2010. augusztus 25., szerda

26.rész

Egymásra néztünk és egy apró csókot váltottunk, amit meg is örökítettem első képnek. Csináltam még egy fotót csak úgy spontán mosolygós-összebújós kép lett majd visszadőltünk az ágyba.
- Na mi lesz, rendeljek valami kaját?-simított ki néhány kósza tincset az arcomból.
-A-a.-néztem a gyönyörű kék szempárba.- Nem kell, inkább hozatok fel egy meleg kakaót.
- Kakaót? -kérdezte csillogó szemekkel,olyan volt mint egy kisfiú.
- Ühüm, vagy forrócsoki, ha nincs kakaó. Kérsz te is? -kérdeztem vigyorogva.
- Igen.-kezdett el hevesen bólogatni majd a telefonért nyúlt. Leadtuk a rendelést és 5perc múlva már az ágyban kortyolgattuk.
- Finom.- jegyezte meg Sebi.
- Az. Bár a fogkrémre kicsit furi az íze.-elmosolyodott a megállapításomon és letette a bögréjét.
- Haragszol rám? -kérdezte néhány perc elteltével. Váratlanul ért a kérdése, tudtam,hogy fogunk még a hétvégéről beszélgetni,de nem gondoltam,hogy most. Még kavarogtak bennem az érzelmek és nem tudtam rögtön válaszolni. Egyre csak az arcomat fürkészte, talán túl sokáig gondolkoztam...Biztatás kép rámosolyogtam és letettem én is a poharam.
- Nem haragszom rád! Rosszul esett,hogy még csak meg se akartál hallgatni,de valamilyen szinten érthető. Nem ismerjük túl régóta egymást ezért még nem alakulhatott ki köztünk a kellő bizalom.
- Talán meg kéne próbálnunk átlagos emberként közeledni egymás felé. Mondjuk randizhatnánk...-elmosolyodtam az ötletén.
- Randi? Nem késtünk mi még el vele?
- Nem, miért késtünk volna?
- Hát mondjuk, mert már most egy ágyban fekszem veled és holnap, ha minden igaz már Svájcban, a te házadban fogok aludni.
- De ez nem jelenti azt,hogy elkéstünk valamivel. Megígérem neked,hogy amíg nem bízol meg bennem 100%-osan addig egy ujjal se nyúlok hozzád. Viszont kérlek ne mond,hogy nem jössz velem. Már úgy beleéltem magam. Mi lenne ha mondjuk megejtenénk az első randit nálam?
- Mire gondolsz?
- Mondjuk vacsi...én főzök.
- Tudsz főzni?
- Hát vezetni jobban tudok, de azért majd csak összehozok valami finomat. Nem lehet olyan nehéz.
- Ha negyed olyan jól főzöl mint vezetsz, akkor nyert ügyed van. De azért remélem nem spagettivel akarsz elkápráztatni.-nevettem el magam.
- Igazából pont arra gondoltam.-vakarta meg a fejét. -De azt hiszem feltalálom magam.-kacsintott rám.
- Na abba biztos vagyok, de azért mentő ötletként szerezd be egy pizzéria számát. -húztam magamhoz egy puszira.
- Ennyire azért nem kell lenézni.-játszotta a sértődöttet.
- Ohh ne haragudjon főszakács úr. Mivel engesztelhetném ki?
- Nem hiszem, hogy ez sikerülhet.
- Azért én megpróbálom.- fölé hajoltam és egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.- Na, sikerült kiengesztelnem?
- Úgy gondolom próbálja újra.-belemosolyogtam a csókba majd mikor elváltunk felnevettem.
- Átmentem?-pislogtam rá nagyokat.
- Jelessel.-végig simított az arcomon majd egy kis puszi után befészkeltem magam a karjaiba. Az álommanó néhány perc múlva rám is talált.
Másnap reggel, mikor kinyitottam a szemem és ott feküdt mellettem, boldog voltam, a lehető legjobb ébredés volt. Láttam,hogy úgy néz rám, mint aki megnyerte a lottó ötöst. Nem értettem, mert inkább én vagyok a szerencsés,hogy vele lehetek.

9 megjegyzés:

  1. Ooh.
    Ez nagyon aranyos rész lett. *.*
    Annyira sok érzelmet tudsz bele vinni, meg figyelsz az apró részletekre is, ami szerintem sokat számít. :)
    Gyönyörű rész lett!!! *.*
    Aranyosak együtt.:)

    puszíí.<3
    Trixyy

    VálaszTörlés
  2. Füli, ez egy nagyon kedves rész lett!
    Jó ötlet Sebtől ez a randizás, mert igaza van a csajszinak, tényleg kevés ideje vannak együtt ahhoz, hogy a bizalom kellőképpen kialakulhatott volna!
    Kíváncsi leszek a konyhai teljesítményre! :D

    Nagyon tetszett!! :D

    Puszi,
    Noncsi

    VálaszTörlés
  3. Köszi csajszik!!!

    Hát a konyhába...najó nem mondok semmit...majd kiderül :D ötletes lesz, azt azért megsúgom :D de még előtte lesz egy jó kis vásárlásuk :P
    Puszií

    VálaszTörlés
  4. Tetszik..tetszik tetszik :D
    olyan aranyosak együtt és remek ötlet a randizás.
    Kíváncsi vagyok, hogy mit alakít a konyhában Seb... bízok benne, hogy kicsit bénázni fog XD
    Puszii

    VálaszTörlés
  5. Aranyos kis rész lett, remélljük már semmi gubanc nem lesz :)
    Legalább nállad dúl a love :)

    VálaszTörlés
  6. ÉDES!!!!! Kíváncsi leszek Seb főzőtudományára, meg remélem a konyha is megússza a dolgot. Ja, és a csajó is, hisz talán ehető lesz...:D :D :P
    Annyira cuki Seb ezzel a randi dologgal... (L)
    Olvadok.....8I
    Szuper lett!!!! Imádom...(L)
    Pusza: szabus

    VálaszTörlés
  7. Annyira édeesek (L)
    Imádom ezt a történetet. :):)
    Ügyes vagy, Füli :P
    pusz: Nix

    VálaszTörlés
  8. Jajj lányok én meg titeket imádlak!!! :D
    Köszi mindenkinek a komit! :D
    Örülök,hogy tetszik ez a randizós dolog...:)
    ma már hozom a következő részt...mindjárt elkezdem írni :D
    Puszií :)

    ja és cica, igen mert én nem terrorizálok másokat nem úgy mint TE!!!:P

    VálaszTörlés
  9. ÓÓÓ, annyira Imádom 8I 8I Szerelem a legszebb dolog 8I Nagyon kis cukik együtt 8I ♥♥♥
    És Sebike fog főzni? :D kivi vagyok, mi sül ki belőle :D
    IMÁDÁS ♥♥♥♥
    Puszi, Alofun

    VálaszTörlés