55.rész

Heyhó! :)

Nos, kíváncsi voltam mit fogtok szólni egy olyan részhez, mint az előző és nem csalódtam :D Mindenki azt várja, hogy Seb és Tia újra összejöjjenek, ezért mondhatni mindenki örült ennek a folytatásnak… de mivel tudjuk, hogy az élet nem mindig fenékig tejfel ráadásul én előszeretettel terrorizálom a szereplőket itt a történet tényleges folytatása :)
Az előző rész eleje(látni fogjátok meddig) az én művem, viszont a vége Vevy kezének munkája :) Ezúton is köszönöm neki, hogy szétröhöghettem az agyam :D


 -  Tia, minden rendben?
- Persze. –sétáltam ki a fürdőből már pizsiben, fogkefével a számban. – Na, már hiányzol neki?
- Mi? –visszamentem a mosdóba és kiöblítettem a számat illetve a fogkefémet.
- Azt kérdeztem, már hiányzol neki?
- Ja, aha… bulizni mennek és azért hívott, hogy menjünk velük.
- Nyugodtan itt hagyhatsz…
- Nem fogok elmenni! – ült le az ágyra, majd maga elé húzott. Épp megszólaltam volna, mikor folytatta. – Csak ha te küldesz el. –simogatta meg az arcom, a hüvelykujja kis ideig az ajkamon pihent majd az arcát egyre közelebb éreztem magamhoz, lehunytam a szemem, de mielőtt egy csókban forrtunk össze felsóhajtottam…
- Álmos vagyok. – nyomtam egy puszit a homlokára és bemásztam a takaró alá. –Te nem jössz?
- Lezuhanyozok. –állt fel komótosan.
- Oké, siess.
Negyed óra múlva már be is bújt mellém. Félve karolt át hátulról ezért szembe fordultam vele, hogy tudja, még nem alszom. Hajamat elsöpörte a vállamról és cirógatni kezdte a nyakam, az arcom, a karom…
- Köszönöm, hogy itt vagy. Tudom, hogy most nehéz lehet elviselni, hogy hisztis vagyok, problémás és bonyolult… szóval csak köszönöm.
- Ha azt mondom, magam miatt vagyok itt, akkor befejezed a köszönetnyilvánítási rohamot? Már kezd olyan érzésem lenni, mintha valami díjátadásra gyakorolnál. –mosolyodott el.
- Akkor is…
- Ki ne mond!
- Miért, mi lesz, ha mégis?
- Addig csikizlek míg le nem esel az ágyról.
- Ne legyél már ilyen gonosz! –néztem rá nagy szemekkel.
- Ne legyél már ennyire szép. –muszáj volt felnevetnem.  - ennyire tökéletes. –hajolt felém.
- Nem vagyok tökéletes. –csuklott el a hangom, ahogy ajkait megéreztem a sajátomon, amint egy óvatos csókot ad. Csak akkor éreztem meg, hogy a testem mennyire kívánja is őt.
- Számomra az vagy. –suttogta a fülembe, mikor visszafeküdt mögém.
- Majd meglátjuk reggel mit mondasz… - bújtam a mellkasához.
- Miért?
- Kócosan és álmosan igazán szép látvány vagyok. –mondtam ironikusan.
- Majd én eldöntöm. –puszilta meg a vállam. – Jó éjt!
- Neked is.
A csendben a gondolataim rögtön Sebre vándoroltak, így léptem be az álmok országába, ahol édes álomkép várt. Egy tengerparton voltam a kis gyémántszeművel, talán Törökországban lehettünk… egyik pillanatban a vízben játszottunk a másikban már a homokban fekve csókolóztunk, de ez csak egy vágyálom, amitől szörnyen nehéz volt elválni, de az a rohadt óra csak nem akart csöndben maradni.
- Mike kapcsold ki!- még mindig csörög. – Kapcsold már ki!!!!- bökdöstem meg. –Naaa kapcsooold kiiii!!!! – húztam a takarót a fejemre. –Kösz. –kiabáltam ki, mikor a készülék elhallgatott.
- Jó reggelt szépség! –bújt Michael is a takaróm alá.
- Vagy jobbat. –mosolyogtam fanyarul, majd letúrtam a takarót magunkról.
- Megint éhes vagy?
- Ne kezd! –emeltem meg egy kispárnát.
- Jó, de én éhes vagyok.
- Tegnap ügyesen feltaláltad magad, szerintem most is menni fog. –ültem fel. –Este nem jöttek át Cataék. –morfondíroztam hangosan.
- Mikor én megjöttem, akkor voltak itt ők is, de te ugye akkor épp sétáltál. –simogatta a hátam.
- Nem foglaltam repjegyet. – húztam el a szám.
- Nyugi biztos lesz 2 db a Londoni járatra.
- Remélem. –döntöttem a fejem a jobb vállára. – Te össze vagy már pakolva?- emeltem a tekintetem rá.
- Én fél óra alatt elkészülök. - túrt bele a hajamba majd megcsókolt.
- Mike. - hajtottam le a fejem, mikor elváltunk.
- Mond. - emelte meg a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- Mike, ez nekem
- Gyors?!
- Egy kicsit... várjunk még ezzel.
- Rendben, ahogy te szeretnéd. - miért kell neki ennyire jónak lennie? Csak még inkább ráébredek, hogy én mennyire kevés vagyok hozzá...

                                        ~OoO~

„Megkérjük Tisztelt utasainkat, hogy ülőhelyeiket foglalják el és kapcsolják be biztonsági öveiket, mert a gép hamarosan megkezdi a leszállást. Köszönjük.”
- Jól vagy?
- Azt hiszem, csak hányingerem van, de ez mostanában mindennapos.
- Ha rosszabbul érzed maga, szólj! – bólintottam és ismét figyelni kezdtem az egyre közeledő talajt.
Mikor kiértünk a repülőtérről, fogtunk egy taxit és útba vettük a lakásom. Mivel már késő délután volt megbeszéltük, hogy itt töltünk egy éjszakát, holnap bemegyek a gyárba és utána irány New York.
Reggel nem tudtam sokáig aludni, készítettem reggelit Mikenak és a csajoknak, bár tudtam, hogy Jessica és Melody nem fog reggelizni. Este már elbúcsúztam a lányoktól, megvolt a nagy sírás-rívás, de tudom, hogy így lesz a legjobb. Nem akartam, hogy úgy induljon a napunk, ahogy tegnap befejeződött ezért próbáltam felvenni egy álarcot, hogy legalább a lányok nyugodt szívvel engedjenek el. Megtudtam, hogy Seb tegnap bent volt a gyárba, ezért retteghettem, hogy esetleg összefutunk.

-  Milyen idő van Baltimore-ban? – keresgéltem a táskáimba valami kényelmes ruhát.
- Meleg, kb. olyan, mint itt.
- Ez jó lesz? – dobtam Mike ölébe egy farmer sortot egy fehér felsővel.
- Nekem mindenben tetszel-mosolyodott el, és mögém lépett. Gyorsan megfordultam és arrébb tessékeltem.
 –Ne tarts fel, így sosem készülök el! - megadóan felemelte a kezeit, és visszahuppant a fotelba.
Egy óra múlva el is indultunk. Hatalmas görccsel a gyomromba gördültünk a gyár elé, hányingerem volt és úgy éreztem mindjárt összeesek.
- Nem nézel ki valami jól. –jegyezte meg Mike mikor kisegített a taxiból.
- Na, csak kibújt a szög a zsákjából.
- Tudod, hogy nem úgy értettem…
- Tudom. – mosolyogtam rá halványan.
- Biztos ne kísérjelek be?
- Ezt egyedül kell elintéznem, te addig vedd át a repülőjegyeket, hívlak, ha végeztem.
- Okés. – adott egy puszit a fejem búbjára majd visszaült a kocsiba.
Rettegve léptem be a helyre, ami egykor szinte az otthonom volt.
- Szia Alice. –köszöntem kedvesen a recepciósnak.
- Ááá Tia, te itt? –rohant ki a pult mögül, hogy megölelhessen. – Már olyan rég láttalak…
- Hát igen és most se maradok túl sokáig. Vannak most Christiannál? Tudja, hogy jövök, sms-t is írtam, mikor elindultam, de jobb, ha felszólsz neki.
- Tudtommal nincs bent nála senki. – már a füléhez emelte a telefont és várt. – Szia. Tia megérkezett. Rendben. Szia. – beszélt a készülékbe.
- Mehetek?
- Igen. Örülök, hogy láttalak.
- Én is. –áthajoltam az asztalon, hogy adjak neki két puszit, aztán a lifthez siettem.
Nem folyamodtam senkivel komolyabb társalgásba, mindenki végezte a maga kis dolgát, így nagyon idő se lett volna rá, na meg persze mivel szünet van az F1-ben jóval kevesebb ember van bent, mint amúgy. Chris irodájához érve kopogtam. Néhány másodperc múlva nyílt az ajtó.
- Hello, báránykám. – üdvözölt két puszival.
- Báránykám?
- Hát, itthon vagy. Haza tértél. –terelgetett beljebb.
- Jah, hogy úgy. Értem.
- Hogy vagy?
- Szerinted? –túrtam bele a hajamba, majd leemeltem a napszemüveget a szememről.
- Látom nem vagy a toppon, mintha fogytál is volna. –mért végig.
- Jól látod. – ültem le egy fotelbe, ő pedig az előttem lévő asztalnak támaszkodott. –És te?
- ÉN megvagyok, köszönöm, ellenben Seb…
- Chris ne fájdítsd a szívem.
- Nincs esély?
- Nincs. –sóhajtottam fel.
- Hát… biztos el akarsz menni a csapattól?
- Mindenkinek az lesz a legjobb.
- Akkor itt vannak a papírok. –tolt elém egy mappát.
- Köszönöm. –kinyitottam és rögtön elkezdtem aláírni őket. Nem akartam várni, nem akartam, hogy legyen időm meggondolni magam. – Így ni. – csuktam be a dossziét, mikor az utolsó papírt is aláfirkantottam.
- Szóval ennyi volt?
- Ennyi. –álltam fel. – Köszönök mindent. –öleltem szorosan magamhoz.
- Én is. Hiányozni fogsz nekünk és ne tűnj el teljesen. –könnyek szöktek a szemembe, mert tudtam most látom őt utoljára. Megismerkedésünk óta különös kapcsolatom volt Christiannal, őszinte, bensőséges, mintha a családom egy tagja lett volna. Sok mindent köszönhettem neki és ezt soha nem felejtem el.
- Vigyázz magadra. –néztem a szemébe.
- Te is, és ha bármiben tudok segíteni, hívj, de úgyis tudod, hogy hol találsz.
- Rendben. Köszi. –sétáltunk az ajtóhoz. – Chris
- Igen.
- Seb bent van a gyárban?
- Igen. Edz, illetve szimulátorozik.
- Értem. –léptem ki a folyosóra.
- Beszélsz vele?
- Akkor nem tudnék elmenni. De valamit szeretnék odaadni neki. –halásztam ki a levelet a táskámból.
- Adjak egy kulcsot a szobájához.
- Megköszönném.
- Pillanat, felhozattatom valakivel a portáról.


Pár perc múlva már Sebi ágyánál álltam. Felemeltem egy pólóját, amit nemrég vethetett le, mert még érződött az illata rajta. „Szeretlek” –suttogtam. Elővettem a borítékot és alig, hogy elhelyeztem a párnájánál, hallottam, hogy nyílik az ajtó.