75.rész

Hi! :D

Először is ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :D Első nagydíj, első győzelem! :) Na így kezdi egy bajnok az évet! :D Vetti erősebb, mint valaha :) Alig várom a következő futamot! :D Szép volt Seb, szép volt Kinky Kylie! :D
Másodszor: 23-án volt a blog 9hónapos és készítettem egy kis összegzést erről.
75 rész, 523 megjegyzés, 58 regisztrált és kitudja mennyi nem regisztrált rendszeres olvasó, 39495 látogató. Köszönöm ezt a 9hónapot! :) És köszönöm, hogy annyian érdeklődtetek, mikor bezárt a blog. Sokat jelentett nekem. Jó olvasást! ;) Puszií

-  Hello, Széphölgy! –sétált felém Seb. Mikor mellém ért adott két puszit, majd megölelt.
- Szia! – köszöntem ledöbbenten. - Hát te mit keresel itt? – toltam el magamtól.
- Húú, látom nagyon örülsz nekem. – húzta fanyar mosolyra a száját.
- Örülök, csak nem értem, hogy kerülsz ide. –mondtam zavartan. - Megleptél. –próbáltam nem mutatni, hogy feszélyez a jelenléte.
- Akkor, hol egy mosoly? Vagy azt Amerikába hagytad, mikor megkérték a kezed? – kérdezte cinikus mosollyal.
- Így jó? – vágtam be egy művigyort. Nem készültem fel arra, hogy ő is itt lesz. Nem akartam vele az eljegyzésről beszélni… Mióta ismerem őt először fordult elő, hogy nem akartam a társaságában lenni. – Szóval, miért vagy itt?
- Gondoltam szörfözök egyet.
- Tényleg?
- Persze. Én öltönyben szoktam. – mondta halál komoly arccal, majd elnevette magát. –Természetesen az esküvőre jöttem.
- Nem is tudtam, hogy ismered őket. – nem reagált, egyszerűen vállat rántott. Éreztem, hogy rezegni kezd a mobil a kabátzsebembe. – Bocs. –fordultam el, hogy felvegyem. – Mennem kell. Akadt egy kis probléma.– mondtam, miután megszakítottam a hívást. – Találkozunk a szertartáson. –sietős léptekkel hagytam ott. Nem volt semmi probléma, simán elkészült a személyzet mindennel, de ezt Sebnek nem kellett tudnia. A hívás volt az egyetlen menekülési út, és én ki is használtam.
- Segítsek? – kiabált utánam.
- Miben? – fordultam vissza.
- Ami miatt ennyire sietsz.
- Nem kell. Megoldom. Érezd jól magad.

Az elkövetkező órákban mindent úgy alakítottam magam körül, hogy a legkevesebb esélyt adjak a vele való kommunikációra. Magamat sem értettem miért csináltam ezt…
A vacsora után még az asztalnál ültem. Figyeltem, ahogy az ifjú pár az első közös táncukat járja, majd egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Egy, az asztalon heverő cigis dobozból kivettem egy szálat illetve az öngyújtót és lesétáltam a partra. Kabát nélkül a 3, 4 fok eléggé csípte a bőröm, de a tenger halk morajlása annyira megnyugtatott, hogy még a tüdőgyulladás esélye sem tudott rávenni arra, hogy visszamenjek legalább a kabátomért. A számba vettem a cigarettát és vacilláltam, mikor egy vastag, meleg anyag simult a meztelen vállamra, majd egy ismerős kéz eltulajdonította a bagót.
- Hm… Tudhattam volna, hogy te észreveszed, hogy megszöktem. - a mellkasa a hátamnak feszült, a kezeivel dörzsölni kezdte a felkarom.
- Én azt hittem a menyasszonyt kell megszöktetni. – felnevettem. – Vagy már gyakorolsz? – a nevetés egy pillanat alatt abbamaradt.
- Úgy érzem, neheztelsz rám. –szólaltam meg halkan egy kis idő múlva.
- Érdekes. Én is hasonlót érzek. –érdeklődve fordultam felé. – Egész nap kerültél.
- Ez nem igaz. Csak az esküvő miatt nem volt időm…
- Mindketten tudjuk, hogy az. – szakította meg fáradtan a magyarázkodásom.
- Sajnálom. – néztem a szemébe.
- Mit? Hogy kerültél egész nap, mert Phelps megkérte a kezed… Vagy, hogy elmentél, otthagytad a csapatot… és engem. – halkult el. Lehajtottam a fejem. Egészen közel lépett, fel akarta emelni az állam, de nem engedtem. Nem tudtam a szemébe nézni. Egyre biztosabb lettem benne, hogy én szerettem Sebet, talán szerelmes is voltam belé, és lehet, még mindig az vagyok?! De neki ott volt Selena és én ezt nem tudtam elviselni, így Mikeot kihasználva Amerikába mentem.  
- Kár, hogy mindig rosszkor vagyok rossz helyen. – hátráltam egy lépést. A kabátját visszaadtam, majd lassú léptekkel kikerültem, hogy visszatérhessek az ünneplők közé.
- Ne haragudj! – kapott a kezem után. – Nem akartalak megbántani.
- A véleményedet fejezted ki, számomra elég érthetően. – vettem egy mély levegőt. - További szép estét. - búcsúztam el mosolyt erőltetve az arcomra.
- Tia, ne menj el. Félreérted az egészet. –túrt idegesen a hajába.
- Mit lehet ezen félreérteni?
- Nem… nem mondhatom el. Emlékezz. Kérlek, próbálj meg emlékezni. – nézett rám meggyötörten.
- Tudod, kezdem azt érezni, nem véletlen nem emlékszem rád. – láttam a fájdalmat átsuhanni az arcán. Világos volt, hogy neheztel rám, mert nem voltam mellette mikor elvesztette Selit. Az eljegyzésem pedig valószínűleg azért zavarja, mert arra emlékezteti, hogy mit veszített el. Pedig ha tudná, hogy én nem vagyok szerelmes Mike-ba… Boldog lennék, ha csak fele annyira szeretném Michael, mint amennyire Ő szerette Selenát.
- Ne mond ezt! – kérlelt.
- Sajnálom. A teszteken találkozunk.

Másnap hazautaztam. A lányok nem faggatóztak, valószínűleg Adamnek köszönhetően tudtak mindenről, ami Seb és köztem lejátszódott. Mikenak meg azt mondtam, hogy hiányzott ezért jöttem hamarabb.

Ismét belevetettem magam a munkába. Két hét múlva megkönnyebbülten utaztam Valenciába, mert tudtam a Red Bull még nem vesz részt az első teszten. Gyorsan telt el a három nap benzingőz és a lóerők között. Visszautazva a „lehetőségek országába” kikönyörögtem Nicktől, aki az állandó munkatársam lesz a futam hétvégéken, hogy vállalja egyedül az elkövetkezendő két tesztet, mondván én az olimpián szeretnék tudósítani, de az igazság az volt, hogy nem akartam Sebbel összefutni. Szerencsémre elvállalta…

Február 10-én utaztunk Vancouverbe, a sajtó csapat, beleértve engem illetve Mike.
Összesen 82 nemzet, 2536 versenyző, 7sportág, 15szakág, 86 versenyszám nem kevés munkát biztosított nekünk. Március 2-án hagytuk el Kanadát. Az Egyesült Államok a maga 37érmével a legeredményesebb országként végzett. Harmadikán még pihentünk, de negyedikén ismét munkába álltunk. Nickkel átrágtuk a jövő héten kezdődő Formula 1-es szezonterveket. Előkészítettünk mindent, hogy minden a lehető legsimábban alakuljon, majd Március 9-én célba vettük a napfényes Bahreint. Majdnem két hónap telt el Catalináék esküvője óta… Majdnem két hónapja nem adtam semmilyen életjelet magamról Sebastiannak. És nem sokkal több, mint két hónap múlva férjhez megyek…

Kezdődik a száguldás! :)

Cross our fingers, come on Sebastian!

74.rész

Sziasztok! :)

Nos, itt az új rész. Köszönöm az előzőhöz a komikat. Az utóbbi időben több díjat is kapott a történet ezt szeretném nagyon megköszönni azoknak, aki úgy gondolták, hogy megérdemli a blog. Nem fecsegek tovább, csak még annyi, hogy mindenkit bátorítok a komi írásra,mert a rész extra hosszú és nekem fontos lenne! Puszií

Happy Bday Hannus! :D <3

Mike szemszög

Kinyitottam a dobozkát, de még mindig nem szólalt meg. A szeme a gyűrűk és az arcom között ingázott, majd kibámult az ablakon. Tudtam, hogy mondanom kell valamit… meg kell győznöm, hogy mindkettőnknek ez a legjobb.
- Kicsim, szeretlek és szeretném, ha örökre velem maradnál. Ha hozzám jössz, nem kell attól tartanunk, hogy kitoloncolnak, mert lejár a vízumod… Azt akarom, hogy boldogok legyünk. Együtt. –hangsúlyoztam ki az utolsó szót.
- Együtt. – nézett újra a szemembe.
- Hozzám jössz? –kérdeztem meg ismét.
- Igen. – mosolygott halványan, belőlem pedig felszakadt egy megkönnyebbült sóhaj. Ráhúztam a gyűrűt az ujjára majd röviden megcsókoltam.

Tia szemszög

Kinéztem az ablakon majd újra Mikera. Nem tudtam, mi a helyes döntés. Tétováztam… Eszembe jutott a múlthét… a szerda este, mikor utoljára láttam Sebet. Ott akkor be kellett látnom magamnak, hogy vonzódom hozzá, de ő mást szeret. Viszont szeretem Mikeot és ő is engem. Boldog vagyok mellette, mióta megismertem az életem sínen van.  Akkor mi hiányzik?
- Kicsim, szeretlek és szeretném, ha örökre velem maradnál. Ha hozzám jössz, nem kell attól tartanunk, hogy kitoloncolnak, mert lejár a vízumod… Azt akarom, hogy boldogok legyünk. Együtt.
- Együtt. – néztem a szemembe, és akkor döntöttem, igaz nem voltam túl magabiztos.
- Hozzám jössz? –kérdezte meg ismét.
- Igen. – mosolyogtam halványan, majd az ujjamra húzta a gyűrűt és megcsókolt. Én is megragadtam a gyűrűm párját és felhelyeztem a párom megfelelő ujjára.
Nem éreztem felhőtlen boldogságot, sőt inkább feszengtem. Fogalmam sem volt, most mi jön…

A gyűrű: Az alsó Michael a felső pedig Tiájé

:

                                       ღ°•.♥.•°ღ

Mike szemszög másnap este

- Szia tesó, Ryan vagyok.
- Hello. Na, mi van veled? Vége a mai edzésnek?
- Vége, szerencsére. Hulla vagyok, de inkább azt mond vőlegény vagy, vagy volt esze a kiscsajnak és lapátra tett? – viccelődött Lochte.
- Nem vagy vicces… remélem, tudod.
- Szerintem az vagyok.
- Jah, röhög a vakbelem. Egyébként, igent mondott.
- Komolyan?
- Viccelnék ilyesmivel?
- És elmondtad neki, hogy Ann Arbor-ba kell költöznötök nem is olyan sokára?
- Hát, azt még nem… de a nehezén már túl vagyok.
- Nehogy azt hidd. Megfeledkezel az átok barátnőiről, akik miatt ennyire sietned kell a lagzival.
- Szerinted akkor, mit kéne tennem?
- Nem tudom, talán csinálj neki gyereket. – röhögött Ryan a telefonba.
- Annyira nem rossz ötlet. – gondolkoztam el rajta.
- Michael te megőrültél. Én nem komolyan mondtam.
- De én igen.
- Sürgősen keress fel egy orvost.
- De most mért? Tegyük fel hozzám jön, és egy év múlva eszébe jut minden… Akkor szimplán csak elválik és visszamegy ahhoz a törpéhez. Viszont, ha már gyerekünk is lenne, akkor biztos velem maradna.
- Mi van abban a csajban, ami ennyire megfogott?
- Isten tudja, de remélem nemsokára a közös gyerekünk lesz benne…

Seb szemszög

- Mit tettem, hogy így büntetnek odafent? Oda a vb cím, a szívem darabokban… minden, ami, vagy aki fontos elveszítettem.
- Francokat.
- Mindegy. Már kezdem megszokni.
- Nehogy most add fel kölyök. – nézett szúrósan Kimi a szemembe.
- De nem érted, hogy elbuktam?
- Emlékezz csak vissza édes barátom. Néhány hónappal ezelőtt mit mondtál?
- Mit mondtam?
- Hogy elveszítetted őt, hogy nem emlékszik semmire, hogy már soha nem lehetsz vele.
- És?
- És kivel töltötted Abu Dhabiban az időd?
- Vele.
- És ki lesz a Forma 1 amerikai tudósítója az SS-nél?
- Ő.
- Akkor?
- És kinek van gyűrű az ujján nem tőlem?
- Ugyan már. Azt hiszed, egy rohadt karika olyan sokat számít, mikor a vak is látja, hogy titeket egymásnak teremtettek?
- De…
- Jennit se akadályozta meg abban, hogy lefeküdjön mással.
- De…
- Engem sem. És még sorolhatnám. – szóra nyitottam a szám, de inkább meggondoltam magam.
- Azt mondod, van esélyem? – hevesen bólogatni kezdett. – És ha Phelps kitalál valamit, ami miatt Tius lemond a munkáról.
- Hagyjuk már azt a pancsert… Az, hogy megkérte két hete Tia kezét csak menekülés, mert tudja pontosan, hogy nem nyerhet. Egyébként, hogy derült ki a lánykérés?
- Hát, igazából Tia nem mondta volna el senkinek, de mivel elég látványos a Niagara vízesésnél megkérni egy lány kezét, úgy meg pláne, hogy tizennégyszeres olimpiai bajnok vagy persze, hogy az újságok címlapján kötöttek ki.
- Akkor gondolom jól indult a reggel, mikor elolvastad.
- Nem akartam hinni az újságoknak, mivel ott csak a találgatást írták… Bizonyíték nem volt az eljegyzésre.
- Rákérdeztél?
- Nem. Mert legalább öt napig el se értem telefonon.
- Akkor?
- Maya felhívott és megerősítette a „remek” hírt. Tius eleinte tagadta még előttük is majd pár nap után megmutatta a gyűrűt nekik. Oda akartam utazni és legszívesebben szétvertem volna annak a majomnak a fejét, de végül nem tettem. De lehet az lett volna a jobb. Már elegem van a titkolózásból, szerintem jobb lenne neki is, ha megtudná az igazat, még mielőtt tényleg hozzá menne ahhoz a gorillához.

Tia szemszög

Napok óta alig alszom. Pontosabban mióta elmondtam Sebastiannak, hogy Mike eljegyzett. Nem sokan tudják még biztosan, de mégis a fél ország nyitott tényként kezelte a dolgot. Gyűrűt az ujjunkon nem láthattak, így idővel kezdett csillapodni az érdeklődés irántunk.

                                   ღ°•.♥.•°ღ

Január 13

Az újév rengeteg munkát hozott. Elkezdtem titokban szervezni az esküvőt, amit Júniusban szeretnénk megtartani, a Forma1-es tudósításra is készülgettem már, illetve a nyakunkon volt a Vancouver-i Olimpia is… Ezért az utóbbi időben egyre kevesebb időm volt a lányokra. Épp jókor jött egy régi ismerősöm Gergő és Catalina házassága, így lett néhány nap szabadságom, a hajrá előtt, amit csak velük tölthettem mivel Mike nem tartott velem. Maya, Hayley és én együtt kezdtünk el készülni a menyegzőre, amit Január 16-án tartottak Barcelonában. Mikor már minden táska bekerült az autóba a repteret vettük célba.

Január 16

Gyorsan elérkezett a szombat reggel. Izgatottan keltem fel, pedig nem én készültem oltár elé állni.
Cata is feszült volt, főleg, hogy az egész esküvőt egyedül szervezte a drágám. Senkinek nem hagyta, hogy belekontárkodjon. Hayl, Mayo és én már délben menetre készen álltunk, a lányok el is indultak a templomhoz én viszont, mint koszorús lány Lina mellett maradtam.
- Hogy vagy?- kérdeztem, mikor felhelyeztem a fátylát.
- Ideges vagyok. De ha túl leszünk az igeneken, akkor azt hiszem hihetetlenül boldog leszek. – elmosolyodtam. Örültem, hogy megtalálták az igaz szerelmet egymásban.
- Gyönyörű vagy. –dicsértem meg.
- Köszönöm. Azt hiszem, szólhatsz apának, hogy kész vagyok.
- Rendben. Egy perc és itt vagyok.

A templomi esküvő megható volt. Többünknek hullottak a könnyei a szertartás alatt… Kilépve a templomból mindenki magára kapott egy kabátot, mert tudtuk, hogy a tengerparton folytatódik a nap. Gergő és Catalina lassan beszálltak egy meseszép hintóba, integettek, fotózkodtak miközben én rohanni kezdtem a következő helyszínre. Elő kellett készíteni mindent az érkezésükig, ám mikor odaértem, a vér is megfagyott bennem, annyira meglepődtem.

Catalina és Gergő a templomnál:

A gyűrűk:

A torta:

Hayley ruhája

Maya ruhája 

Tia a tengerparton

73.rész

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn jelentkezem és, hogy ennyit csúsztam, de egyáltalán nem úgy alakult a hetem, ahogy terveztem. Komikat és az érdeklődést köszönöm! A hétvégén lenne a Bahreini nagydíj… L Na nem baj, már csak 2hét és „indul a mandula”! :D

Seb szemszög

Négy órakor már az szobája előtt vártam, de nem jött. Mivel Maya egy órája ment csak el Adammel és akkor még Tia zuhanyozott tudtam, hogy késni fog. Bekopogtam.
- Mindjárt!- kiabált ki majd egy perc múlva kitárta előttem az ajtót. – Ne haragudj, már csak 5percet kérek.
- Nem haragszom, de azért beengedsz?
- Ja, persze. –állt félre. –Foglalj helyet vagy nézz szét, bár gondolom a te szobád is valami hasonló. –leültem az egyik ágyra, ő pedig bevonult a fürdőbe.

Pont jól jött az a néhány perc, amit bent töltött. Rendeztem a gondolataimat és eldöntöttem, hogy nem változtatok az eredeti terveimen.
Valahol Tius tudatalattija emlékszik rám és rá fog jönni, hogy barátságon kívül más is összeköt minket.

Tia szemszög

November 6.

Berlinben, útban a szálloda felé sok minden járt a fejembe. Volt szerencsém a verseny után három napot eltölteni Sebastiannal és három napot nélküle. Nagyon jól éreztem magam a társaságában. Megkockáztatom, hogy többet nevettem az elmúlt egy héten, mint előtte egy hónap alatt. Talán régen a legjobb barátom volt, mert úgy ismert, mint a tenyerét és valahol ez megrémisztett. De a leginkább zavaró az volt, ahogy szerdán elválltunk…
- Kisasszony megérkeztünk! – rázott vissza a jelene a taxi sofőrje.
- Ohh, köszönöm. – fizettem ki.
A hotel recepcióján átvettem az előre lefoglalt lakosztály kulcsait. Az ajtón belépve ledobáltam a cuccaim és a telefonommal bevágódtam az ágyba.

„ Szia Szöszi! Már fekszem a szállodába, nemsokára elvileg Mike is ideér… Ha leszálltál a gépről és megkapod ezt az üzenetet, írj! Puszií” - elküldtem Mayának az SMS-t majd álomra hajtottam a fejem.

A gondtalan álmokból a csengőhangom szakított ki. Sokszor megfogadtam, hogy nem alszom a telefonom mellett, de hiányérzetem van, ha nincs a közelemben… Álmosan néztem rá a kijelzőre, de mikor megláttam Sebi nevét, kipattantak a szemeim és mintha, a szívem is nagyobbat dobbant volna.

„Meddig leszel itthon? Nincs kedved ellátogatni hozzánk?”

„Michellel 9-én indulunk haza… nem hiszem, hogy el tudnék lógni Heppenheimbe. :/ Viszont, ha van kedved, eljöhetnél Berlinbe. J Melanie és Fabi biztos örömmel elkísér.” - hirtelen felötlött bennem, hogy vajon honnan veszem, hogy az itthon az Seb szülővárosa Heppenheim? És ezt honnan tudom? Vajon jártam már ott? És miért írtam kapásból Melaniet?

Túl gyorsan kezdett el szólni az ismerős hang ahhoz, hogy Seb visszaírjon… csak pár másodperc múlva esett le, hogy nem is az üzenetjelző hangom szól.
Gyorsan rányomtam a hívásfogadásra.

- Szia Vigyori! – üdvözöltem a kis németet.
- Szia! Jó hallani a hangod.
- A tiédet is, így három nap után. – mosolyodtam el. – Na, mit szólsz?
- Mihez?
- Hát, jöttök?
- Jah, nem hiszem, hogy a kis barátod örülne nekem.
- Én örülnék. Ne neheztelj már rá. Ha nem ismerem őt meg, akkor is Amerikába kötöttem volna ki egy idő után.
- Az nem biztos… - halkult el.
- De igen. Mindig az álmaim után megyek…  - beszélgetés közben Mike is betoppant.
- Tudom, de talán már másak az álmaid.
- Most le kell tennem.
- Rendben. Azért gondolkozz el ezen.
- Oké. Jó éjt előre is! Ugye jelentkezel később? – kérdeztem félve.
- Mindenképp. Aludj jól. Pihend ki magad.

A pihenés az éjszakára nem volt jellemző… Viszonylag rég láttuk már egymást az úszóbajnokkal, így volt mit pótolnunk.

Az ébredés után, ami kora délutánt jelentett a gondolataim rögtön a Forma 1 köré fonódtak, azon belül is leginkább a Red Bull illetve a szép szemű német köré. Húsz percenként néztem a telefonom, hátha üzentem jött vagy valami, de hiába.
- Vársz valamit? – kérdezett rá Mikey egy idő után.
- Nem. - vágtam rá.
- Biztos? – bólintottam.
- Holnap akkor egész napos a rendezvény?
- Igen, de nem olyan feszes. Gyerekekkel leszünk, pár interjú meg ilyesmi.

Másnap Mike egy újabb oldalát ismertem meg. Még ezelőtt soha nem láttam őt ilyennek, imádott a gyerekek közt lenni. Melegség töltötte e a szívem ha rá néztem, és biztos voltam benne, hogy remek apuka lesz egyszer.

Sebivel napközben többször beszéltem. Többek közt kitárgyaltuk Maya és Adam alakulóban lévő „kapcsolatát”… egész vicces volt. Valamint Selenáról és a múltról is csevegtünk.

November 9-én délután indultunk haza. Nem sokat láttam a német fővárosból, de már alig vártam, hogy újra Amerikába legyünk és nekiállhassak dolgozni.
A tervembe egy kis hiba csúszott, ugyanis Mike elintézett még egy is kiruccanást. 

- Csak egy napra jöttünk, nyugi. – rendezett le a hotelszobánkban, mikor nyávogni kezdtem volna. –Próbáld majd meg élvezni!
- De mit?
- Ha elárulom oda a meglepetés. Este, vagyis 3 óra múlva megtudod. – lesett a karórájára.
- Mibe öltözzek?
- Amibe szeretnél. Én szmokingba leszek.
- Szóval csinosan. Rendben.
Két óra múlva egy helikopterbe szálltunk és meg sem álltunk a Niagara vízesésig. Hihetetlenül gyönyörű volt. Egyszerre volt félelmetes és gyönyörű. Úgy éreztem, mintha a víz energiája feltöltött volna boldogsággal…
- Szerettem volna megmutatni ezt neked, és egy fontos kérdésem is lenne. – fogta meg a kezem a kedvesem.
- Ez gyönyörű, egyszerűen szóhoz se jutok, de kérdezz nyugodtan. – fordultam felé.
- Szeretlek. Feleségül jönnél hozzám? – húzott elő a zsebéből egy ékszerdobozt.

A Niagara vízesés:

Tia ruhája

72.rész

Sziasztok! 

Véleményem szerint katasztrófa lett ez a rész,de megígértem, hogy írok. Egész nap hisztis vagyok, úgyhogy nézzétek el nekem. Nem tudom, mikor hozom a következőt, de igyekszem majd :) Puszií

- Tia! Megbeszéltünk valamit. – szólt rám felháborodottan Maya. – Az orvos direkt elmondta, hogy magától kell visszajönnie az emlékeidnek.
- Magasról letojom mit mondott az orvos. –vágtam vissza. - Idehoztál és hagytad, hogy hülyét csináljak magamból mindenki előtt! –emeltem meg a hangom.
- Egyáltalán nem csináltál magadból hülyét.
- Ááá tényleg nem. Meddig akartátok ezt játszani?  Lefogadom, hogy a fotózás is csak kamu volt. – a telefonomhoz sétáltam, ami időközben csörögni kezdett. A kijelzőn egy SMS díszelgett Sebtől.
- Én legalább megpróbáltam visszahozni az emlékeidet és nem átformálni őket.
- De még hogy megpróbáltad… Már értem miért nem akarta Mike, hogy ide jöjjek. – a is készülékkel a kezembe becsörtettem a fürdőbe, jól bevágva magam mögött az ajtót. Iszonyat mérgesnek illetve becsapottnak éreztem magam. Nem gondoltam volna soha, hogy épp Maya képes ilyen kellemetlen helyzetbe keverni…

„Délután egy városnézés? :)”
„Nem kell a színjáték! Tudok mindent!!!” –pötyögtem vissza feldúltam egy sms-t majd kikapcsoltam a mobilom.

Jó ideig ültem a fürdőkád lépcsőjén. Össze voltam zavarodva, de ahogy kezdtem lenyugodni a „puzzle” darabjai valamelyest összeálltak. Már emlékeztem, hogy a Red Bullnál dolgoztam Angliába, hogy Michaellel egy versenyhétvégén ismerkedtem meg… azt viszont, hogy milyen posztban dolgoztam homály fedte, ahogy Sebet is. Sajnos nem voltak emlékeim róla, talán azért, mert soha nem voltunk jóban vagy, mert ezelőtt tényleg nem ismertem őt igazán. – bekapcsoltam a telefonom. Az idő 4:32. Láttam, hogy a Sebastian kétszer is próbált hívni illetve, hogy üzenetet küldött.

„Ha bekapcsoltad a telefonod, hívj fel!’

Tárcsáztam…
- Szia Szerelmem! Már azt hittem nem fogsz hívni.
- Szia Szívem!
- Mi a baj? – Mike vidám hangja feszülté változott.
- Honnan veszed, hogy baj van?
- Hallom a hangodon. Na, bökd ki mi bánt!
- Igazad volt. Nem kellett volna ide jönnöm. – hüppögtem.
- Mi történt?
- Kimentünk Mayoval a Forma1-es futamra…
- Mi? Hogy hova mentetek? – akadt ki az előbbi kijelentésemen.
- Mikey nyugi, már tudom, hogy a Red Bullnál dolgoztam, tudom, hogy miattad hagytam itt ezt az állást és nem akarok visszajönni. – nem szólt semmit. – Itt vagy?
- Igen. Csak féltem, hogy nem ezt fogod mondani.
- Hát?
- Hát, hogy jobban szeretted azt az életed, mint amit velem élsz itt Amerikába.
- Melletted váltak valóra sorban az álmaim, szerintem te vagy az én kabalám. Őrültség lenne lemondanom rólad. – nevettem fel.
- Akkor ne tedd! Egyébként van egy jó hírem.
- Figyelek.
- November 13-án Berlinben kell részt vennem egy rendezvényen, gondoltam előtte eltölthetnénk ott néhány napot.
- Akkor a táborból is előbb szabadulsz?
- Igen, én a második hetet már kihagyom.
- Tehát 6-án végzel.
- Bizony. Te mikor jössz haza?
- Nem tudom, igazából egy kicsit túlzásba estem, mikor összevesztem Mayával. Szeretnék vele kibékülni, meg egy kicsit szétnézni itt…
- Az F1- esek holnap lelépnek, ugye?
- Persze. Ők reggel pakolnak és utaznak is vissza a gyárakba.
- Jól van, kicsim. Legalább nem érzed majd magad kellemetlenül.
- Jah… - fanyalogtam, miközben a telóm egy újabb hívást jelzett. – Szívecském, ha nem gond én most lefekszem, a pia meg ez a nap eléggé kiütött.
- Jól van Bébikém. Majd hívlak. Szeretlek. Aludj Jól.
- Te is. Csók.

Mire letettem a zaklatóm is megunhatta a foglalt jelzést. Belenéztem a tükörbe egy gyors fogmosásra vetetem rá magam, mikor újra a csengőhangom hangját élvezhettem.

- Igen? – nyomtam a fogadásra automatikusan.
- Örülök, hogy végre felvetted. –eltartottam a készüléket, hogy biztosra vegyem, kivel beszélek.
- Seb, hulla fáradt vagyok, úgyhogy ezt beszéljünk egy hosszú alvás után. Rendben?
- De, nem lehetne inkább most?
- Tisztába vagy vele mennyi az idő?
- Nem, de az lényegtelen.
- Jó, mond mi ennyire fontos, mert én nem emlékszem rád. Sőt azt se tudom mi ez a dolog, ami köztünk van… - a fáradtságtól egy kicsit ingerültebb lettem. – Szóval? –türelmetlenkedtem.
- Őőő… holnap gyere el velem várost nézni és talán választ kapsz arra a dologra, amit nem értesz.
- Ne játssz velem Sebastian.
- Eszemben sincs.
- Rendben. Legyen, találkozzunk 16:00-kor a szobánk előtt.
- Várni foglak. Szép álmokat Hercegnő! – mondta lágyan.
- Neked is kis Herceg!

Kilépve a mosdóból korom sötét fogadott. Elbotorkáltam az ágyig, majd lehunytam a szemem. Hiába voltam totálisan kimerült nem tudtam aludni, pedig azt hittem az emlékeim visszatérte után minden könnyebb lesz.

ღ°•.♥.•°ღ

Másnap „reggel” leültem Yayával tisztázni mindent. Utólag beláttam, megint bolhából csináltam elefántot. Ő csak segíteni akart, és igazából itt mindenki. Izgatottan készültem a városnézésre, de ezen már meg se lepődtem. Mindig különös érzés Sebi közelében lennem…