73.rész

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn jelentkezem és, hogy ennyit csúsztam, de egyáltalán nem úgy alakult a hetem, ahogy terveztem. Komikat és az érdeklődést köszönöm! A hétvégén lenne a Bahreini nagydíj… L Na nem baj, már csak 2hét és „indul a mandula”! :D

Seb szemszög

Négy órakor már az szobája előtt vártam, de nem jött. Mivel Maya egy órája ment csak el Adammel és akkor még Tia zuhanyozott tudtam, hogy késni fog. Bekopogtam.
- Mindjárt!- kiabált ki majd egy perc múlva kitárta előttem az ajtót. – Ne haragudj, már csak 5percet kérek.
- Nem haragszom, de azért beengedsz?
- Ja, persze. –állt félre. –Foglalj helyet vagy nézz szét, bár gondolom a te szobád is valami hasonló. –leültem az egyik ágyra, ő pedig bevonult a fürdőbe.

Pont jól jött az a néhány perc, amit bent töltött. Rendeztem a gondolataimat és eldöntöttem, hogy nem változtatok az eredeti terveimen.
Valahol Tius tudatalattija emlékszik rám és rá fog jönni, hogy barátságon kívül más is összeköt minket.

Tia szemszög

November 6.

Berlinben, útban a szálloda felé sok minden járt a fejembe. Volt szerencsém a verseny után három napot eltölteni Sebastiannal és három napot nélküle. Nagyon jól éreztem magam a társaságában. Megkockáztatom, hogy többet nevettem az elmúlt egy héten, mint előtte egy hónap alatt. Talán régen a legjobb barátom volt, mert úgy ismert, mint a tenyerét és valahol ez megrémisztett. De a leginkább zavaró az volt, ahogy szerdán elválltunk…
- Kisasszony megérkeztünk! – rázott vissza a jelene a taxi sofőrje.
- Ohh, köszönöm. – fizettem ki.
A hotel recepcióján átvettem az előre lefoglalt lakosztály kulcsait. Az ajtón belépve ledobáltam a cuccaim és a telefonommal bevágódtam az ágyba.

„ Szia Szöszi! Már fekszem a szállodába, nemsokára elvileg Mike is ideér… Ha leszálltál a gépről és megkapod ezt az üzenetet, írj! Puszií” - elküldtem Mayának az SMS-t majd álomra hajtottam a fejem.

A gondtalan álmokból a csengőhangom szakított ki. Sokszor megfogadtam, hogy nem alszom a telefonom mellett, de hiányérzetem van, ha nincs a közelemben… Álmosan néztem rá a kijelzőre, de mikor megláttam Sebi nevét, kipattantak a szemeim és mintha, a szívem is nagyobbat dobbant volna.

„Meddig leszel itthon? Nincs kedved ellátogatni hozzánk?”

„Michellel 9-én indulunk haza… nem hiszem, hogy el tudnék lógni Heppenheimbe. :/ Viszont, ha van kedved, eljöhetnél Berlinbe. J Melanie és Fabi biztos örömmel elkísér.” - hirtelen felötlött bennem, hogy vajon honnan veszem, hogy az itthon az Seb szülővárosa Heppenheim? És ezt honnan tudom? Vajon jártam már ott? És miért írtam kapásból Melaniet?

Túl gyorsan kezdett el szólni az ismerős hang ahhoz, hogy Seb visszaírjon… csak pár másodperc múlva esett le, hogy nem is az üzenetjelző hangom szól.
Gyorsan rányomtam a hívásfogadásra.

- Szia Vigyori! – üdvözöltem a kis németet.
- Szia! Jó hallani a hangod.
- A tiédet is, így három nap után. – mosolyodtam el. – Na, mit szólsz?
- Mihez?
- Hát, jöttök?
- Jah, nem hiszem, hogy a kis barátod örülne nekem.
- Én örülnék. Ne neheztelj már rá. Ha nem ismerem őt meg, akkor is Amerikába kötöttem volna ki egy idő után.
- Az nem biztos… - halkult el.
- De igen. Mindig az álmaim után megyek…  - beszélgetés közben Mike is betoppant.
- Tudom, de talán már másak az álmaid.
- Most le kell tennem.
- Rendben. Azért gondolkozz el ezen.
- Oké. Jó éjt előre is! Ugye jelentkezel később? – kérdeztem félve.
- Mindenképp. Aludj jól. Pihend ki magad.

A pihenés az éjszakára nem volt jellemző… Viszonylag rég láttuk már egymást az úszóbajnokkal, így volt mit pótolnunk.

Az ébredés után, ami kora délutánt jelentett a gondolataim rögtön a Forma 1 köré fonódtak, azon belül is leginkább a Red Bull illetve a szép szemű német köré. Húsz percenként néztem a telefonom, hátha üzentem jött vagy valami, de hiába.
- Vársz valamit? – kérdezett rá Mikey egy idő után.
- Nem. - vágtam rá.
- Biztos? – bólintottam.
- Holnap akkor egész napos a rendezvény?
- Igen, de nem olyan feszes. Gyerekekkel leszünk, pár interjú meg ilyesmi.

Másnap Mike egy újabb oldalát ismertem meg. Még ezelőtt soha nem láttam őt ilyennek, imádott a gyerekek közt lenni. Melegség töltötte e a szívem ha rá néztem, és biztos voltam benne, hogy remek apuka lesz egyszer.

Sebivel napközben többször beszéltem. Többek közt kitárgyaltuk Maya és Adam alakulóban lévő „kapcsolatát”… egész vicces volt. Valamint Selenáról és a múltról is csevegtünk.

November 9-én délután indultunk haza. Nem sokat láttam a német fővárosból, de már alig vártam, hogy újra Amerikába legyünk és nekiállhassak dolgozni.
A tervembe egy kis hiba csúszott, ugyanis Mike elintézett még egy is kiruccanást. 

- Csak egy napra jöttünk, nyugi. – rendezett le a hotelszobánkban, mikor nyávogni kezdtem volna. –Próbáld majd meg élvezni!
- De mit?
- Ha elárulom oda a meglepetés. Este, vagyis 3 óra múlva megtudod. – lesett a karórájára.
- Mibe öltözzek?
- Amibe szeretnél. Én szmokingba leszek.
- Szóval csinosan. Rendben.
Két óra múlva egy helikopterbe szálltunk és meg sem álltunk a Niagara vízesésig. Hihetetlenül gyönyörű volt. Egyszerre volt félelmetes és gyönyörű. Úgy éreztem, mintha a víz energiája feltöltött volna boldogsággal…
- Szerettem volna megmutatni ezt neked, és egy fontos kérdésem is lenne. – fogta meg a kezem a kedvesem.
- Ez gyönyörű, egyszerűen szóhoz se jutok, de kérdezz nyugodtan. – fordultam felé.
- Szeretlek. Feleségül jönnél hozzám? – húzott elő a zsebéből egy ékszerdobozt.

A Niagara vízesés:

Tia ruhája