63.rész

Sziasztok! ♥

Itt az új rész! :D Örüljetek! : ) A részt szeretném Noncsinak és Ywynek ajánlani, akik tegnap előtt (20-án) illetve Adélnak, aki ma ünnepeli születésnapját. Ezúton is Happy Bday csajok! :D
Kezdtek nagyon bevadulni… már mindenki húskloffolóval, baltával, láncfűrésszel és egyéb fegyverekkel dobálózik, szóval remélem, a rész után nem akartok majd felakasztani! Komizóknak köszönöm, a nem komizókat pedig bíztatom néhány sor visszajelzésre, akár chaten, akár facebookon vagy itt a megjegyzéseknél. Megpróbálok a hétvégén még egy részt hozni! Puszií♥

- Mondja már meg, hol van! – rivallt egy valahonnan ismerős hang a recepción ülő nőre. Mike a hang hallatán automatikusan szorosabban ölelt át, kiváltva belőlem egy apró sikolyt a fájdalomtól. Úgy éreztem, mintha megfagyott volna a levegő. Nem mozdult senki… a lányok, Mike, az a férfi és az adminisztrációs pultnál ülök mind engem figyeltek.
- A bordáim. – néztem Mikera könnyes szemekkel.
- Bocsánat. –suttogta zavartan. A csajokra pillantottam, akik még mindig megkövülten álltak. Mintha vártak volna valamire, sőt olyan érzésem volt, mintha mindenki várna valamire, csak én nem jöttem rá mire. A srác, aki nemrég a pultnál acsarkodott pár lépést tett felém. Engem fürkészett én pedig őt. Az arcán meglepettség és talán kétségbeesés látszott. Belenéztem a szemeibe, amik gyönyörűek voltak úgy csillogtak akár a gyémántok, de mégis olyan volt mintha a világ összes fájdalma azokban a szemekben bujkálna. Késztetést éreztem arra, hogy megkérdezzem tudok-e segíteni neki, mikor mentősök rontottak a kórházba. Michael óvatosan arrébb húzott, hogy ne zavarjuk őket, majd kiterelgetett a kórházból egészen a kocsiig.
- Maya és Hayley? – kérdeztem, mikor az övemet próbálta becsatolni. –Megy egyedül is. –csaptam morcosan a kezére. – Inkább keresd meg őket.
- Mindjárt jövök. – mérgesen fújtatott egyet, majd otthagyott.

( Seb szemszög )

Meghallottam a hangját, a szívem a torkomban kezdett dobogni. Lassan fordultam meg és szembe találtam magam velük. Fájt, amit látnom kellet. A nő, akit mindennél jobban szeretek egy másik férfi karjaiban, akit nem mellesleg jelenleg a világon mindennél jobban gyűlölök. Nekem kéne ott állnom mellette, nekem kéne támogatnom, nekem kéne megóvnom mindentől és mégse tehetem. Ott volt előttem és mégis oly távolinak éreztem. Az arcán értetlenség és kíváncsiság vegyes érzelmei tükröződtek. Akkor jöttem rá, hogy Maya nem hazudott, mikor a szemébe néztem. Életemben nem érzetem még olyan fájdalmat, csalódottságot. Az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodtam megadta magát, amikor mentősök hada száguldott be, Mike pedig Tiával az oldalán ki az ajtón. Pár lépést tettem utánuk, de érzelmileg összetörtem. Vesztettem, igaza volt Mikenak, egy vesztes vagyok. Egy kéz simult a vállamra, de már az se érdekelt volna, ha maga Szűz Mária az.
- Sajnálom. –ölelt át egy nő. – Elvileg csak ideiglenes az emlékezetvesztés.
- Épp elég, ha annyi ideig tart, hogy beleszeressen abba a gorillába.
- Senkit nem fog úgy szeretni, ahogy téged.
- Akkor mért ment el? Miért hagyott ott? Miért van vele? Miért nem emlékszik rám?
- Nem emlékszik, mert az agy így próbál meg védekezni.
- Igen. Ellenem.
- Nem ellened. Az ellen, ami az elmúlt egy hónapban történt vele. Elvesztett téged, pedig te voltál vagyis vagy a mindene.
- Mikor fog újra emlékezni?
- Nem lehet tudni. Mi azt hittük, ha meglát minden eszébe fog jutni, de nem így lett. Idő kérdése… az orvosok se tudják megmondani, de azt kikötötték, hogy ne meséljünk el neki semmit. Mindenre magától kell rájönnie, esetleg apróságokkal rásegíthetünk, mint pl: sportműsort nézetünk vele, hogy rájöjjön hol dolgozott.
- Tűnj el innen! – üvöltött rám Mike. – Takarodj! –harsogta.
- Michael fejezd be. – szólt erélyesen egy másik nő, akit nem tudtam hova tenni.
- Maya, Hayley ebbe ne szóljatok bele. Tia vár titeket a kocsiba. –úgy beszélt mintha, ő lenne a császár és mindenkinek azt kell csinálni, amit őfelsége mond.
- Kérem uram halkabban. – jött oda egy biztonságiőr a kis társaságunkhoz.
- Elnézést. - váltott normális hangerőre. - Lányok, nyomás az autóba.
- Azt képzeled, hogy az apám vagy? – kérdezte a tetovált lány, bizonyára Hayley.
- Nyugi, amúgy is távozni akartam. – szóltam közbe.  - Nem kell, hogy balhét csinálj. –adtam meg magam. Be kellett látnom, hogy Tiának az lesz a legjobb, ha elfelejt. Azzal okozom neki a legkevesebb fájdalmat. És, hogy velem mi lesz? Azt hiszem ideje lesz felkeresnem a gyermekem anyját…

( Tia szemszög )

Feldúltan szálltak be mindhárman a Roverbe.
- Mi történt? – kérdeztem rá egyből a viselkedésük okára.
- Semmi. –felelték egyszerre.
- Aha, veszem észre. Amnesiás vagyok nem hülye.
- Tényleg semmi. – mosolygott rám Mike.
- Akkor?
- A lányokat letámadta valami idióta én meg alig tudtam kihozni őket.
- De ugye jól vagytok? – fordultam hátra.
- Persze.

Az út nagy részében csöndben voltak. Én próbáltam előcsalogatni az emlékeimet, de egyik se nyúlt vissza az Angliai életemhez viszont a fiú szemeit jól elraktároztam.
- Nektek is ismerős volt az a srác, aki a bejáratnál állt?
- Milyen srác? – reagált elsőre Mike.
- Tudjátok, az a szőke, kékszemű.  A tekintete teli volt fájdalommal. Szegény, biztos most tudta meg, hogy egy szerette kórházba került. Nagyon aggódhatott valakiért.
- Talán a szerelméért. – szólt fel Maya.
- Igen, meglehet. – töprengtem tovább.
- Talán a terhes feleségéért. – nézett a tükrön keresztül Maya szemébe Mike
- Most miért mondod ezt?
- Hát, csak eszembe jutott, ha mondjuk te lennél terhes és megtudnám, hogy történt veled valami én is nagyon ki lennék borulva.
- Aranyos vagy. – simogattam meg a lábát.
- James és anyuék jobbulást kívánnak. – terelte tovább a beszélgetést a kis olimpikonom.
- Fel kell Jamest hívnom, hogy mikor menjek be a szerkesztőségbe.
- Szerintem ráérsz még. Most elmegyünk nyaralni egyet, utána pedig mehetsz vissza dolgozni. Rendben?
- Oké.

- Tius nem jössz velünk New Yorkba néhány napra?- kérlelt Hayley, már a házban.
- New Yorkba? – gondolkoztam el az ötletén.
- Jó buli lesz. – csatlakozott hozzánk Maya is. – Vásárolgatunk, elkísérhetsz megint egy fotózásra, pihenünk.
- Megcsinálhatom a tetkódat. – ajánlotta fel a tetoválók legjobbja.
- Nem is tudom lányok…
- Mit nem tudsz? – zárt a karjaiba gyengéden a drágám.
- Hogy New Yorkba menjek- e három-négy napra…
- Most kaptalak vissza, nehogy már el is szökj. – puszilt a fülem mögé. – Különben is három nap múlva a repülőn fogunk ülni.
- Tényleg. Akkor majd legközelebb.
- Ahogy gondolod, Viszont, akkor mi most el is indulunk Washingtonba.
- Ilyen hamar?
- Nem akarunk zavarni és amúgy is jó pár napon át nélkülöztek a vendégeim.
- Megértem, de ugye tudjátok, hogy ti sosem zavartok…

- Hívjuk egymást! – kötötte a lelkemre Hayley a taxi ajtaját becsukva. – Vigyázz magadra.
- Ti is. –integettem utánuk.

- Kettesben maradtunk. – mondtam Mike karjaiba bújva.
- Végre. –sóhajtott fel. – Mit szeretnél csinálni? – húzta vigyorra a száját.
- Meleg van. Ússzunk egyet.
- El fog ázni a kötésed.
- Nem baj, úgyis át kell cserélni…
- Akkor, bikinit elő?! – vitt fel az emeltre.
- Rájöttem, te nem akartál fürdőruciba látni! – léptem ki a mosdóból épp a nyakamba próbáltam megkötni a felsőt.
- De, csak a nélkül még inkább. – hajolt közel és szenvedélyesen megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, ezzel elengedve a felsőt. A fenekem alá nyúlt, a csípőjére ültetett, a lábaimmal körbefontam az említett testrészt, miközben ő hátrálni kezdett az ágyig…