56.rész

Hello! :)

Ma van az év utolsó napja… hát nem mondom, hogy ezért valami szuper részt írtam, de azért remélem nem fogtok felakasztani. :D Ezer csók mindenkinek, köszönöm a komikat, a jövő évben is maradjon meg eme jó szokásotok ( mindenki vegye bele a fogadalmába, hogy Tia blogjára komit írok :D) Szóval előre is B.U.É.K!!!!! :D

Nem mertem megfordulni, megkövülten álltam és vártam, hogy történjen valami.
- Tia? –hallottam meg egy ismerős férfihangot.
- Meglepetés? –fordultam meg kétségbeesve.
- Azt hittem már soha nem látlak. – zárt a karjaiba majd elő húzta a zsebéből a mobilját. – Várj, mindjárt szólok Sebnek. – kezdett boldogan pötyögni a kis készüléken majd a füléhez emelte. – Ki fog ugrani a bőréből, ha meglát. – odaléptem és kivettem a kezéből. – Mi az? –nézett rám értetlenül.
- Tommi, én búcsúzni jöttem.
- Búcsúzni? – húzta össze a szemöldökét.
- Igen. Csak egy levelet akartam itt hagyni. – rezegni kezdett a kezemben lévő telefon, félve pillantottam a kijelzőre, ami Seb nevét mutatta.
- Tia kérlek, ne csináld ezt. Te nem látod mennyire ki van bukva.
- Én nem látom, én érzem… valószínűleg ugyanazt, amit ő. –néztem rá könnyes szemekkel.
- De akkor miért csináljátok ezt?
- Mert mindenkinek így lesz a legjobb.
-  Kinek?
- A gyereknek, az anyának…
- És ti? Ti ketten? Veletek mi lesz?
- Az nem számít.
- Nem gondolhatod komolyan. Legalább ülj le vele és beszéljétek át a lehetőségeket.
- Lehetőségeket? Senki nem veszi észre, hogy itt nincs választás, hogy ez nem kívánság műsor?
- Bele fog őrülni.
- Nem fog. Erős, és te mellette leszel.
- Én kevés vagyok, neki te kellesz. Nem akar enni, nekem kell belétukmálnom mindent. Alig alszik, nincs kedve semmihez a vezetésen kívül, mert ott legalább kikapcsol.
- Idővel jobb lesz. Tommi, hidd el nekem se könnyű. Szerinted én örömömben sírom véresre a szemem, szerinted poénból fogytam vagy öt kilót? Mert elárulom, hogy nem.
- És akkor jobb lesz, ha legközelebb a kórházba kell őt látnod?
- Mire célzol?
- Vagy ha a következő hír, amit hallasz róla, hogy balesetet szenvedett?
- Mi?
- Csak az, hogy abba nem gondolsz bele, hogy mi van, ha mondjuk egy futam közbe gondol rád, ha akkor jutsz eszébe mikor a legjobban kéne koncentrálnia, de nem kell egy versenyig se várni. Mi van, ha csak a kialvatlanság miatt történik vele valami az utakon?
- Tommi… - sírtam el magam.
- Beszélj vele. –rivallt rám.
- Ha beszélek vele, ha meglátom az arcát… nem fogom tudni azt mondani még egyszer, hogy ég veled. - visszaadtam a mobilját. Jobb lesz, ha én most megyek. –kerültem ki és az ajtóhoz léptem. – Nagyon vigyázz rá. –töröltem le a könnyeimet az arcomról. – Ígérd meg, hogy nem hagyod hülyeséget csinálni.
- De Tius…
- Csak ígérd meg!
- Tudod, hogy nem hagynám. –bólintottam, majd búcsúzóul megöletem. –Nagyon szeretem őt. –suttogtam a fülébe aztán sietősen távoztam. A liftben írtam egy sms-t Mikenak.
„ Végeztem, leintek egy taxit és megyek a reptérre.”
„ Itt várlak drága. Hívj, ha ideértél.” –jött a válasz pár másodperc múlva.
A földszinten kiszálltam, nem foglalkoztam a körülöttem lévő emberekkel. Leadtam a kulcsot a portán és kiléptem az utcára. Fellélegeztem, mikor megéreztem a napfényt a bőrömön. Reméltem, hogy nem kell sokat várnom, míg erre jön egy taxi, de mivel 2-3perc ácsorgás után se láttam autót a láthatáron lassan ballagni kezdtem…

( Seb szemszög )

- Mi a francért nem vetted fel azt a rohadt telefont? –léptem be a szobámba, ahová Tommit küldtem egy tiszta pólóért. – Hívsz, aztán kinyomsz… - háborogtam.
- Seb, van itt neked valami. –adott a kezembe egy borítékot. Nem volt az elejére írva semmi, unottan bontottam ki, de mikor megláttam a nevem elakadt a lélegzetem. –Tia… - felnéztem Tommira, aki csak helyeslően bólintott. – De, hogy?
- Itt volt. –motyogta halkan.
- Itt? Mikor?
- Hát… - vakarta meg a fejét.
- Tommi, ugye nem azt akarod mondani, hogy miatta nem vetted fel a telefont? Hogy nemrég járt itt…
- De. –hajtotta le a fejét.
- Itt volt az én szobámba és te hagytad elmenni? Eszednél vagy ember?
- Sajnálom.
- Basszus… Mikor ment el?
- Három perce, kb. –futni kezdtem. Rohantam hátha még utolérem valahol, persze az a nyomorék lift nem akart jönni én pedig nem bírtam tovább várni, időpocsékolásnak éreztem ezért a lépcsőhöz iramodtam. Szedtem a lábaimat amilyen gyorsan csak tudtam… mire a földszintre értem már úgy éreztem kiköpöm a tüdőm. Az utcára kiérve kétségbeesetten kezdtem keresni a lányt, aki a boldogságot jelentette…


( Tommi szemszög )

„ Azt hiszem most szúrtam el a barátom életét. Nem csodálkoznék, ha ezek után többé nem állna velem szóba. Hogy lehettem ekkora barom? Csak annyit kellett volna tennem, hogy bezárom az ajtót, míg Sebastian fel nem ér, de Tiával se tehettem volna ezt… nem kényszeríthetem semmire, még ha tudom is, hogy a barátom szempontjából ez lenne a legjobb. Istenem, miért kell a nőknek ilyen bonyolultnak lenniük? Boldogok voltak együtt, szerették egymást… szeretik egymást és azért, hogy mártírkodhassanak feláldoznak mindent… vagy egyszerűen túl gyávák és megfutamodnak az akadályok elől, ahelyett, hogy legyőznék őket. Á, azt hiszem, soha nem fogom megérteni a női logikát. „