54.rész

Sziasztok! ♥

Nos, ma fél éves az oldal! J Nagyon büszke vagyok rá  J
Ez, az 54. rész és eddig 360 komment íródott J Köszönöm nektek ezt a fél évet!  Tudom, vannak olyanok, akik már a kezdetek óta olvassak a történetem és remélem, egyre többen leszünk J
Egy szomorú hír: 56évesen elhunyt Matti Räikkönen ( Kimi apukája )…. Nyugodjon békében! L

♥♥♥Kellemes Karácsonyi Ünnepeket mindenkinek!!! ♥♥♥

Zokogtam, jobbnak láttam beállni a zuhany alá… Egy idő után valamivel nyugodtabb lettem.  Kikászálódtam a kabinból, belebújtam egy köntösbe, leültem a tükör elé és fésülni kezdtem a hajam. Iszonyú honvágy kerített hatalmába és éreztem, hogy kezd eluralkodni rajtam. Villámgyorsan felöltöztem egy táskába beledobáltam a pénztárcám, a levelet meg a telefonom és meg sem álltam az első standig, ahol egy doboz cigarettát vettem. Egy kisebb sétát tettem a szálloda mellett lévő parkban majd újra a hotelben találtam magam. Kinyitottam a szoba ajtaját, meglepődtem mikor Mike sétált elém.
- Hát te? –dobtam le a táskám a földre. –Hogy jutottál be?
- Kulccsal. –adta az egyszerű választ és magához ölelt. – Vizes a hajad és cigi szagod van, merre jártál?
- Sétáltam egyet. –bújtam ki a karjaiból.
- És merre?
- Egy parkban. De te most komolyan számon akarsz kérni? –vágtam csípőre a kezem.
- Nem, dehogy.
- Akkor jó. – bevetődtem az ágyba, majd magamra húztam a takaróm.
-  Baj van? –ült le mellém.
- Nincs.
- Éhes vagy?
- Nem.
- Van kedved csinálni valamit? Lemehetnénk úszni vagy szaunázni, de mivel késő van dvdzhetünk is.
- Nincs kedvem.
- Szeretnéd, ha most inkább elmennék? – kelt fel az ágyról.
- Ne! – kaptam utána.
- Biztos?
- Igen.
- Maradok. –mosolygott rám kedvesen, majd visszabújt mellém. – Gondolkoztál?
- Min?- egy lesújtó pillantást vetett rám. – Jah, hogy az utazáson… Igen, gondolkoztam.
- És elárulod nekem is, hogy mire jutottál? –kérdezte pár perc csend után.
- Jah persze. –újabb pár perc hallgatással „örvendeztettem meg”.
- Tia! – nézett rám vádlón.
- Szerinted?
- Fogalmam sincs. Reménykedem, hogy velem jössz, velünk –javította ki magát gyorsan. – de az, hogy én mit szeretnék, az gondolom nem számít, úgyhogy örülnék, ha megosztanád a terveidet velem is.
- Én nem tudok most elutazni veletek.
- Értem… - mondta letörten. – Akkor ez az utolsó közös esténk?!
- Igen, legalábbis itt Rómában…
- Mi? Nem értem.
- Pedig az előbb még olyan okos voltál.
- Ne gúnyolódj, a női logikával nem tudok versenyezni.
- Helyes.
- Hallgatlak! –sürgetett meg egy kicsit.
- Nem tudok veletek menni, mert nekem még vissza kell mennem a felmondásom miatt Angliába.
- De…de utána ugye jössz Amerikába?
- Hát, ha még mindig úgy gondolod, hogy nem leszek a terhedre…
- Az egyik legédesebb teher leszel. – zárt a karjaiba szorosan, majd a puszit lehelt az arcomra. – Mit szólnál, ha elkísérnélek, és utána együtt repülnénk haza…
- Örülnék neki.
- Akkor ezt megbeszéltük. –vont a mellkasára.
- Tegnap este felhívtam a nővérem. – szólaltam meg nem kevés idő után újra.
- És?
- Kiakadt…
- Aggódik érted.
- Tudom. Hiányzik... –sóhajtottam nagyot. – és ma vettem egy doboz cigarettát. – nem néztem fel rá, választ se vártam, csak jó volt elmondani valakinek. – Ne kérdezd, hogy miért, jól esett és kész.
- Rendben. –kezdte el cirógatni a hátam. - Tudok segíteni valamivel, hogy jobban legyél?
- A-a. De azért köszönöm. Az is nagy segítség, hogy itt vagy, hogy nem hagysz magamra, pedig tudom, hogy ezer más jobb dolgod is lenne, mint egy csúnya, hisztis…
- Cssss… Nekem minden perc kincs, amit veled tölthetek, úgyhogy nem kell engem sajnálni.
- Itt alszol? –emelkedtem fel, hogy a szemébe nézhessek.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Te nem?
- Én sok mindent szeretnék, de nem erőltetek semmit.
- Én vetettem fel nem te, jah és közben nem tartott senki fegyvert a fejemhez.
- Még jó.
- Ha nem hát nem, ez csak alvás, nem a kezedet kértem meg.
- Nem mondtam nemet.
- De igent sem.
- Igen.
- Mi igen?
- Igen, szeretnék ma itt aludni.
- Akkor meg nem értem mi értelme volt eddig ezen vitázni… - hajtottam vissza a buksim az ideiglenes „párnámra”.
- Te vitáztál saját magaddal. –nevettet fel.
- Persze.
- Nagyon morcos vagy. Mikor ettél utoljára?
- Jajj veled ettem délben, le lehet már szállni az evés témáról.
- Kincsem, az tegnap volt. – háborodott fel. – Te már –ránézett az órájára. – harminchárom órája nem ettél semmit.
- De ettem.
- Mit?
- Valamit… - adtam a legkézenfekvőbb választ.
- Na akkor „valamit” –hangsúlyozta ki a szót. – most is magadba viszel.
- Nem kell, érez6ném, ha éhes lennék.
- Én érzem, hogy éhes vagy. – a kis telefonhoz nyúlt és vacsorát rendelt, amit én végig morogtam.

- Boldog vagy? –emeltem fel az üres tányért.
- Egyelőre. –húzta ki magát büszkén, majd telefoncsörgésre lettünk figyelmesek. – Bocs, Ryan az. Két perc. –azzal az erkélyre sietett én meg a mosdóba. Épp csak beértem, már jött is ki belőlem minden.
„ Na ezért kell nekem kényszerből enni” – mérgelődtem magamban.