:)

Jajj majd elfelejtettem... :/

Happy Birthday Michael Phelps! =D

Together Forever :)

Tudom,hogy a blogban sokan nem szeretitek és valószínűleg,mint sportoló sem a kedvencetek(már csak azért sem, mert Cseh Laci nagy riválisa) de én akkor is nagyon szeretem őt. Csinált már hülyeségeket az életébe,de ki nem? Ha egy kicsit is utána jársz milyen is ő valójában, nem tudod nem szeretni őt. Egy remek ember és egy nagyszerű bajnok, aki ma ünnepli 26. szülinapját...
További sok sikert neki a sportban és az életben is! :)

81.rész

Hello mindenki! : )

Nah nagy unszolásra leültem és megalkottam a következő részt! :) Remélem örültök neki!
Szóval ajánlom a chaten zaklatóknak valamint Lindának, aki nemrég talált rá a blogomra és olyan aranyos kis komit írt nekem (30. részhez észre se vettem csak később) illetve Csillusnak és Adélnak! : )
Szép nyarat mindenkinek!

Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem, mikor már majdnem kész voltam leszóltam a recepcióra, hogy hívjanak egy taxit nekem. Faggattak a srácok, hogy hová készülök, de nem árultam el egyiknek sem.

Idegesen léptem be a Hotelbe ahol Sebastian megszállt. Átfutott az agyamon, hogy megfordulok és elmegyek, hogy elhagyom ezt a helyet, ezt az országot, de akkor megcsörrent a mobil amit Tommitól kaptam. Ijedtemben majdnem kiejtettem a kezemből, de szerencsére még időben nyúltam a készülék után.

- Hallgatlak. – vettem fel néhány mély lélegzet után.
- Én pedig már látlak. –suttogott a telefonba a német. – Vágj át az előcsarnokon és a liftnél foglak várni. – még fel se fogtam teljesen mit mondott, de a lábaim már felé vették az irányt. - Na, látsz már?
- Nem. –feleltem én is suttogva.
- Itt állok Tommival valami zöld növény mellett. – kuncogott fel.
- Seb?
- Igen?
- Miért suttogunk?
- Nem tudom, így izgibbnek tűnik. – ezen nekem kellett mosolyognom. Már a lifteknél voltam, de a két jómadarat még mindig nem szúrtam ki.
- Látsz?
- Nem.
- Akkor fordulj meg. - lassan követtem az utasítását, egy pillanatra lehunytam a szemem, s mikor kinyitottam a tekintetem rögtön azokon a gyönyörű szemeken akadt meg.
- Látlak. –suttogtam megilletődve. A két fiú gyorsan elköszönt egymástól, majd Seb megindult felém.
- Szia. – köszönt még mindig suttogva, mire én ösztönösen megöleltem. Vagy egy percen keresztül csak szorítottam magamhoz, közben mélyeket lélegeztem, nehogy elsírjam magam. Fogalmam sincs mi üthetett belém, de teljesen össze voltam zavarodva. –Minden rendben? – simította meg az arcom.
- Persze. – mosolyogtam rá. – Milyen hosszú már a hajad. –állapította meg egy tincsen végighúzva az ujjam.
- Rég voltam otthon. – rántott vállat. - Felmenjünk vagy szeretnél inkább vacsorázni?
- Már túl vagyok rajta. Megbeszélés közben mindig eszünk. –magyaráztam neki.
- Akkor a negyedikre. – szálltunk be a felvonóba.
Némán sétáltam mellette a folyósón egészen a szobájáig. Kinyitotta az ajtót és maga elé engedve léptünk be.
- Kérsz inni? Nagyon meleg van.
- Igen. Köszönöm. – kivett a hűtőből egy üveg citromos teát majd kibontva a kezembe adta. Elmosolyodtam azon, hogy tudta, hogy a citromosat szeretem.
Leültem az ágyára, ő pedig velem szembe nekitámaszkodott az asztalnak. Egy ideig csendben figyeltük egymást.

- Mi történt? – tört ki belőle egy kérdés, amire felkaptam a fejem.
- Mikor? –értetlenkedtem.
- Mi történt… közöttünk? Miért löktél el magadtól?
- Én nem… csak… én… - kerestem a szavakat, a magyarázatot a kérdésére, de teljesen leblokkoltam. – Féltem.
- De mitől? Pont tőlem?
- Féltem az érzéseimtől és az emlékeimtől…- szedtem össze magam. – Féltem, hogy kiborulok és összeomlik az addigi életem.
- Miattam?
- Amiatt, amit irántad éreztem. –álltam fel az ágyról.
- Már nem érzed? – lépett elém és a két kezével megfogta az én kezem.
- Már nem érezhetem. –néztem rá könnyes szemekkel.
- Phelps miatt?- nem válaszoltam. - Szereted őt?
- Igen.
- Szerelmes vagy belé? – kérdezte keményen. Elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. – Tia, szerelmes vagy belé? – fordította vissza az arcom, ami már nedvessé vált a könnyektől. – Az vagy? – nézett már ő is fátyolos szemekkel rám. – Válaszolj! Kérlek. – nemlegesen megráztam a fejem. – És én? Irántam mit érzel? –ütötte tovább a vasat.
- Ne kérdezz ilyet. – kikaptam a kezeim az övé közül és a bejárat felé indultam.
- Mit érzel irántam?- jött utánam.
- Seb. Kérlek, ne. – dőltem az ajtónak.
- De tudnom kell. Én szeretlek téged, mindennél jobban és ha tényleg szeretnéd őt akkor elfogadnám, hogy hozzámész, de te NEM szereted őt. – fakadt ki.
- Miért most? Miért akkor döbbensz rá erre, amikor már késő. - Soha nem késő. – rázta a fejét majd hirtelen megcsókolt. 

Tia ruhája

Hotel

Folyosó

Seb szobája

80.rész

Hello!

Tudom, hogy tegnapra ígértem a részt, de nem úgy alakultak a dolgok… Bocsi érte! Viszont így egy nap késéssel, de itt a friss! :D Köszi a komizóknak! :)

Feldúltam indultam el a parkolók felé. Tudtam, hogy a fiúk már elmentek, de bíztam benne, hogy találok egy taxit. Ingerülten ültem be a járműbe… Alig vártam, hogy végre egyedül legyek és választ kapjak a kérdéseimre.

Idegesen mászkáltam fel s alá a szállodai szobámban. Már nyolcadszor hívtam Mikeot, de nem vette fel. 
„Vedd fel! Vedd fel! Vedd már fel!” - hajtogattam egyfolytában, de hiába, míg nem végre elértem.
- Szia szívecském! Képzeld most jöttek meg a meghívótervek, nekem az aranyszínű tetszik a legjobban.
- Miért nyúlkáltál bele a telefonomba?
- Én? Mikor? Hozzá se nyúltam.
- Az érdekes, mert egy szám le lett tiltva és ÉN biztos nem tiltottam le.
- Milyen szám?
- Sebastian Vettel száma. Méghozzá Catalináék esküvője óta. Pont azóta, hogy tarifacsomagot váltottunk… Legalábbis a te állításod szerint.
- Kicsim én csak azért tiltattam le, mert olyan zaklatottan jöttél haza, hogy megijedtem. Én csak neked akartam jót. Szeretlek és meg akarlak védeni.
- Mitől? Az emlékeimtől?
- Igen. Hidd el, nem olyan szent az a srác.
- Mit tudsz te róla?
- Azt, hogy van egy gyereke!
- Ez nem igaz! –szakítottam felbe. – Az egész egy hazugság!
- Azt, hogy csak fájdalmat okozott neked! – mondta tovább, amit elkezdett. - Azt, hogy mióta otthagytad a Red Bullt teljesülnek az álmaid és azt, hogy képes mindent tönkretenni.
- Mi mindent? - kérdeztem cinikusan.
- Például a kapcsolatunkat.
- A kapcsolatunkat? – nevettem fel keserűen.  –Úristen… Komolyan erről szól az egész? Folyton azt hangoztatod, hogy engem akarsz megvédeni, de közben az egész arról szól, hogy nem hagysz élni! Minden lépésemet te irányítod!
- Sajnálom, ha tényleg így érzed.
- Igen így.
- Szerintem ezt nem így kellene megbeszélnünk. Én tényleg csak azt szerettem volna, hogy boldog legyél. Velem. Hogy együtt legyünk boldogok és úgy láttam, hogy ebben a múltad pontosabban az a német erősen megakadályoz. Emlékezz vissza, hogy jöttél haza Spanyolországból.
- Tudom, de akkor is túlzás volt, amit tettél.
- Jó talán igazad van, de én tényleg azért tettem, mert nagyon szeretlek.
- De én meg, megfulladok.
- Kicsim megígérem, soha többé nem fordul elő ilyen. Sajnálom. Kérlek, ne haragudj!
- Rendben. Majd ha hazaértem leülünk és megbeszéljük hogyan tovább. Addig, ha lehet, intézd el, hogy érvénytelenítsék a tiltást.
- Ahogy akarod. –mondta csalódottan. - Kimegyek majd eléd a reptérre, csak írd meg, mikor landoltok.
- Oks. –reagáltam szűkszavúan.
- Később hívhatlak?
- Inkább majd én. Mennem kell. Szia.
- Szívem?
- Hm?
- Mégegyszer bocsánat. –felsóhajtottam. - Szeretlek, ugye tudod?
- Ühüm.
- Akkor jó. Bármikor csöröghetsz. Ne nézd az időeltolódást se, csak hívj.
- Szia. – elköszöntem, majd letettem.

Sikerült úgy felzaklatnom magam, hogy szédülni kezdtem és visszatért a hányingerem is. Bár az elmúlt napok után már kezdtem megszokni. A fürdőbe siettem és hidegvízzel megmostam az arcom. Egy furcsa hangot hallottam a szobából, így a zaj irányába indultam. Figyelmesen füleltem, hogy megtaláljam, honnan szólhat az az idétlen zene, mikor rájöttem, hogy a táskám zenél. Vagyis egészen pontosan a Tommitól kapott mobil. Ahogy hozzáértem véletlen kinyomtam a hívást.
„Béna!!!” –szidtam meg saját magam. Épp próbáltam újrahívni az előbbi számot, de foglaltat jelzett. Ismét megpróbáltam, de rájöttem, hogy valószínűleg azért nem érem el, mert ő is épp engem hív, így vártam. Nem sokkal később beigazolódott az elméletem. Félve fogadtam a hívást.
- Hello. –hallottam meg Seb hangját a vonal túlsó végéről. – Tia ott vagy? – válaszolni akartam, de nem tudtam megszólalni. – Hahó!!! Hallasz engem? Tommi milyen telefont adtál neki. Ez tök süket. –förmedt rá a finnre.
- Itt vagyok. – nyögtem ki hirtelen. Még magamat is megleptem vele. – Szia Seb!
- Szia! – éreztem a hangján, hogy megkönnyebbült.
- Végeztél?
- Én igen. Most jövök majd el a pályáról. És te? Merre vagy?
- A szállodába. - felnevetett.
- Melyikbe?
- Jah. Hát Al Areen Palace a neve.
- Oda megyek.
- De még van egy esti megbeszélésem.
- Hánytól?
- Most vacsiznak a fiúk és utána.
- Körülbelül mikor leszel szabad?
- Hát általában egy-két óra alatt letudjuk a dolgot.
- Az jó. Akkor én is vacsorázom meg lefürdök. Hívj, ha végeztél és elindulok.
- Nem kéne inkább időbe lefeküdnöd.
- Úgyse tudnék normálisan aludni.
- De holnap időmérő és pihenned kell.
- Ki akarsz bújni a találkozás alól?!
- Nem, csak…
- Menekülsz. Megint.
- Seb, én nem… - kopogtak az ajtómon.
- Mi nem?
- Mindegy. Le kell tennem. Szia
- Oké, de hívjál!
- Rendben. Ciaó.
- Szia.

Mivel a pénteki napunk már sokkal sűrűbb volt, így a megbeszélés is tovább tartott a megszokottnál. Mikor láttam, hogy nem lesz vége egyhamar írtam egy sms-t Sebinek.

„ Te melyik hotelbe vagy? Inkább odamegyek én, de még legalább másfél óra mire odaérek.”

„ L Hotel, Building 2326 Road 2830 Block 428 Al Seef Manama. Vigyázz az úton nagyon!!!”

79.rész

Sziasztok! :D

Először is szeretnék a nyáron csinálni egy blog találkozót, mivel a Füligszáj Szerelmespár lassan egy éves lesz. Szóval, ha van kedved és érdekelne ez a program, akkor mindenképpen jelezz valahogy. Az időpontot meg majd úgy találjuk ki, hogy lehetőleg mindenkinek jó legyen. Ami biztos, hogy a találkozó Pesten lesz… További info az érdeklődéstől függően. Minél többen vagyunk annál jobb, úgyhogy ne vacillálj, megbánni nem fogod, ha eljössz. :)

 Na és akkor itt az új rész…
Sorry, hogy ennyit kellett rá várnotok! :/ Ha van kedvetek, komizzatok! :) Puszii <3

A szállodába visszaérve megtartottuk a szokásos megbeszélést…
- Nos, akkor holnap reggel korán megyünk a pályára, mivel már szabadedzések lesznek, 10-től. Előtte illetve közben megpróbálunk minél több interjút csinálni. Tia megy a sajtótájékoztatóra, mi pedig elkezdjük összetenni az aznapi anyagot. – vázolta a holnapi terveket Nick.
- Rendben. Hánytól lesz a sajtótájékoztató?
- Négytől. Lucas di Grassi (Virgin), Nico Hülkenberg (Williams), Heikki Kovalainen (Lotus), Robert Kubica (Renault) és Sebastian Vettel (Red Bull) áll majd a rendelkezésedre. – ahogy meghallottam az utolsó nevet eszembe jutott, hogy miért is akartam elkerülni a pénteki sajtótájékoztatót. – Valami gond van? – nézett rám Nick.
- Nem, nincs. –ráztam meg a fejem.

Este csendben befejeztem a megmaradt munkát. Nem beszéltem senkivel, próbáltam nem arra gondolni, hogy muszáj lesz találkoznunk.
 Lezuhanyoztam még felhívtam néhány percre Mikeot és le is feküdtem aludni. Szerencsére már annyira fáradt voltam, hogy ahogy vízszintesbe helyeztem magam, már aludtam is.

Reggel ismét borzalmas hányingerem volt.
- Ettél valami olyat, ami miatt rosszul lehetsz? –aggodalmaskodott Nickolas a kocsiba ülve.
- Mióta itt vagyunk én még nem igazán láttam enni, úgyhogy nem hiszem, hogy ez a baja. –mondta mindent tudóan Matti.
- Igazad van, este se vacsorázott.
- Az a szerencsém, mert valószínűleg az már kijött volna belőlem.
A pályára vezető út hátralévő részében megpróbáltak a srácok rábeszélni,hogy menjek el egy dokihoz és nézessem meg magam, de sikertelenek voltak.

Túl voltunk az első edzésen, sőt a másodikból is már csak néhány perc volt. A kérdéseimet olvasgattam, Nick mikor dühösen mellém telepedett.
- Mi van? Miért vagy ilyen feldúlt?
- Utálom, hogy a pilóták ilyen hülye kis sajtósokat kapnak, akik az istennek se akarnak együttműködni velünk.
- Most kiről beszélsz?
- Britta Roeske, Vettel új sajtósa. Egyszerűen kiborító.
- Miért mit tett?
- Ez az, hogy semmit. Nem lehet vele időpontot egyeztetni… Nem kértem többet csak tíz percet a pilótájuk életéből, de mindig elhajt.
- Ne izgulj, hosszú a szezon… Biztos meg van az oka, hogy most nem tud megegyezni veled.
- Vagy nincs. Ha lehet, próbálkozz be nála te is… Te mégiscsak ott dolgoztál, talán téged nem hajt el olyan könnyen.
- Rendben, de nem ígérek semmit. Nem ismerem a nőt.
- Akkor kérj magától Sebastiantól. Úgyis ott lesz a sajtótájékoztatón. Kapd el utána pár percre és kérdezz rá. – lelkesült fel.
- Jól van. –mondtam fáradtan és mielőtt újabb remek ötletekkel traktálna az interjúkra hivatkozva távoztam.

Félve léptem be a terembe ahol már rengetek kollega tartózkodott. Kiválasztottam egy széket valahol a hátsó sorok egyikében. Sorban érkeztek meg a pilóták, már csak egy valaki hiányzott, és amikor ő is megjelent egy pillanatra bennakadt a levegő a tüdőmben. Vigyorogva üdvözölt mindenkit, majd elfoglalta a számára kijelölt helyet.

Egy óra múlva véget ért a számomra oly kínos feladat. Komótosan szedtem össze a cuccom, utolsóként léptem ki a teremből, hogy még véletlen se találkozhassak össze Sebbel. Lehajtott fejjel sétáltam kifelé, mikor egy hang a frászt hozta rám.
- Szia!
- Hello. – köszöntem zavartan.
- Hogy vagy?
- Bökd ki, mit akarsz Tommi, ne kertelj!
- Rendben. – mellém lépett és egy borítékot nyújtott át, majd szó nélkül magamra hagyott. Remegő kezekkel nyitottam ki és félve olvastam el a levél tartalmát.

„Ne menekülj! Beszélnünk kell.”

A gondolataim össze-vissza cikáztak a fejembe. Nem tudtam mit kéne tennem. Bátortalanul vettem elő a telefonom és tárcsáztam Sebastian számát, de mint oly sokszor most se volt elérhető. Hirtelen ötlettől vezérelve megpróbáltam felhívni Tommit. Kicsöngött…
- Tommi Pärmakoshki. – hadarta el a nevét.
- Tia vagyok. – mondtam bizonytalanul.
- Tia? – hallottam a meglepettséget a hangján.
- Seb veled van? – kérdeztem fojtott hangon.
- Most ment el épp egy megbeszélésre.
- Értem.
- De mindjárt utána megyek.
- Nem szükséged. Csak mond meg neki, hogy kerestem.
- Rendben, de talán ha a mobilján most felhívod, akkor még eléred.
- Valamiért egy ideje nem tudom vele felvenni telefonon a kapcsolatot ezért hívtalak most is téged.
- Ez érdekes, mert ő is ugyanezt mondta.
- Tényleg?
- Igen.
- Én azt hittem nem akar velem beszélni.
- Erről szó sincs. Sőt! Hol vagy most?
- Sétálok ki a sajtóközpontból.
- Várj meg ott, mindjárt viszek neked valamit. Sietek.

Körülbelül öt percet várhattam a finnre, mikor futólépésben láttam közeledni felém.

- Na itt van egy telefon ezen eltudjátok majd érni egymást. –nyomott a kezembe egy készüléket.
- De…
- Valószínűleg le lett tiltva a szám a telefonodba és ezért nem tudsz hívást kezdeményezni illetve fogadni Sebtől.
- De, én nem tiltottam le.
- Ha te nem, akkor vajon ki?
- Michae?! - mondtam elhűlve. Nem akartam elhinni, hogy ezt tette… - Miért?
- Erre csak tőle kaphatsz választ.
- Igazad van. Fel is hívom. Ne haragudj, de most mennem kell.