72.rész

Sziasztok! 

Véleményem szerint katasztrófa lett ez a rész,de megígértem, hogy írok. Egész nap hisztis vagyok, úgyhogy nézzétek el nekem. Nem tudom, mikor hozom a következőt, de igyekszem majd :) Puszií

- Tia! Megbeszéltünk valamit. – szólt rám felháborodottan Maya. – Az orvos direkt elmondta, hogy magától kell visszajönnie az emlékeidnek.
- Magasról letojom mit mondott az orvos. –vágtam vissza. - Idehoztál és hagytad, hogy hülyét csináljak magamból mindenki előtt! –emeltem meg a hangom.
- Egyáltalán nem csináltál magadból hülyét.
- Ááá tényleg nem. Meddig akartátok ezt játszani?  Lefogadom, hogy a fotózás is csak kamu volt. – a telefonomhoz sétáltam, ami időközben csörögni kezdett. A kijelzőn egy SMS díszelgett Sebtől.
- Én legalább megpróbáltam visszahozni az emlékeidet és nem átformálni őket.
- De még hogy megpróbáltad… Már értem miért nem akarta Mike, hogy ide jöjjek. – a is készülékkel a kezembe becsörtettem a fürdőbe, jól bevágva magam mögött az ajtót. Iszonyat mérgesnek illetve becsapottnak éreztem magam. Nem gondoltam volna soha, hogy épp Maya képes ilyen kellemetlen helyzetbe keverni…

„Délután egy városnézés? :)”
„Nem kell a színjáték! Tudok mindent!!!” –pötyögtem vissza feldúltam egy sms-t majd kikapcsoltam a mobilom.

Jó ideig ültem a fürdőkád lépcsőjén. Össze voltam zavarodva, de ahogy kezdtem lenyugodni a „puzzle” darabjai valamelyest összeálltak. Már emlékeztem, hogy a Red Bullnál dolgoztam Angliába, hogy Michaellel egy versenyhétvégén ismerkedtem meg… azt viszont, hogy milyen posztban dolgoztam homály fedte, ahogy Sebet is. Sajnos nem voltak emlékeim róla, talán azért, mert soha nem voltunk jóban vagy, mert ezelőtt tényleg nem ismertem őt igazán. – bekapcsoltam a telefonom. Az idő 4:32. Láttam, hogy a Sebastian kétszer is próbált hívni illetve, hogy üzenetet küldött.

„Ha bekapcsoltad a telefonod, hívj fel!’

Tárcsáztam…
- Szia Szerelmem! Már azt hittem nem fogsz hívni.
- Szia Szívem!
- Mi a baj? – Mike vidám hangja feszülté változott.
- Honnan veszed, hogy baj van?
- Hallom a hangodon. Na, bökd ki mi bánt!
- Igazad volt. Nem kellett volna ide jönnöm. – hüppögtem.
- Mi történt?
- Kimentünk Mayoval a Forma1-es futamra…
- Mi? Hogy hova mentetek? – akadt ki az előbbi kijelentésemen.
- Mikey nyugi, már tudom, hogy a Red Bullnál dolgoztam, tudom, hogy miattad hagytam itt ezt az állást és nem akarok visszajönni. – nem szólt semmit. – Itt vagy?
- Igen. Csak féltem, hogy nem ezt fogod mondani.
- Hát?
- Hát, hogy jobban szeretted azt az életed, mint amit velem élsz itt Amerikába.
- Melletted váltak valóra sorban az álmaim, szerintem te vagy az én kabalám. Őrültség lenne lemondanom rólad. – nevettem fel.
- Akkor ne tedd! Egyébként van egy jó hírem.
- Figyelek.
- November 13-án Berlinben kell részt vennem egy rendezvényen, gondoltam előtte eltölthetnénk ott néhány napot.
- Akkor a táborból is előbb szabadulsz?
- Igen, én a második hetet már kihagyom.
- Tehát 6-án végzel.
- Bizony. Te mikor jössz haza?
- Nem tudom, igazából egy kicsit túlzásba estem, mikor összevesztem Mayával. Szeretnék vele kibékülni, meg egy kicsit szétnézni itt…
- Az F1- esek holnap lelépnek, ugye?
- Persze. Ők reggel pakolnak és utaznak is vissza a gyárakba.
- Jól van, kicsim. Legalább nem érzed majd magad kellemetlenül.
- Jah… - fanyalogtam, miközben a telóm egy újabb hívást jelzett. – Szívecském, ha nem gond én most lefekszem, a pia meg ez a nap eléggé kiütött.
- Jól van Bébikém. Majd hívlak. Szeretlek. Aludj Jól.
- Te is. Csók.

Mire letettem a zaklatóm is megunhatta a foglalt jelzést. Belenéztem a tükörbe egy gyors fogmosásra vetetem rá magam, mikor újra a csengőhangom hangját élvezhettem.

- Igen? – nyomtam a fogadásra automatikusan.
- Örülök, hogy végre felvetted. –eltartottam a készüléket, hogy biztosra vegyem, kivel beszélek.
- Seb, hulla fáradt vagyok, úgyhogy ezt beszéljünk egy hosszú alvás után. Rendben?
- De, nem lehetne inkább most?
- Tisztába vagy vele mennyi az idő?
- Nem, de az lényegtelen.
- Jó, mond mi ennyire fontos, mert én nem emlékszem rád. Sőt azt se tudom mi ez a dolog, ami köztünk van… - a fáradtságtól egy kicsit ingerültebb lettem. – Szóval? –türelmetlenkedtem.
- Őőő… holnap gyere el velem várost nézni és talán választ kapsz arra a dologra, amit nem értesz.
- Ne játssz velem Sebastian.
- Eszemben sincs.
- Rendben. Legyen, találkozzunk 16:00-kor a szobánk előtt.
- Várni foglak. Szép álmokat Hercegnő! – mondta lágyan.
- Neked is kis Herceg!

Kilépve a mosdóból korom sötét fogadott. Elbotorkáltam az ágyig, majd lehunytam a szemem. Hiába voltam totálisan kimerült nem tudtam aludni, pedig azt hittem az emlékeim visszatérte után minden könnyebb lesz.

ღ°•.♥.•°ღ

Másnap „reggel” leültem Yayával tisztázni mindent. Utólag beláttam, megint bolhából csináltam elefántot. Ő csak segíteni akart, és igazából itt mindenki. Izgatottan készültem a városnézésre, de ezen már meg se lepődtem. Mindig különös érzés Sebi közelében lennem…