50. rész

Sziasztok!

Húúú… hát ez egy nagyon nehéz pillanat lesz, Az 50. résszel elérkeztünk az első évad végéhez.
Köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasta a történetem, remélem ezután is fogja. Köszönöm a rengeteg komit, és remélem, megtartjátok jó szokásotokat és megörvendeztettek néhány sorral!
Szeretnék kérni mindenkit, hogy az utolsó részhez írja le a véleményét… sokat jelentene! : )
Nem ígérek semmi időpontot a folytatáshoz, egy biztos abbahagyni nem fogom! Puszií

 - Szia, Szívem. –köszöntem, ahogy beléptem a szobánkba.
- Épp hívni akartalak.
- Miért? Valami baj van?
- Mért kell rögtön rosszra gondolni. –csóválta meg a fejét.
- Akkor?
- Csak tudni akartam mikor érsz vissza. Már késő van.
- Tudom, de elhiheted nekem néhány évvel ezelőtt ennél később is jártam a városba. –oktattam ki.
- Bocs. –emelte fel a kezét és fürdő irányába indult. Vettem egy mély levegőt, közben ő levette a pólóját.
- Ne haragudj! –öleltem át hátulról a már meztelen felsőtestét. – Nem akartam bunkó lenni. - pusziltam meg a háta közepét.
- Pedig sikerült. –nézett rám a válla fölött.
- Sajnálom. –néztem bűnbánóan a szemébe.
- Jössz? –bökött a fejével a zuhanykabin felé, mire én csak bólintottam. Lassan hámozta le rólam a kisruhát, ami ma rajtam volt, majd még lassabban a fehérneműt. Az ajkaival kényeztette a testem a zuhany alatt, kínzóan jól csinálta és nem rajtam múlott, hogy aznap este nem történt köztünk más.

Másnap Kimivel reggeliztünk és legnagyobb bánatomra Eli és a Jégember az első perctől kezdve megtalálták a közös hangot. Nagyon rossz előérzésem volt, de ekkor még nem tudtam, hogy nem csak az unokahúgom miatt.
Az időmérőn Sebi a második helyen végzett. Örültünk neki, mégis a hangulat feszült volt az egész paddockban, mert Felipe Massa súlyos balesetet szenvedett. Elsírtam magam az eset láttán, bele se mertem gondolni, hogy ez bármikor megtörténhetne Sebbel is.

- Hétfőn az értekezlet után akkor a nővéremékhez megyünk… És akkor kedden bemutatlak mindenkinek. –hajtottam le a laptopom, ahogy befeküdt mellém az ágyba.
- Oké, Kicsim.
- És mi lenne, ha utána Rómába utaznánk? –vetettem fel óvatosan az ötletem.
- Miért pont Rómába? –emelte fel az egyik szemöldökét. – Egészen véletlen nincs köze az úszóvbhez?
- Hát… azt mondtam Mikenak, hogy ha ráérünk, akkor mindenképp elmegyünk megnézni őt.
- Elhiheted, hogy nincs kedvem őt nézni. –kapcsolta le a villanyt.
- Jó. Mindegy. –fordítottam hátat neki.
- De, ha te szeretnéd, akkor elmegyek veled. – adott puszit az arcomra és a karjaiba zárt.
- Szeretlek Egyetlenem! –suttogtam a sötétben.
- Én is téged. Szép álmokat Kicsim.

A futam katasztrofális volt a mi szemszögünkből. Sebi sajnos motorhiba miatt kiesett a versenyből…
Míg Ő kötelező interjúkat adta én a szobájában vártam rá. Egyedül voltam, mivel Leni elígérkezett Kiminek az estére, így ő már javában készülődött.
- Halihó! –köszöntem kedvesen, mikor becsukta maga mögött az ajtót. – Mérges vagy?
- Nem. Én mindent megtettem, a motor nem bírta.
- Gyere ide. –tártam ki a karom előtte.
- Örülök, hogy itt vagy nekem. –sóhajtott nagyot.
- Mikor kell visszamenned a csapathoz?- kacérkodtam vele.
- Van másfél órám. –vigyorgott lehengerlően.
- Akkor miért csak itt ÁLLunk? – több se kellett neki, szenvedélyes órát töltöttünk együtt. Megbeszéltük, hogy várjam meg a hotelbe és este folytatjuk.
Lezuhanyoztam, kicsíptem magam és rendeltem vacsorát is. Fél tíz előtt valamivel futott be Sebastian. Rögtön a nyakába vetettem magam, de ő gondterhelt arccal tolt el magától.
- Mi történt? –kérdeztem döbbenten.
- Szeretném, ha végig hallgatnál, és nem borulnál ki.
- Megijesztesz. –ültem le az ágyra.
- Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek…
- Seb, ne játssz az idegeimmel. Bökd ki, mi a franc van…
Lehunyta a szemét és belekezdett. – Kaptam egy telefonhívást.
- És? –kérdeztem hisztérikusan. – Kitől?
- Tudod, Hanna és te közted együtt voltam egy lánnyal. Csak egy éjszaka volt és az óta nem is beszéltem vele egészen máig.
- Mit akart? –tettem fel a kérdésem félve.
- Azt állítja terhes tőlem. – guggolt le elém, a kezeimet a kezei közé vette.
- Hogy? Mit mondtál?
- Egyetlen egyszer feküdtem le vele, de most elvileg terhes, tőlem.
- Ez biztos? –csordult ki egy könnycsepp a szememből.
- Sajnálom. –törölte le az arcomról a fajdalom nyomait.
- Tőled? –csak suttogni volt erőm. Hirtelen minden összeomlott bennem.
- Azt mondja, nem volt együtt utánam senkivel.
- És… és eddig nem vette észre, hogy állapotos?
- Nem. – hajtotta a fejét a lábamra.
- Mi lesz most?
- Nem tudom.
Rettegtem a kérdéstől, amit feltenni készültem, de tudtam, hogy muszáj. – Megtartja? –könnyes szemekkel nézett fel rám és nem kellett semmit mondania, rájöttem magamtól is a válaszra. – Megtartjátok. –keltem fel az ágyról.
- Nem akarok gyereket… Tőle nem, de nem kérhetem, hogy vetesse el. –hangosan zokogni kezdtem. – Kérlek, ne sírj! Kérlek! –kezdett ő is sírásba.
- Mindketten tudjuk, mi jön most.
- De talán, ha megmondanám, hogy anyagilag támogatom őket, de nem…
- Ezt verd ki a fejedből! –ripakodtam rá. – Miattam egy gyerek se fog apa nélkül felnőni.
- De…
- Seb, nincs semmi de. Én tudom milyen apa nélkül felnőni. Akkor kellett volna gondolkozni, mikor összehoztátok.
- Védekeztünk.
- Akkor a jó isten akarta, így. –nevettem fel keserűen és belebújtam egy pulcsiba.
- Ne hagyj itt. Nem tudok nélküled élni. Szükségem van rád. –lépett elém, az ajkait ez enyémhez nyomta és megcsókolt. Fájdalmas volt, zokogva váltunk el, tisztában voltunk vele, hogy, ha az a baba megszületik, mi többé nem lehetünk együtt.
- Beadom a felmondásom és kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom. –rángattam magamra egy sortos majd beleléptem a papucsomba.
- Utálsz? –a hangja olyan szomorúan csengett, hogy a szívem majd megszakadt érte.
- Dehogy utállak. A helyzetet utálom, de téged a világon mindennél jobban szeretlek. Te vagy a legjobb dolog, ami az életembe történt velem. –simítottam végig az arcán. A legnehezebb mondatokat készültem kimondani, és legszívesebben ott haltam volna meg. – Kérlek, hagyj elmenni. Ne keress, ne hívj, ne üzenj… Hagyd, hogy megpróbáljak új életet kezdeni.
- Ne kérj ilyet tőlem. Szeretlek. - csuklott el a hangja.
- Én is szeretlek Sebastian Vettel. Örökké szeretni foglak. –léptem ki a szobából és ezáltal az életéből is.

                     The End…. legalábbis az első évadnak!