktem oldalba, mire ő magához húzott és lágyan megcsókolt.
- Mit szólsz a barátaimhoz? –kézen fogott és a ház felé indultunk.
- Kennyt nagyon bírom. –néztem rá sejtelmesen.
- De ugye nem úgy?
- Hát… – az arcáról lefagyott a mosoly. – Viccelek. Nyugi. –vigyorogtam rá. – Jó fej és Erica és Adam is aranyosak, bár velük kevesebbet beszéltem.
- Örülök, ha jól kijössz velük. Már csak Hannával kell megbékélned.
- Te ezt komolyan gondolod?
- Igen. Hidd el nekem jószívű, kedves lány és nem akar nekünk rosszat.
- Jajj Seb ne legyél már ilyen naiv. Ő még mindig teljesen beléd van zúgva és mindent megtenne azért, hogy újra együtt legyetek.
- Eltúlzod ezt az egészet. –csóválta meg a fejét. – De nem akarok veszekedni, majd később megbeszéljük. –nyitottunk be a kapun.
- Aha. Majd később, csak nehogy túl késő legyen. - Heike jelent meg mellettünk.
- Mi lesz túl későn? – kérdezte kíváncsian.
- Semmi anyu, csak Tia már türelmetlenül várja, hogy átadja az ajándékát. –karolta át az anyukáját.
- Hát akkor, mire vársz drágám? –tette fel kedvesen a kérdést nekem.
- Majd, ha kettesben leszünk… Most inkább menjünk táncolni.
- Menjetek, menjetek. –tolt be minket a nappaliba.

                                                                            ~ OoO ~

Fél három körül ment el az utolsó vendég. Heikével megegyeztünk, hogy „holnap” takarítunk így fáradtan vonszoltuk fel magunkat a szobáinkba.
- Fürödjünk most vagy csak reggel?
- Csak reggel. –omlottam Seb karjaiba majd hamar be is bújtunk a takaró alá. Eszembe jutott, hogy az ajándéka még mindig nálam van, ezért kipattantam az ágyból. Gyorsan előkerestem majd visszamásztam mellé. – Tessék. – adtam a kezébe a becsomagolt albumot. – Boldog Szülinapot.
- Köszönöm, de tényleg nem kellett volna. –óvatosan kezdte el kibontani és mikor meglátta, mintha megkönnyebbült volna.
- Mi volt ez a megkönnyebbülés?
- Azt hittem valami könyv lesz és megnyugodtam, mert nem vagyok oda értük.
- Pedig ebbe is lehet olvasni, nézd csak meg. –kinyitotta és hosszú percekig csak lapozgatta.
- Annyira gyönyörű vagy. – simított végig egy képen, ami alá nem írtam semmit.
- Mikor megláttam ezt a képet, nagyon meglepődtem. Nem emlékeztem rá, hogy ilyen is van, ezért nem tudtam hozzá mit írni.
- Ezt a képet én csináltam rólad, még akkor, amikor kibékültünk és először aludtál velem. Emlékszel?
- Persze, hogy emlékszem. Azt akartad hazudni, hogy azért vagy fent, mert horkolok.
- Igen. –nevette el magát. – Hát, ezt a képet aznap reggel csináltam. Annyira békésen aludtál és muszáj volt megörökítenem.
- Ohhh. –bújtam szorosan mellé. –Szeretlek Hercegem.
- Én is szeretlek kis Hercegnőm. –puszilta meg a homlokom. –Köszönöm szépen. –mosolygott rám lehengerlően miután a végére ért.
- Tetszett? –kérdeztem, míg ő etette az albumot az ágy mellett lévő szekrényre.
- Nagyon. –csúszott lejjebb az ágyban, majd engem is magával húzott. Felém emelkedett és hosszú csók csatákba bonyolódtunk majd lassan álomra hajtottuk a fejünket.

Másnap ágyba kaptuk az isteni reggelit… Egy gyors zuhanyzás után nekiláttunk a ház rendbe tételének. Kora délutánra kész is lettünk. Mivel a cukrászdás ötletemről még nem mondtam le, úgy döntöttem elcsalom Vettit egy fagyira. Bementem a nappailba, mert nemrég még ott játszott Fabival, de nem találtam sehol.
- Bátyádat merre keressem? .kérdeztem a legkisebb Vettelt.
- Fent van az emeleten. – mondta durcásan. - Már vagy 10 perce telefonál.
- Köszönöm. –nyomtam puszit a feje búbjára.
Halkan nyitottam be a szobába, nehogy megzavarjam őt a diskurálásban. Lehuppantam az ágyra és onnan néztem, ahogy fel alá járkál a szobában. Alig telt el egy perc és le is tette, minta előttem nem akart volna beszélni.
- Na, mindennel kész vagytok? – csüccsent mellém.
- Igen. –bólogattam.
- Az jó. –dőlt végig az ágyon.
- Baj van? – másztam közelebb hozzá.
- Nincs, miért? –könyökölt fel.
- Látom, hogy van valami, de majd ha szeretnéd, akkor elmondod. –adtam egy puszit az arcára. –Nincs kedved sétálni egyet?
- Hova szeretnél te sétálni?
- Ahová néhány nappal ezelőtt is szerettem volna.
- Belebújok a cipőmbe és én kész vagyok.
- Őőő, oké, de én még átöltözöm. –a szekrényhez sétáltam, kiszedtem egy kis nyári ruhát, amit néhány másodperc alatt magamra öltöttem. Sebas addig sportcipót húzott és a pénztárcáját a zsebébe csúsztatta. –Kész vagyok. –mondta, miután a hajamat is rendbe tettem.
- Cipő?
- Jah… Nem láttad a fekete sarum?
- Mi az a saru?
- Ááá mindegy. – legyintettem felé. –Megvan. –mondtam büszkén, mikor kihalásztam az ágy alól.
Már az utunk elején el kellett árulnom hova szeretnék menni, mert nem voltam biztos benne, hogy a megfelelő irányba haladunk. Végre újra kettesben voltunk, de nem hagyott nyugodni az a telefon.  – Szivem? –ültünk le egy kis asztalhoz a fagyikkal.
- Hm? –nyalt bele természetesen az enyémbe.
- Figyelsz?
- Persze, figyelek. –hadarta el a választ. Azt hiszem fagylalt teljesen a hatalmába kerítette.
- Jó. Akkor, majd ha befejezted megbeszéljük.
- Nem, nem… Tényleg figyelek. –nézett rám komolyan, amitől nekem nevetnem kellett. – Most mi van?
- Semmi. –hajoltam oda egy apró csókért. 
- Mostmár ne húzd az agyam. Mond el, amit szerettél volna.
- Elárulod kivel beszéltél, mikor bementem hozzád, a szobádba és hogy miért ráztad le olyan gyorsan?
- Nem is ráztam le.
- Aha, biztos nem. Szóval?
- Nagyon finom ez a kekszes. Neked is ízlik? –terelte másra a témát.
- Finom. – annyira zavart, hogy nem akarta elmondani.

                                                                           ~ OoO ~

Másnap reggel egyedül ébredtem… Meglepődtem, hogy Sebi nem várt meg. Mit sem sejtve csoszogtam le a konyhába, ahol nem várt kép fogadott.