64.rész

Nagyon Boldog Szülinapot Orsi! :D <3

Nyaralás Hawaiin augusztus 18-28-ig

Augusztus 29. újra Baltimore-ban

Tíz felejthetetlen nap után érkeztünk vissza Baltimore-ba. Imádtam a Hawaii-n töltött napokat. Rengeteget napoztunk, játszottunk a parton, delfinekkel úsztunk, buliztunk, a nap 24 órájában egymás kedvére tettünk. Egyszóval élveztem a nyaralás minden percét, mégis volt valami, ami nagyon nyomasztott. A baleset óta két hét telt el és az emlékeimet még mindig sötét homály fedte. Bármit próbáltam kiszedni Mikeból lerázott annyival, hogy ne a múltba akarjak élni, hanem a jelenben. Nem értettem, miért nem akar segíteni az emlékezésben… talán meg akar védeni valamitől vagy egyszerűen ilyen szigorúan veszi, amit az orvos mond, én mégis úgy éreztem valami nem stimmel velem. A lányok szerint változtam… de, hogy lehetnék ugyanaz az ember, aki voltam, ha nem emlékszem milyennek kéne lennem.  Mindenesetre ma Maya nálunk alszik, ezért Mikekal finoman közöltük, hogy jobb lenne, ha nem tartózkodna itt a „Pizsama partink” alatt.

                                          ~oOo~

- Végre csak csajok. – lélegzett fel Maya, mikor Michael elhagyta a házat.
- Jajj, de gonosz vagy. –forgattam meg a szemeimet.
- Most miért? Ne mond, hogy nem ment az idegeidre a napokban.
- Pedig nem ment. Mindenben a kedvembe járt, odafigyelt rám semmit nem erőltetett egy kész lovag. –mondtam büszkén.
- A sötét lovag…
- Meséld már el mi bajod vele!- dőltem el az óriás franciaágyon.
- Semmi. –rázott le egyszerűen. -  Inkább te mesélj milyen volt a nyaralás?
- Hát… nagyon jól éreztük magunkat.
- És egymást?
- Egymást is többé-kevésbé.
- A kevésbé dologra kíváncsi vagyok.  Veszekedtetek?
- Nem.
- Akkor?
- Nem tudom Maya… - húztam el a szám. – Mikor szeretkezünk, mindig úgy érzem, hogy nem vagyok teljes.
- Ezt hogy érted?
- Hát én azt hittem mást fogok érezni.
- Ennyire rossz az ágyban? – nevetett fel.
- Jajj menj már! – böktem meg a vállát. – Nem erről van szó, határozottan jó vele az ágyban, de csak testileg, olyan érzésem van mintha átéltem volna már érzelmileg ennél többet, de hát ez képtelenség. – legyintettem. – Egyik volt barátom iránt se éreztem olyan érzelmeket, mint Mike iránt. Azt hiszem a lelkem még a tündérvilágban él vagy csak túl sok romantikus filmet néztem. – nevettem zavartan magamon. Na, elég belőlem, veled mi történt?
- Csak a szokásos. Voltam egy divatbemutatón és Ryannel megint összekaptunk.
- Most miért?
- Mert nem mentem el vele egy díjátadóra, ezért ő elvitt magával egy csajt, amin én kibuktam. Számon kértem, hogy mégis ezt hogy gondolja, erre ő közölte, hogy én nem becsülöm meg őt rendesen és legalább az a lány értékelte őt. Szóval én vagyok a gonosz.
- És történt valami köztük.
- Persze, hogy történt. – sírta el magát. – Elvileg csak csókolóztak és Ryan azt állítja neki nem jelentett semmit, csak a show miatt volt. –törölte meg a szemeit. - De arra nem gondol, hogy engem a fél világ egy idiótának fog tartani miatta.
- Nem értem miért vagy még vele…
- Mert szeretem őt.
- De ennyire? Mi fogott meg benne? – vállat rántott. – Ne haragudj, de szerintem egyáltalán nem hozzád való. Fiatalabb, mint te, egy köcsög… valljuk be tényleg az. Nem áll ki melletted. – szóra nyitotta a száját, de nem hagytam, hogy közbe kotyogjon. – Ne akard bemesélni magadnak, hogy ez nem igaz mert az. Elkísért egyszer is egy bemutatóra, vagy ha kérsz tőle valamit, megcsinálja? Nem. Két hete csak miatta sírsz. Maya csak tökreteszed magad.
- Tudom.
- Akkor? Igaz, nem emlékszem, de lemerem fogadni, hogy ez nem az első félrelépése volt.
- Ohh Tius! Tudnám, miért a rosszfiúkra bukom…
- Mert abban reménykedsz, hogy majd miattad változik, és hidd el, van, aki változna, de azt a valakit nem Ryan Shecklernek hívják.
- Szerinted szakítanunk kéne?
- Hát… én azt tenném.

A nagy lelkizések után megnéztünk egy csöpögős romantikus filmet, majd elaludtunk. Másnap vásárolgattunk illetve ellátogattunk egy fodrászhoz. Azt mondják minden nő fodrászhoz megy, ha új kapcsolatba kerül, rám ez eddig soha nem volt igaz, ahogy Mayára se… most viszont élveztük a szépítkezés minden pillanatát. Drasztikus változás barátnőm haján ejteni nem lehetet ellenben az enyém… hullámosból fél évig egyenest varázsoltak.

Szeptember 1. Az első munkanap

Vicces belegondolni, hogy úgy vártam ezt a napot, ahogy a kisiskolás, mikor először megy iskolába. Féltem és izgatott voltam egyszerre. A balesetem óta ma ültem egyedül újra autóba. Mike erősködött, hogy ő elvisz, de mától már neki is edzései voltak, én pedig semmibe nem akartam őt hátráltatni.  

Az első napom… hát tipikus első nap volt. Megismerkedtem a velem együtt dolgozókkal illetve körülnéztem a szerkesztőségbe. Megkaptam az asztalom, ahol dolgozni fogok, mikor épp nem „terepen” vagyok. Tényleg riporternő leszek és az első éles munkám szeptember 13-án lesz. Világ életemben erről álmodtam…

                                              ~oOo~

Szeptember 11. egy céges buli a lányokkal

Teltek múltak a napok és egyre magabiztosabban mozogtam az újdonsült munkahelyemen. Két új barátnőre tettem szert… Samantha Jonson és Izabella Carter a szerkesztőség két legaranyosabb és egyben legdilisebb nője. Végre jól éreztem magam a bőrömben. Azt csináltam, amit mindig is szerettem volna és eldöntöttem, hogy nem feszegetem tovább a múltat.

Sam, Tia, Izzy

63.rész

Sziasztok! ♥

Itt az új rész! :D Örüljetek! : ) A részt szeretném Noncsinak és Ywynek ajánlani, akik tegnap előtt (20-án) illetve Adélnak, aki ma ünnepeli születésnapját. Ezúton is Happy Bday csajok! :D
Kezdtek nagyon bevadulni… már mindenki húskloffolóval, baltával, láncfűrésszel és egyéb fegyverekkel dobálózik, szóval remélem, a rész után nem akartok majd felakasztani! Komizóknak köszönöm, a nem komizókat pedig bíztatom néhány sor visszajelzésre, akár chaten, akár facebookon vagy itt a megjegyzéseknél. Megpróbálok a hétvégén még egy részt hozni! Puszií♥

- Mondja már meg, hol van! – rivallt egy valahonnan ismerős hang a recepción ülő nőre. Mike a hang hallatán automatikusan szorosabban ölelt át, kiváltva belőlem egy apró sikolyt a fájdalomtól. Úgy éreztem, mintha megfagyott volna a levegő. Nem mozdult senki… a lányok, Mike, az a férfi és az adminisztrációs pultnál ülök mind engem figyeltek.
- A bordáim. – néztem Mikera könnyes szemekkel.
- Bocsánat. –suttogta zavartan. A csajokra pillantottam, akik még mindig megkövülten álltak. Mintha vártak volna valamire, sőt olyan érzésem volt, mintha mindenki várna valamire, csak én nem jöttem rá mire. A srác, aki nemrég a pultnál acsarkodott pár lépést tett felém. Engem fürkészett én pedig őt. Az arcán meglepettség és talán kétségbeesés látszott. Belenéztem a szemeibe, amik gyönyörűek voltak úgy csillogtak akár a gyémántok, de mégis olyan volt mintha a világ összes fájdalma azokban a szemekben bujkálna. Késztetést éreztem arra, hogy megkérdezzem tudok-e segíteni neki, mikor mentősök rontottak a kórházba. Michael óvatosan arrébb húzott, hogy ne zavarjuk őket, majd kiterelgetett a kórházból egészen a kocsiig.
- Maya és Hayley? – kérdeztem, mikor az övemet próbálta becsatolni. –Megy egyedül is. –csaptam morcosan a kezére. – Inkább keresd meg őket.
- Mindjárt jövök. – mérgesen fújtatott egyet, majd otthagyott.

( Seb szemszög )

Meghallottam a hangját, a szívem a torkomban kezdett dobogni. Lassan fordultam meg és szembe találtam magam velük. Fájt, amit látnom kellet. A nő, akit mindennél jobban szeretek egy másik férfi karjaiban, akit nem mellesleg jelenleg a világon mindennél jobban gyűlölök. Nekem kéne ott állnom mellette, nekem kéne támogatnom, nekem kéne megóvnom mindentől és mégse tehetem. Ott volt előttem és mégis oly távolinak éreztem. Az arcán értetlenség és kíváncsiság vegyes érzelmei tükröződtek. Akkor jöttem rá, hogy Maya nem hazudott, mikor a szemébe néztem. Életemben nem érzetem még olyan fájdalmat, csalódottságot. Az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodtam megadta magát, amikor mentősök hada száguldott be, Mike pedig Tiával az oldalán ki az ajtón. Pár lépést tettem utánuk, de érzelmileg összetörtem. Vesztettem, igaza volt Mikenak, egy vesztes vagyok. Egy kéz simult a vállamra, de már az se érdekelt volna, ha maga Szűz Mária az.
- Sajnálom. –ölelt át egy nő. – Elvileg csak ideiglenes az emlékezetvesztés.
- Épp elég, ha annyi ideig tart, hogy beleszeressen abba a gorillába.
- Senkit nem fog úgy szeretni, ahogy téged.
- Akkor mért ment el? Miért hagyott ott? Miért van vele? Miért nem emlékszik rám?
- Nem emlékszik, mert az agy így próbál meg védekezni.
- Igen. Ellenem.
- Nem ellened. Az ellen, ami az elmúlt egy hónapban történt vele. Elvesztett téged, pedig te voltál vagyis vagy a mindene.
- Mikor fog újra emlékezni?
- Nem lehet tudni. Mi azt hittük, ha meglát minden eszébe fog jutni, de nem így lett. Idő kérdése… az orvosok se tudják megmondani, de azt kikötötték, hogy ne meséljünk el neki semmit. Mindenre magától kell rájönnie, esetleg apróságokkal rásegíthetünk, mint pl: sportműsort nézetünk vele, hogy rájöjjön hol dolgozott.
- Tűnj el innen! – üvöltött rám Mike. – Takarodj! –harsogta.
- Michael fejezd be. – szólt erélyesen egy másik nő, akit nem tudtam hova tenni.
- Maya, Hayley ebbe ne szóljatok bele. Tia vár titeket a kocsiba. –úgy beszélt mintha, ő lenne a császár és mindenkinek azt kell csinálni, amit őfelsége mond.
- Kérem uram halkabban. – jött oda egy biztonságiőr a kis társaságunkhoz.
- Elnézést. - váltott normális hangerőre. - Lányok, nyomás az autóba.
- Azt képzeled, hogy az apám vagy? – kérdezte a tetovált lány, bizonyára Hayley.
- Nyugi, amúgy is távozni akartam. – szóltam közbe.  - Nem kell, hogy balhét csinálj. –adtam meg magam. Be kellett látnom, hogy Tiának az lesz a legjobb, ha elfelejt. Azzal okozom neki a legkevesebb fájdalmat. És, hogy velem mi lesz? Azt hiszem ideje lesz felkeresnem a gyermekem anyját…

( Tia szemszög )

Feldúltan szálltak be mindhárman a Roverbe.
- Mi történt? – kérdeztem rá egyből a viselkedésük okára.
- Semmi. –felelték egyszerre.
- Aha, veszem észre. Amnesiás vagyok nem hülye.
- Tényleg semmi. – mosolygott rám Mike.
- Akkor?
- A lányokat letámadta valami idióta én meg alig tudtam kihozni őket.
- De ugye jól vagytok? – fordultam hátra.
- Persze.

Az út nagy részében csöndben voltak. Én próbáltam előcsalogatni az emlékeimet, de egyik se nyúlt vissza az Angliai életemhez viszont a fiú szemeit jól elraktároztam.
- Nektek is ismerős volt az a srác, aki a bejáratnál állt?
- Milyen srác? – reagált elsőre Mike.
- Tudjátok, az a szőke, kékszemű.  A tekintete teli volt fájdalommal. Szegény, biztos most tudta meg, hogy egy szerette kórházba került. Nagyon aggódhatott valakiért.
- Talán a szerelméért. – szólt fel Maya.
- Igen, meglehet. – töprengtem tovább.
- Talán a terhes feleségéért. – nézett a tükrön keresztül Maya szemébe Mike
- Most miért mondod ezt?
- Hát, csak eszembe jutott, ha mondjuk te lennél terhes és megtudnám, hogy történt veled valami én is nagyon ki lennék borulva.
- Aranyos vagy. – simogattam meg a lábát.
- James és anyuék jobbulást kívánnak. – terelte tovább a beszélgetést a kis olimpikonom.
- Fel kell Jamest hívnom, hogy mikor menjek be a szerkesztőségbe.
- Szerintem ráérsz még. Most elmegyünk nyaralni egyet, utána pedig mehetsz vissza dolgozni. Rendben?
- Oké.

- Tius nem jössz velünk New Yorkba néhány napra?- kérlelt Hayley, már a házban.
- New Yorkba? – gondolkoztam el az ötletén.
- Jó buli lesz. – csatlakozott hozzánk Maya is. – Vásárolgatunk, elkísérhetsz megint egy fotózásra, pihenünk.
- Megcsinálhatom a tetkódat. – ajánlotta fel a tetoválók legjobbja.
- Nem is tudom lányok…
- Mit nem tudsz? – zárt a karjaiba gyengéden a drágám.
- Hogy New Yorkba menjek- e három-négy napra…
- Most kaptalak vissza, nehogy már el is szökj. – puszilt a fülem mögé. – Különben is három nap múlva a repülőn fogunk ülni.
- Tényleg. Akkor majd legközelebb.
- Ahogy gondolod, Viszont, akkor mi most el is indulunk Washingtonba.
- Ilyen hamar?
- Nem akarunk zavarni és amúgy is jó pár napon át nélkülöztek a vendégeim.
- Megértem, de ugye tudjátok, hogy ti sosem zavartok…

- Hívjuk egymást! – kötötte a lelkemre Hayley a taxi ajtaját becsukva. – Vigyázz magadra.
- Ti is. –integettem utánuk.

- Kettesben maradtunk. – mondtam Mike karjaiba bújva.
- Végre. –sóhajtott fel. – Mit szeretnél csinálni? – húzta vigyorra a száját.
- Meleg van. Ússzunk egyet.
- El fog ázni a kötésed.
- Nem baj, úgyis át kell cserélni…
- Akkor, bikinit elő?! – vitt fel az emeltre.
- Rájöttem, te nem akartál fürdőruciba látni! – léptem ki a mosdóból épp a nyakamba próbáltam megkötni a felsőt.
- De, csak a nélkül még inkább. – hajolt közel és szenvedélyesen megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, ezzel elengedve a felsőt. A fenekem alá nyúlt, a csípőjére ültetett, a lábaimmal körbefontam az említett testrészt, miközben ő hátrálni kezdett az ágyig…

62.rész

Sziasztok! : )

Itt az új rész! Remélem örülni fogtok! :D Komikat köszönöm nagyon-nagyon!!! Puszií

( Seb szemszög )

Svájc, helyi idő szerint Aug. 14 este, a Mayával folytatott telefonbeszélgetés után

Elegem van már abból, hogy mindenki meg akarja mondani, mit csináljak. Maya is kitalálhatna jobb dumát, mint ezt a nem emlékszik rád hülyeséget… Vettem egy mély levegőt és döntöttem. Pakolni kezdtem, nem is néztem mit hajigálok a táskámba, de pakoltam és ez valahogy jó érzéssel töltött el. Észre se vettem, mikor Adam besétált a szobámba. Most épp ő volt a felvigyázóm. Borzalmasan idegesített, hogy úgy kezeltek, mint egy tinédzsert. Mióta Tia otthagyott Magyarországon folyton valaki a sarkamban van… Egy ideig jó volt, hogy nem hagytak magamra, de most, hogy mindenki csak a tanácsokat adja… már kimondottan frusztrált, ezért van most itt Adam és nem más. Őt legalább még el tudom viselni.
- Hova készülsz?
- Amerikába. Ne is próbálj meg lebeszélni róla!
- Veled megyek. – jelentette ki ellentmondás nem tűrően.
- Nem kell. Fogjátok fel, nem vagyok már gyerek. –vettem az ölembe a laptopom, hogy jegyet foglalhassak.
- Nem is azért megyek veled. –kérdőn néztem rá. – Hanem mert még nem jártam Amerikában. – viccelte el a dolgot. Pontosan tudtam, hogy azért akar ott lenni, hogy támogatni tudjon. Jó érzéssel töltött el, hogy ilyen barátaim vannak.
- Kösz. – módosítottam a jegyfoglalást két főre, míg ő is összekapta magát. Sajnos közvetlen járat nem indult azért át kell majd szállnunk, de ha minden jól megy, holnap már ott éjszakázunk.
- Te, Seb! Mit mondasz a csapatnak, hova tűntél? – kiabált át.
- Nem tudom. Kitalálom útközben, de ha minden úgy megy, ahogy szeretném, 2-3 napnál többet nem töltünk el ott.
- És hárman jövünk vissza. - tette hozzá, amit én nem mertem.
- Remélem. – sóhajtottam fel.

( Hayley szemszög )

Baltimore, egy hotelszoba, helyi idő szerint Aug. 15. este

Nagyon oda kell most figyelnem Tiára, mert Mike könnyen manipulálhatja. Fogalmam sincs, mi lenne jobb… elmondani neki mindent, ami az elmúlt egy-másfél évben történt vele vagy hagyni új életet kezdeni… Az orvos szerint vissza fognak térni az emlékei, kérdés mikor. És ha addig rengeteg olyan dolgot csinál, amit amúgy nem tenne? Hogy akadályozzam meg? Hogy tudnék neki segíteni? Egyáltalán meg kell akadályoznom?

- Hayley, el kell mesélnem valamit. –zökkentett ki Maya a gondolatmenetemből.
- Hallgatlak.
- Beszéltem Sebbel. – bökte ki, ami a szívét nyomta.
- Mi? – lepődtem meg a híren.
- Kétszer. – hajtotta le a fejét.
- Te jó ég… De mikor? Hogyan? Miért?
- Először augusztus 12-én aztán tegnap, mikor megtudta, hogy Tiának balesete volt újra hívott.
- Honnan tudja a számod?
- Gondolom kinyomozta. Azért az én számomat megszerezni nem olyan nehéz.
- És mit mondott?
- Hogy szereti Tiust, vele akar lenni és a segítségemet kérte.
- Erre te?
- Megmondtam neki, hogy felejtse el őt és ne hívogasson, de lehet rosszul tettem. – nézett rám bűntudattal teli szemekkel.
- Te csak meg akartad védeni Tiát.
- Igen, de valahogy rossz érzésem van Mikekal kapcsolatban.
- Nekem se tetszik, hogy kitalál olyan emlékeket Tiunak, amik meg se történtek vele.
- Vigyáznunk kell rá.
- Ugyanez fogalmazódott meg bennem is.
- Mi lenne, ha felhívnánk Sebastiant? – kérdezte pár perc csend után.
- Maya, ez még korai. Az orvos azt mondta, hogy ne zaklassuk fel semmivel, mert az nagyobb károkat okozhat.
- Akkor mégis mit tegyünk? Sebbel közölte a csaj, hogy fizessen neki 3 millió eurót és akkor elveteti a gyereket.
- Mekkora egy szemét ribanc. – húztam fel magam.
- Az, de Seb meg nem fog ilyen döntést meghozni egyedül. Nincs szíve megölni a magzatot… szüksége van Tia támogatására.
- Mindketten tudjuk, hogy Tius ilyen állapotban végképp nem fog mellé állni, ráadásul ezzel tuti sokkolva lenne szegénykém és most nyugalomra van szüksége.
- Holnap reggel kiengedik. El kéne érnünk, hogy velünk jöjjön New Yorkba.
- Nehéz menet lesz. Tia nem épp a meggyőzhetőségéről híres.

( Seb szemszög )

Washington, helyi idő szerint Aug. 15. 23:40

Kibírhatatlanul hosszúnak éreztem az utat, de végre landolt a gépünk. Legszívesebben rögtön a kórházba mennék, de ilyen későn úgyse engednének be, így marad a reggel…

Aug. 16. 8:00-10:35

Izgatottan keltem fel. Nem sokat aludtam az éjjel, lezuhanyoztam és boldogság töltött el, hogy a kezeimbe vettem az irányítást. Alig vártam, hogy újra láthassam Őt. Egy órás autóút várt még ránk, amiből a dugó miatt két óra lett. Reggelizni se álltunk meg sehol. Leparkoltam, talán még a kocsit is elfelejtettem bezárni úgy rohantam be a kórházba.

( Tia szemszög )

Aug.16. 10:30

Hál’ istennek már csak a papírokra várunk és mehetünk haza. Jól esik, hogy Mike és a csajok is itt vannak velem. Dr. Shepherd sok pihenést írt, úgyhogy Mike már egy Hawaii nyaralást el is kezdett szervezni. Remélem, a fejemen lévő púp hamar eltűnik.
- Nos, kisasszony! Ezeket aláírja és távozhat is. – elém tolt néhány papírt, amit gyorsan aláfirkáltam.
- Kész. Köszönök mindent…
- Derek. –nyújtott kezet. – Ha bármi változás történik, keressen fel.
- Rendben. Viszlát. –hagytam el a kórtermet. Michael az egyik kezével átkarolt a másikban pedig a táskámat hozta. Vidáman, beszélgetve ballagtunk a kijárat felé….

61.rész

Sziasztok!

Hát remélem kielégítő részt kaptok, és nem csalódtok bennem. :D Köszönöm a véleményeket az előző részhez ehhez is nagyon várom! :D Puszi mindenkinek!

( Telefonbeszélgetés Maya és Seb aug. 12-én )

-  Maya Koyzina. Igen?
- Szia. Nem ismerjük egymást, de van egy közös pont az életünkben, akit mindketten nagyon szeretünk, és a segítségedet szeretném kérni.
- Seb, te vagy az?
- Igen. Kérlek hallgass meg. A lány, aki terhes tőlem tett nekem egy ajánlatot, de Tia nélkül nem tudok dönteni.
- Seb, Tiu ebbe nem fog beleszólni. Sajnálom. Szia.
- Ne tedd le. Azt mondta a lány, fizessek neki 3 millió eurót és ő elveteti a babát. Nem akar anya lenni, én pedig nem akarok az ő gyermekének az apja lenni, de ha Tia nem áll mellettem én ilyet nem tudok senkitől kérni.
- Seb értsd meg Tiát. Tudod mik az elvei és ő akkor lesz boldog, ha te maximálisan a gyermeked mögött fogsz állni, mindig. Hidd el neki sem könnyű, de talán már kezd túllépni a történteken és én nem akarom őt most felkavarni. Ne keresd és engem se hívj többet. Sajnálom. – bontotta Maya a vonalat.

(Tia szemszög)

Egy monoton csipogást hallottam, mikor újra magamhoz tértem. Borzalmasan fájt a fejem és nehezen nyitottam ki a szemem. Fel akartam ülni, hogy rendesen körbe tudjak nézni, de éles fájdalom hasított bele a bordáimba, így inkább nyugton maradtam. Abban biztos voltam, hogy kórházban vagyok, de nem emlékeztem semmire.
- Felébredt? – kérdezte egy nővérke az ágyam mellett állva.
- Mi történt? – alig bírtam megszólalni, úgy kaparta a torkom és a rajtam lévő nyakmerevítő is idegesített.
- Balesete volt. Mindjárt szólok a doktor úrnak és megvizsgálják.
- Kérem, hozna nekem egy pohár vizet! – kérleltem őt elcsukló hangon. Bólintott majd elhagyta a kórtermet.
- Hogy van? – jött közelebb egy jóképű fehérköpenyes és a szemembe világított. – Dr. Shepherd vagyok. Fáj valamije?
- A fejem és baloldalon a bordáim. – az ágyamat teljesen vízszintes helyzetbe állította, a párnát kivette a fejem alól.
- Nos, két bordája komolyan zúzódott a fejét pedig sikerült jól bevernie. – megszabadított a merevítőtől és óvatosan átmozgatta a nyakam. - Emlékszik valamire a balesetből vagy az előtte történtekre esetleg?
- Vacsorázni voltunk Mikekal. Ugye ő jól van? –aggodalmaskodtam.
- Nem sérült meg és a másik hölgy sem. De kérem, próbálja meg felidézni mi történt.
- Vacsora után haza indultunk aztán emlékszem, hogy egy férfi kivesz az autóból és a nevemet kérdezi meg, hogy ne aludjak el, de én rettentően nehéznek éreztem a szemeimet és utána itt keltem fel.
- Értem. Tudja, mi a neve,hogy melyik városban van és milyen évet írunk?
- Cyntia Scheimia Baltimore-ban és 2009-ben.
- És arra emlékszik, hogy került Baltimore-ba? Mit dolgozik?
- Hát… hát… én nem. Én csak… én nem emlékszem. – kezdtem el pánikolni.
- Nyugodjon meg kérem. Valószínűleg az agyrázkódás miatt nem emlékszik dolgokra, de vissza fog térni minden. Ez teljesen normális. A barátja kint vár a folyosón, szeretné, hogy beküldjem egy rövid időre?
- Igen, köszönöm.
- Mindjárt küldök fel egy nővért és kap némi fájdalomcsillapítót, hogy tudjon majd aludni.
- Rendben. Viszlát, doktor úr.

( Kint a folyosón Mike és a doki )

- Bemehetek hozzá? Ugye jól van?
- Néhány percre bemehet hozzá, de tudnia kell, hogy a balesetet megelőző dolgokra nem emlékszik.
- Ezt hogy érti?
- Furcsa, mert magára a balesetre emlékszik, de arra, hogy mi történt vele mondjuk az elmúlt fél évben arra nem. Valami gátolja őt a visszaemlékezésben, talán a múltban történt vele valami, amire nem kar emlékezni és az agy így védekezik vagy az is lehet, hogy a fejsérülés egyik következménye. De nem kell kétségbe esni idővel vissza fog térni a memória. Viszont ne erőltessék nála.
- Akkor rám emlékszik?
- Határozottan. Kérem, ne zaklassa őt fel semmivel.
- Köszönök mindent. –ráztak kezet.

- Szia. – köszönt az ajtóból Mike majd pár lépéssel átszelte a helységet. – Jól vagy? – fogta meg a kezem.
- Szia drágám. Megvagyok csak sok mindenre nem emlékszem, de a doki szerint ez normális és idővel minden be fog ugrani. Nagyon rád ijesztettem? –húztam le magamhoz.
- Annyira sajnálom. Jobban kellett volna figyelnem. Ne haragudj. – puszilta meg a homlokom.
- Te jól vagy? –bólintott.
- Hozzak neked valamit? – hajolt egészen közel.
- Nem. – lágyan megcsókolt.
- Nem maradhatok sokáig, de később visszajövök.
- Ígéred?
- Ígérem.
- Szivem?
- Tessék. –fordul vissza.
- Elárulod, hol dolgozom?
- Riporter vagy. – suttogta.
- Köszi. Várni foglak.
- Aludj jól, szerelmem

( Maya és Sebi telefonbeszélgetés aug. 14-én )

- Ugye nem esett baja? Maya mond, hogy minden rendben!
- Seb, most beszélek veled utoljára. Ne nyomozz utánunk, hagyd őt békén.
- Láttam, hogy balesete volt és…
- Igen, balesetük volt és nem emlékszik rád, nem emlékszik semmire a Forma1-es múltjából és valószínűleg az nem véletlen. Most jól érzi magát, fizikálisan nincs komoly sérülése és mivel ismétlem nem emlékszik rád, a lelke is jobban van.
- De…
- Nincs de! Mike és ő boldogok lesznek együtt, és ha a jó isten mégis úgy akarja, hogy ti egy pár legyetek, akkor tenni fog érte. Próbálj meg te is tovább lépni. Sok sikert az életbe. Szia.

Tia orvosa:

60.rész

Sziasztok!

Itt az új rész! Bárcsak hétvége lenne már… :S Remélem nektek jobb volt az a hetetek, mint nekem!
Köszönöm szépen a komikat és, hogy egyre többen vagytok facebookon is J Puszi

 Tommi szemszög

Augusztus 9.

- Seb fejezd be. Attól, hogy szétversz mindent, nem lesz jobb. Nyugodj le és áruld el mit mondott.
- Ááá, hogy rohadna meg ott ahol van. Fulladjon bele egy medencébe az a mocsok.
- Ironikus lenne, ha pont egy medencébe fulladna. – jegyezte meg Kimi.
- Te meg ne add már alá a lovat. – dörrentem rá.
- Adja ki most magából, utána tud majd normálisan gondolkozni. –Seb leült a kanapéra, az arcát a kezébe temette majd a haját kezdte tépni.
- Srácok, mondjátok meg, mit csináljak? –nézett ránk kétségbeesetten.
- Menj Amerikába! –vetette fel könnyedén a Jégember.
- Kimi! –hördültem fel.
- Mi van?
- Gondolkozz már… hogy mehetne Amerikába?
- Repülővel?! –szúrósan néztem rá. – Jó renden, talán nem kéne rögtön Amerikába utazni, de Tommi te is beláthatod, hogy valahogy beszélniük kell.
- Mike számát se volt egyszerű megkeresni, Tiáét pedig képtelenség.
- Sebas, más ötlet? Egy barátnő? A családja?
- A nővére nem mond semmit, túlságosan szereti a hugát. Két barátnőjénél jártam még Angliába, ők mondták, hogy Amerikába ment azzal a piócával. –láttam rajta, hogy kezd újra dühbe gurulni.
- Míg együtt voltatok senki mást nem említett? –próbáltam terelni a gondolatait.
- Nem…  - rázta meg a fejét, majd hirtelen hátra hőkölt.
- Mi az? –kérdeztük egyszerre.
- Maya, ő Amerikai.
- Milyen Maya?
- Nem tudom, csak, hogy volt neki valami zűrös ügye. Belekeverték valamibe és egyébként modell, ha jól emlékszem.
- Akarjátok, hogy felhívjam Jennit? Lehet hallott róla már valamit. –Seb sürgetően bólogatott. Kimi előkapta a mobilját és tárcsázott. Nem folytatott hosszú beszélgetést, körülbelül fél percig tarthatott.
- Na? – türelmetlenkedett a német.
- Nem hallott Amerikai modellről, akinek most lett volna valami botránya, csak egy finn lányról.
- Hogy hívják? –kérdeztem rá.
- Azt nem kérdeztem.
- Ohh, hogy mért vagyok ilyen hülyékkel körülvéve? – tettem fel a költői kérdést.
- Te csak hallgass, mert ha nem hagyod őt elmenni, most nem lennénk ilyen helyzetbe. – hányták a szememre.
- Kimi felhívnád még egyszer a feleséged? – kérlelte Seb.
- Persze, de ő már nem a feleségem.
- Jah tényleg, ki is ment a fejemből, bocs. – Kims újra pötyögni kezdett a telefonján és ismét egy rövid beszélgetést bonyolított le.  – Az elmúlt hónapba nem beszéltem ennyit Jennivel, mint most miattatok.
- Mi a név? – kérdezte Seb fáradtan.
- Maya Koyzina.
- Kösz. – rohant fel az emeletre, mi meg kis késéssel utána. – Ő az. –mondta lelkesen a laptopja előtt ülve. – Vagyis remélem.
- Már csak a száma kéne.
- Megszerezzük. – bíztattam.

 Tia szemszög 

Augusztus 13.

Az elmúlt napokban Mikekal való kapcsolatom nem változott egy szemernyit sem, legalábbis testileg nem… érzelmileg talán egyre jobban megnyíltam előtte. Vagyis az új énem. Épp befejeztem a ma esti vacsorára való készülődést, mikor kopogtak a fürdő ajtaján.
- Gyere be nyugodtan. – szóltam ki. Néhány másodperc múlva Michael már a hátam mögött állt.
- Csinos vagy.
- Köszönöm.
- Szeretnék adni neked valami. –kotorta el a hajam a tarkómról, a kezembe nyomott egy kis dobozt.
- Mi ez? – néztem a tükrön keresztül a szemébe.
- Bontsd ki. – kinyitottam és egy nyaklánc díszelgett benne. – Tetszik?
- Nagyon szép. –emeltem ki a helyéről.
- Szabad?
- Persze. – óvatosan tette a nyakamba.
- Remélem, mindig eszedbe jutok majd róla. – szembe fordultam vele és megöleltem.
- Köszönöm. – egy pillanatra eltolt magától, de csak annyira, hogy meg tudjon csókolni. – Menjünk. Nem lenne jó megvárakoztatni Jamest.
Mondhatni a vacsora nagyon jól sikerült. Két órát ültünk egy hangulatos étteremben és egy kecsegtető állásajánlattal lettem gazdagabb, így elégedetten indultunk haza.
- Kösz, hogy bemutattál neki.
- Nincs mit.
- Már alig várom, hogy elkezdhessek dolgozni. –lelkesültem fel. Útközben megálltunk felvenni Mike fiatalabb nővérét Hilaryt. Jó hangulat uralkodott az autóban, de sajnos nem tartott sokáig. Hirtelen egy jármű rohant belénk szemből. Minden pillanatok alatt történt…

Nyaklánc:

59.rész

Sziasztok! J

Nah, látjátok, a végére mindenki megkedveli Mikeot… vagy a mai rész után mégsem?
Dóri, Bogi a részt nektek ajánlom! J ♥
Ezer hála a komizóknak, szeretlek titeket!!! J

Végigfolyt néhány könnycsepp az arcomon mire sikerült elaludnom. Mike ölelése közel se volt olyan megnyugtató, mint Sebié. Vajon ő most mit csinálhat? Annyira vágytam a csókjaira az ölelésére a mosolyára, minden érintésére, egyetlen szavára, az illatára... Egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy Mikeot csúnyán kihasználom és undorodtam magamtól miatta. Tagadhatatlanul vonzódtam hozzá testileg, de a szívem Sebié maradt.

- Szia! – sétáltam le az emeletről, Mike épp a konyhában „alkotott”.
- Jó reggelt! Mit kérsz? Pirítós, omlett, gabonapehely? –felültem a bárszékre.
- Nem vagyok éhes.
- Azt nem kérdeztem. – hajolt le egy pusziért.
- Hm… Maradjuk az utolsónál.
- Máris.
- Köszönöm. –fancsali arccal kanalaztam bele. – Kérek szépen tejet. – furcsán nézett rám, de kitöltött egy pohárba, amit én bele is öntöttem a tálamba. – Én sok tejjel szeretem. –adtam az egyszerű választ.
- Értem. Megjegyzem. – foglalt velem szembe helyet. - Mikor indulsz?
- Igazából már késésben vagyok. Úgyhogy reggeli után.
- Olyan hamar?
- Este visszajövök. –ugrottam le a székről. - Most megyek öltözni, további jó étvágyat.
- Alig ettél valamit. –szólt utánam.
- Mondtam, hogy nem vagyok éhes. Majd ebédelek rendesen.
- Megígéred?
- Persze. –kiabáltam le.

- Ez gyönyörű… - ájuldoztam a Rovertől, ami mosolyt csalt Mike arcára. –Komolyan. –simítottam végig a kormányon.
- Itt vannak a kulcsok. – adta a kezembe.
- Nem félsz, hogy összetöröm? – kacérkodtam.
- Attól jobban félek, hogy magadat töröd össze.
- Egy ilyen kocsiban képtelenség.
- Te tényleg szerelmes vagy. –nevetett fel.
- Nem hazudok.
- Tudom. – csókolt meg röviden, majd becsukta az ajtómat.
- Este várlak, hívj, ha van valami.
- Rendben. –pát intettem és elindultam Washingtonba. Az első benzinkúton megálltam és vettem egy újabb doboz cigarettát, ha egyedül vagyok muszáj rágyújtanom… illetve felhívtam a lányokat.
- Szia Kiscsillag. –köszönt Hayley vidáman.
- Szia! Ti már ott vagytok?
- Igen, nemrég landolt a gépünk. Te mikor érsz ide?
- Egy óra múlva.
- Már nagyon várunk. Maya is csak idegeskedik a fotózás miatt.
- Mond meg neki, hogy nem kell. Gyönyörű és különben is ezerszer csinálta már.
- Szia Tiu. –hallottam meg másik barátnőm hangját.
- Szia.
- Olyan feszült vagyok. Ez lesz az első fotózásom a per óta.
- Nyugi. Az egész világ tudja, hogy nem te szerepelsz abba a filmben, nincs mitől félned.
„Na jól van. Add vissza a telefont” – mondta Hayley.
- Rémes, már azt találta ki, hogy álljak vele a kamerák elé. Ez megkattant.
- Bírd ki míg oda nem érek. Sietek.
- Oké. Vigyázz az úton.

Útközben rengetegszer eszembe jutott Sebastian és olyankor mindig a cigiért nyúltam. Mire odaértem már csak négy szál volt a dobozban.
„ Ez már beteges” – jegyeztem meg mikor észrevettem. Összedobáltam a cuccom a táskámba és a csajok megkeresésére indultam. Szerencsére néhány perc múlva megtaláltam őket.
- Sziasztok!
- Tiu! –borult a nyakamba Maya. – Cigi szagod van. – közölte undorodva a kis szupermodellem, majd visszacsüccsent a fodrász kezei alá.
- Meglehet. –öleltem meg Hayleyt is.
- Hogy vagy?
- Remekül. Nem látszik?
- De. –mondta ironikusan.
- Költői kérdés volt.
- Ma nem lesz szomorkodás. Megcsinálják rólam a képeket és utána vásárolgatunk, beszélgetünk és a pasikról egy szót se. Kivéve, ha Tia nem akarsz mesélni a tegnap estédről. Láttunk a hírekbe. – vigyorgott az élő szőke barbiem.
- Mit láttatok?
- Hát, hogy nyert a Baltimore Ravens és egy csókot is.
- Akkor mindent tudtok.
- Nem történt este semmi? – puhatolózott Hayl.
- Megismertem egy sportműsor szerkesztőjét és találkozunk 13-án.
- Tia basszus, ne rizsázz… azt mond, ami a fantáziámat izgatja. – türelmetlenkedtek.
- Hát… van egy óriási medencéje.
- Rizsa… - szúrósan néztem Mayára.
- Amibe ruhástul belelökött, aztán menekülőre fogta én utána futottam levettem a pólóm, hogy hozzá vágjam aztán…
- Aztán?
- Aztán elkapta a derekam a földön kötöttem ki ő pedig rajtam és…
- Igen?
- És közöltem vele, hogy öt évig küzdősportoltam, szóval ne kekeckedjen.
- És leszállt rólad?
- Igen.
- Hát más pasi tuti nem hagyott volna ott.
- Szerintem jól tetted, hogy nem csináltál semmi elhamarkodott dolgot.
- Köszi Hayley.
- Kész van? – nézett a fodrászra Maya a tükörből.
- Igen. Jöhet a következő.
- Tia csüccs.
- Mi van?
- Beszéltem Randyvel és csinálnak rólad is néhány fotót.
- Erről nem volt szó.
- Ha Hayley-vel csináltatsz egy tetkót, akkor velem meg képeket.
- Tényleg, mikor varrhatlak?
- Jövő hét, vége?
- Rendben. Addig megtervezem. – a fodrász srác nekilátott a hajam kihúzásához.
- De ne legyen nagy.
- Hova szeretnéd?
- A csuklómra vagy a csípőmre.
- Amit kitaláltam az a csuklódon jobban nézne ki.
- Akkor oda.

A hajammal nagyjából egy óra alatt végeztek a sminkem is legalább fél óráig készült majd rám adtak egy fekete ruhát és a fotós elé löktek. Furcsa mód, a kezdettől fogva jól éreztem magam a gép előtt. Elkérték az elérhetőségem és abba egyeztünk meg, hogy hívnak, ha van nekem valami munka.
 Miután lemostam a rikítóan világos rúzst a számról és a műszempilláktól is sikerült megszabadulnom készen álltam a vásárlásra. Muszáj volt már amúgy is pár új ruhát beszereznem, mert a méreteim megváltoztak egy kicsit. Sok kis szatyorral a kocsi hátuljában indultam vissza Mikehoz.

 (Egy telefonbeszélgetés Mike & Seb)

- Hallo. Kivel beszélek?
- Sebastian Vettel vagyok. Kérlek, add át Tiának a telefont.
- Jobb lesz, ha kivered őt a fejedből.
- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre, vele akarok beszélni.
- De ő nem akar veled.
- Honnan veszed?
- Tudom.
- Majd ő eldönti.
- Már döntött, mikor Amerikába jött. Neveld fel a porontyod, őt meg bízd rám.
- Ha egy ujjal is hozzáérsz…
- Akkor mi lesz? Fogd fel, ő már az ENYÉM!
- Ne, hogy azt hidd, hogy ilyen könnyen feladom.
- Vesztettél, egy vesztes vagy. Törődj bele. Míg te a pelenkát veszed le a kölyködről, addig én Tia bugyiját és a kéjes sóhajok, amiket kicsalok belőle, emlékeztetni fogják rá, hogy mennyivel jobb neki velem, mint veled, luserkém.

A fotózás eredménye:

58.rész

Sziasztok! ♥

Húú, hát örülök, hogy ilyen érzelmeket egyeseknél felháborodást váltottam ki! Van, aki Sebit gumiszobába küldi…xD érdekes, abba mindenki egyetért, hogy Tia meghülyült, de ez csak a változás szele:D Nagyon-nagyon köszönöm a komikat, és ahogy ígértem itt a friss megpróbálok a hétvégén még egyet írni :D !
Puszi mindenkinek!!! ♥

A mérkőzés végén még lementünk az öltözőkbe, Mikeot a fiúk régi cimboraként fogadták velem pedig igazán kedvesek voltak… Bemutatott egy sportműsor főszerkesztőjének is, akivel megbeszéltünk egy találkozót… A végén tényleg megvalósul minden régi álmom?!

- Jól éreztem magam. Köszönöm. – mosolyogtam rá halványan már az autóban.
- Örülök neki. –tette a kezét a kezemre. –Ezek szerint hajlandó vagy máskor is eljönni velem?!  - mosolygott rám huncutul.
- Tudod, csak úgy egyedül New Yorkból nem kocsikáztam volna át Baltimore-ba egy kosármeccs miatt… de örülök, hogy eljöttem veled.
- Akkor jó, mert sűrűn fogunk meccsekre járni, ha csak ott csókolhatlak meg… - állított le a motort egy nagy ház előtt.
- Nagyon vicces vagy… - szálltam ki az autóból.
- Nem így van? –sétált át az én oldalamra, a huncut mosolyt nem lehetett letörölni az arcáról.
- Szeretnéd, hogy így legyen?
- Tudod te, hogy én mit szeretnék. –invitált be az otthonába.
- Nem tudom. Áruld el? – épp csak kibújtam a cipőmből, felkapott és a nappali bőr kanapéján kötöttünk ki.
- Téged. Boldogan. –suttogta.
- Az még egy kis idő.
- Várok, amíg kell, de kipróbálhatnánk valamit, hátha nem is kell olyan sok idő…
- Mire gondolsz? –húztam fel a szemöldököm.
- Megmutatom. – lágy csókba kezdett és mivel viszonoztam egyre szenvedélyesebbé vált.
- Mike. –köszörültem meg a torkom.
- Túl sok volt mára?
- Mindig tudod, mire gondolok, de csak azért is feszegeted a határokat…
- Sportoló vagyok, mindig mindenhol a határokat keresem. –kelt fel rólam. – Gyere, megmutatom hol fogunk aludni.
- Na, ilyen könnyen nem esel át a körbevezetésen… Rögtön a hálóval kezdesz, ahelyett, hogy például az üvegfal mögötti hatalmas medencéről beszélnél.
- Ja, szólj, hogy te a medencébe szereted. –kaján vigyorral megindult az említett hely felé. Követtem őt.
- Mit szeretek én a medencében?
- Az igazak álmát aludni.  –mondta nevetve.
- Aha. Szerintem is. Viselkedj, mert… – pár pillanat alatt elvesztettem a talajt a lábam alól és már csak azt éreztem, hogy repülök és csobbanok.  – Michael Fred Phelps, kinyírlak!!! – kiabáltam utána, mert ő már menekülőre fogta. Kiugrottam a medencéből és futni kezdtem az emeletre. A csigalépcsőn majdnem elhasaltam, ami Mikeból hatalmas kacagást váltott ki…
- Kegyelmezz! – próbálta visszafojtani a feltörő nevetést nem sok sikerrel.
- Levettem a zoknim és hozzávágtam.
- Kegyelmezz! –térdelt le elém bűnbánó arccal. – Meg fogsz fázni.
- Előbb kellett volna gondolkozni. – lekaptam a pólóm a vizet a fejére csavartam belőle, majd az arcába nyomtam. Elkapta a derekam és a földön kötöttünk ki.
- Úgy látom turbó fokozatba kapcsoltál.
- Miért?
- Egy szál melltartóba fekszel alattam, nedvesen a hálószobámba. - világított rá a tényekre. - Ezt minek nevezed? –vigyorgott teliszájjal.
- Felhívnám a figyelmedet, hogy küzdősport múlttal rendelkezem, szóval, ha nem viselkedsz, szétrúgom a segged! – mondtam könnyedén.
- És ha vállalom a kockázatot? –simított végig az oldalamon.
- Ne húzd ki a gyufát!
- Te provokálsz!
- Aha, magamtól estem bele a medencébe… - meglöktem a vállánál és magam alá fordítottam. Ráültem a csípőjére és komoly arcot vettem fel. – Ha nem leszel jó fiú, itt hagylak!
- De nehéz, ha ilyen szép látvány tárul elém. –húzta tovább az agyam.
- Csitt. –tettem az ujjam a szájára. – Én most lezuhanyozok. .szóra nyitotta a száját, de közbe vágtam. – Jól gondold meg, mit mondasz…

- Mit értettél azon, hogy küzdősportoltam. –kérdezte az ágyba fekve.
- Több mint 5 évig kick-boxoltam.
- Te? Ez komoly? – nevette ki, cserébe egy párnával fejbe csaptam. – Jól van, csak olyan hihetetlen. Ezen túl, ha megtámadnak, te védesz meg engem nem én téged. –kacarászott tovább.
- Mi ütött beléd? Mintha ma megszállt volna az ördög. –könyököltem fel.
- Hát, ha te vagy az ördög, akkor lehet.
- Angyal vagyok, kikérem magamnak.
- Nem is sejtettem, hogy az angyalok verekednek és ilyen…
- Milyen?
- Elárulom holnap, mert azt mondtad sok voltam mára.
- Ne forgasd ki a szavaimat! – vackoltam be magam a hófehér takaróba
- Holnap eljössz velem anyuhoz?
- Holnap Washingtonba kell mennem, mert Mayát elkísérem egy fotózásra, Hayley meg én fodrászhoz megyünk, meg ilyen csajos dolgok…
- Azt hittem itt maradsz néhány napig.
- Washington csak egy órára van innen.
- Hm… Tudom. –sóhajtott fel.
- Odaadom a Roverem és akkor nem függtük majd taxitól és talán hamarabb visszaérsz.
- Mit? Van egy Range Rovered?
- Igen. Csak nem szereted a Range Rovereket?
- Szerelmes vagyok beléjük.
- Na, ha ezt tudom…
- Ne kezd! –fenyegettem meg.
- Eszem ágában sincs. Aludj Jól Gyönyörűm! –puszilta meg a szám.

57.rész

Sziasztok! J ♥

Itt az új rész! :D Köszi a komikat az előzőhöz! :D  ♥

Boldog Szülinapot Vevy!!! : ) :D

( Tia szemszög )

Furcsa érzés kerített hatalmába, mikor megláttam egy felém tartó taxit. Automatikusan integetni kezdtem, de valahogy nem éreztem helyesnek… Vissza akartam menni, de az emlékek a gyerekkoromból fogva tartottak. Megállt előttem az autó… Haboztam, most fordult elő először, hogy nem voltam biztos benne, hogy Amerikába kell mennem, hogy itt kell hagynom a szerelmem, mindent…
„Mi van, ha mégis beszélnem kéne vele? Tényleg meg tudnánk oldani?”
Túlságosan bennem égtek Tommi szavai.

( Seb szemszög )

Körülbelül 300 méterre tőlem megpillantottam egy lányt. A szívem hevesebben kezdett verni és bár nem láttam az arcát tudtam, hogy Ő az. Egy taxi ért oda mellé, de nem szállt be. Futni kezdtem. Fogalmam sem volt róla, hogy ha odaérek, mit fogok mondani, mivel győzhetném meg… talán egyszerűen csak megcsókolom, és ha ugyanazt érzi, amit én akkor meggondolja magát…

( Tia szemszög )

Hátráltam két lépést… el akartam szaladni, amikor megcsörrent a telefonom… „Mike” – villogott a kijelzőn.

- Hé, kisasszony! Elvihetem valahova? – kérdezte a sofőr.
- Ja, igen. –nyitottam ki az ajtót. – Köszönöm. –ültem be. – A repülőtérre legyen szíves. – épp rányomtam volna a fogadás gombra, de már süket volt a vonal. Visszahívást kezdeményeztem, közben elindultunk. Kinéztem az ablakon és egy kétségbeesett arc fájdalmas látványával találtam szembe magam. A mobil kiesett a kezemből. Az agyam örökre elraktározta a képet, amint életem szerelme reménytelenül fut a kocsi után…

( Seb szemszög )

Becsukta az ajtót, az autó pedig lassan gurulni kezdett.
„ Ne! Ne, ne nee!!! Ne menj el!!!” – sprinteltem a jármű után. Láttam a szomorúságot a szemében majd, megjelentek az első könnycseppek. „KICSIM” – kiabáltam utána majd a földre rogytam. Nem azért mert fizikálisan elfáradtam, egyszerűen lelkileg nem bírtam tovább. A szívem millió darabra szakadt… Nem érzékeltem a külvilágból semmit. Mikor legközelebb magamhoz tértem a szobámban voltam.
„ Hogy kerültem ide?” – elmélkedtem hangosan.
- Én hoztalak vissza, vagyis a két lábadon jöttél, de nem feleltél semmire, mintha egy földönkívüli lettél volna vagy egy zombi. – válaszolt Tommi.
- Mennyi az idő? – emelkedtem fel az ágyról.
- Nyolc óra múlt pár perccel.
- Elment.
- Igen, tudom. Elolvasod a levelét?
- Ühüm.
- Ott van az asztalon. –bökött az említett bútor felé.
- Kösz. Kimennél?
- Ja, persze. Szólok Chrisnek, hogy felébredtél. – bólintottam, ő meg távozott.

Remegő kézzel nyitottam ki újra a borítékot.

„Miért csinálod ezt velem?” – töröltem le az arcomról az elérzékenyülés nyomait.

( Tia szemszög )

Augusztus 8.

Két napja vagyok NewYorkban, de eddig nem sokat láttam ebből a lélegzetelállító városból. Maya és Hayley szinte mindig velem vannak, ha mégse az csak azért van, hogy Michaellel kettesben lehessünk. Negyvennyolc órája, hogy egy pillanatra se hagytak egyedül, folyton próbálják elterelni a gondolataimat, de minden este Sebastianra gondolva alszom el…

- Kész vagy? –lépett mögém Mike.
- Azt hiszem. –mosolyogtam rá a tükörből. Egy kosármeccsre megyünk Baltimore-ba és utána nála alszom. Mikor beértünk a csarnokba a kamera rögtön megtalált minket, Mike természetesen kezelte a helyzetet nekem viszont egy kicsit furcsa volt.
- Nem tudom is tudom, mikor voltam utoljára kosármeccsen. –mondtam izgatottan. - Talán még a gimiben. –ültünk be a nekünk kijelölt helyre.
- Na, akkor épp itt volt az ideje. Elmondjam a szabályokat? –csipkelődött velem.
- Kacc-kacc.
- Jól van, na. –emelte fel védekezően a kezét. – Szeretnél kosárra dobni?
- Mi? Hol? Mikor?
- Most. –vigyorgott magabiztosan.
- Be akarsz vinni a pályára?
- De be ám. – rángatott fel a székből.
- Mike, ne csináld!
- Miért ne?
- Mert nem szeretem direktbe égetni magam.
Arra lettünk figyelmesek, hogy az egész stadion azt skandálja, hogy: CSÓKÓT! CSÓKOT! CSÓKOT! Rátekintettem a kivetítőre és ismét minket mutattak. Mike nevetni kezdett én pedig hihetetlen zavarba éreztem magam.
- Csak, ha szeretnéd. – olvastam le a szájáról, mert már nem hallottam semmit. Belenéztem a szemébe és bólintással jeleztem, hogy megadom magam…
Az egyik kezét a derekamra a másikat a lapockámra tette és magához húzott. Átkaroltam a nyakát és pár pillanat múlva az ajkait az ajkaimon éreztem majd a nyelve utat tört magának és talán a kelleténél szenvedélyesebb csókot váltottunk… Legalábbis a közönség reakciójából ítélve. Mikor elváltunk egymástól, sikítozás és vastaps töltötte be a csarnokot.