53.rész

Sziasztok!

Sok szemszöget belevittem ebbe a részbe, remélem sikerült átadnom az érzelmeket!

 (Seb szemszög)

  Svájcban vagyok, egyedül, a négy fal között és úgy érzem, hamarosan megőrülök Körülöttem, minden Tiára emlékeztet, a virágok, a képek a falakon, a ruhái, minden, amit a házon alakított, hogy az otthonosabb legyen… Ha hazamegyek Heppenheimbe el kell döntenünk, mi legyen a kis csöppséggel, de még nem állok készen erre. Nem akarom ezt a gyereket, de képtelen vagyok azt mondani, hogy vetesse el…
Mel hiába győzködött napokig én nem mozdulok itthonról hátha Tius visszajön. Nem bírom nélküle feldolgozni ezt az egészet, de ő nem hajlandó szóba állni velem. Aggódom is érte, nem válaszol az smsekre amiket küldtem, senki nem tud róla semmit vagy csak nekem nem mondják. Fogalmam sincs, merre lehet… Otthon biztos nincs és Angliába sem, talán a barátnőinél van, és csak időre van szüksége, vagy… nem akarok belegondolni, de… Mi van, ha mégis elment Rómába és az a kopoltyús barom most épp győzködi, hogy menjen vele Amerikába?! Ha elmegy vele, végképp nem lesz esélyünk. Nincs rosszabb annál, mint amikor az ember rövid időre elnyeri, amire a leghőbben áhítozik, majd azonnal megfosztják tőle... Miért most? Miért éppen őt? Miért pont velem történik mindez?

(Michael szemszög)

Nem hazudok, ha azt mondom, az év legszebb napjai vannak mögöttem. VB címeket nyertem és a lány, akihez vonzódom, itt van mellettem. Tudom, hogy ő most nehéz időszakon megy keresztül, de majd elfelejti a kis németet… legalábbis én azon leszek, hogy elfelejtessem vele. Remélem velem tart Amerikába, mert akkor már nem kell attól félnem, hogy beállít a kölyök és mindent elront. Sajnálom, hogy csak így lehetünk együtt, de én boldog vagyok és idővel ő is az lesz.
- Mikor mész át hozzá? –kérdezte Ryan (Lochte, olimpia bajnok amerikai úszó).
- Lassan indulnom kell. –ültem fel az ágyon. – Szerinted, hogy dönt?
- Nem hiszem, hogy vissza akarna menni oda, ahol minden arra a csávóra emlékezteti, szóval jók az esélyeid. –veregetett hátba. – Viszont anyukád nem igazán szívleli őt.
- Majd megbékél vele. –vontam vállat. – Neked szimpatikus?
- Kedves, szép, intelligens lány és valószínűleg nevetni is tud, csak most eléggé padlón van… - vigyorgott rám. - Mákod van haver, engeded, hogy sírjon a válladon, közben az újad köré csavarhatod.
- Te hülye vagy Ryan. –álltam fel nevetve.
- Most mér? –nézett rám ártatlanul.
- Jól van, én inkább lépek. Este jövök.
- Reménykedj, hogy mégse itt alszol. –nevetett fel.

(Catalina szemszög)

Megijedtem mikor Tia 26-án beállított hozzánk. Soha nem láttam még olyannak, mint akkor. A mindig mosolygós arc, nem mosolygott… megtört volt, fáradt, kétségbeesett, mintha nem is az ő arca lett volna. Nem tudtam, hogy segíthetnék neki, ráadásul egy napba telt, mire egyáltalán kiszedtem belőle, hogy mi bántja. Mikor elmondta, már megértettem… Napokig nem mertem előtte semmit mondani, nehogy még jobban kiboruljon. Nem evett semmit, és az óta se eszik valami sokat. Rosszullétei vannak, ami csöppet sem tetszik. Mióta itt vagyunk Rómába egy hangyányit javult a helyzet, de csak órákra. Mosolyt az arcára csalni szinte lehetetlen… Talán, ha elmegy Amerikába az segíteni fog neki, de lehet ezzel követi el a legnagyobb hibát. Megesketett, hogy nem keresem fel Sebet soha… se Regit addig, amíg el nem utazott. Gergő azt mondja, ne üssem bele az orrom, Tia erős lány, de én látom mennyire összetörték a szívét és valószínűleg Sebastian is így érez. Elfelejteni nem fogják egymást a kérdés az, hogy tudnak e majd úgy szeretni mást, mint ahogy egymást…

(Tia szemszög)

- Csak az ebéd jött meg, amit neked rendeltem. –kiabált vissza az ajtóból Cata.
- Nem vagyok éhes. –szóltam vissza, de már egy srác az asztalra helyezett egy tálcát és távozott. –Köszönöm. – suttogtam a magányos szobának.

Kisétáltam az erkélyre és néztem a lemenő naptól narancssárga fénybe borult várost. Kavarogtak bennem az érzések. Beszélni akartam Sebbel, hallani akartam a hangját, látni akartam a mosolyát, de tudtam, hogy nem szabad. El kell őt engednem és tovább kell lépnem, de ha az olyan egyszerű lenne… Minden erőmet összeszedve, úgy döntöttem írok egy búcsúlevelet. Az asztalnál ültem már legalább 15 perce, de még mindig nem írtam semmit a lapra. Nem akartam lezárni, nem akartam elfogadni, hogy ő már csak a múltam rész lehet.

Sebastian!

Kislány koromban rengeteget álmodoztam arról, hogy amikor rám talál a nagy Ő milyen is lesz… Amikor megpillantottalak, nem hogy beszélni, de még levegőt venni is nehéz volt. Összeszorult a torkom, a mellkasom, a gyomrom, de ahogy a szemembe néztél megszűnt a szorongás, a görcs. Ismeretlen voltál nekem, de mégis olyan érzésem volt, mintha régóta ismernélek. Könnyű volt megnyílnom előtted. Már az első este, amikor nálam aludtál tudtam, hogy valami egészen különleges, amit irántad érzek és ez egy kicsit meg is rémisztett. Eleinte nem tudtam, mi ez az érzés, de mikor először megcsókoltál a puzzle összes darabja a helyére került. Szerelmes lettem. Te vagy az első, akit így szerettem és tudom, hogy többé ilyet senki iránt nem érezhetek.
Emlékszel, egyszer azt mondtam neked, most minden túl tökéletes, úgyhogy biztos valami rossz fog történni…Hát ez vagyok én, a sorsomon még te sem tudsz változtatni.
Meg kell értened, hogy miért döntöttem így, ígérd meg, hogy mindig a kisbabád mellett leszel, és soha nem hagyod őt el. Tudom, hogy nagyszerű apuka leszel.
Kérlek, ne hagyd el magad! Nyerd meg a VB-t! Légy boldog, mert megérdemled.
Ha eszedbe jutok, úgy gondolj majd rám, mint életed egy szép időszakára. Ne haragudj rám, hogy magadra hagytalak. Remélem tudod, hogy körülötted rengeteg ember van akire számíthatsz. Nagyon vigyázz magadra és a családodra! Ne hanyagold el őket…
Szeretném, ha nem próbálnál megkeresni, ha tovább lépnél és elfogadnád, hogy MI már csak a múlt vagyunk. Most már te és én vagyunk, külön utakat kell járnunk.
Az email címem megszüntetem, a telefonom kikapcsoltatom, ez az utolsó levél, amit tőlem kapsz.
Soha nem foglak elfelejteni! Mindig szeretni foglak és a szívem egy rész mindig a tiéd lesz!

Ég veled!

Tia