Vicc :D (Vevytől)

Sziasztok!

Vicces kedvem van, ezért ma kaptok frisst, de nem akármilyet :D

-  Tia, minden rendben?
- Persze. –sétáltam ki a fürdőből már pizsiben, fogkefével a számban. – Na, már hiányzol neki?
- Mi? –visszamentem a mosdóba és kiöblítettem a számat illetve a fogkefémet.
- Azt kérdeztem, már hiányzol neki?
- Ja, aha… bulizni mennek és azért hívott, hogy menjünk velük.
- Nyugodtan itt hagyhatsz…
- Nem fogok elmenni! – ült le az ágyra, majd maga elé húzott. Épp megszólaltam volna, mikor folytatta. – Csak ha te küldesz el. –simogatta meg az arcom, a hüvelykujja kis ideig az ajkamon pihent majd az arcát egyre közelebb éreztem magamhoz, lehunytam a szemem, de mielőtt egy csókban forrtunk össze felsóhajtottam…
- Álmos vagyok. – nyomtam egy puszit a homlokára és bemásztam a takaró alá. –Te nem jössz?
- Lezuhanyozok. –állt fel komótosan.
- Oké, siess.
Negyed óra múlva már be is bújt mellém. Félve karolt át hátulról ezért szembe fordultam vele, hogy tudja, még nem alszom. Hajamat elsöpörte a vállamról és cirógatni kezdte a nyakam, az arcom, a karom…
- Köszönöm, hogy itt vagy. Tudom, hogy most nehéz lehet elviselni, hogy hisztis vagyok, problémás és bonyolult… szóval csak köszönöm.
- Ha azt mondom, magam miatt vagyok itt, akkor befejezed a köszönetnyilvánítási rohamot? Már kezd olyan érzésem lenni, mintha valami díjátadásra gyakorolnál. –mosolyodott el.
- Akkor is…
- Ki ne mond!
- Miért, mi lesz, ha mégis?
- Addig csikizlek míg le nem esel az ágyról.
- Ne legyél már ilyen gonosz! –néztem rá nagy szemekkel.
- Ne legyél már ennyire szép. –muszáj volt felnevetnem.  - ennyire tökéletes. –hajolt felém.
- Nem vagyok tökéletes. –csuklott el a hangom, ahogy ajkait megéreztem a sajátomon, amint egy óvatos csókot ad. Csak akkor éreztem meg, hogy a testem mennyire kívánja is őt.
- Számomra az vagy. –suttogta a fülembe, mikor visszafeküdt mögém.
- Majd meglátjuk reggel mit mondasz… - bújtam a mellkasához.
- Miért?
- Kócosan és álmosan igazán szép látvány vagyok. –mondtam ironikusan.
- Majd én eldöntöm. –puszilta meg a vállam. – Jó éjt!
- Neked is.
A csendben a gondolataim rögtön Sebre vándoroltak, így léptem be az álmok országába, ahol édes álomkép várt. Egy tengerparton voltam a kis gyémántszeművel, talán Törökországban lehettünk… egyik pillanatban a vízben játszottunk a másikban már a homokban fekve csókolóztunk, de ez csak egy vágyálom, amitől szörnyen nehéz volt elválni, de az a rohadt óra csak nem akart csöndben maradni.
- Mike kapcsold ki!- még mindig csörög. – Kapcsold már ki!!!!- bökdöstem meg. –Naaa kapcsooold kiiii!!!! – húztam a takarót a fejemre. –Kösz. –kiabáltam ki, mikor a készülék elhallgatott.
- Jó reggelt szépség! –bújt Michael is a takaróm alá.
- Vagy jobbat. –mosolyogtam fanyarul, majd letúrtam a takarót magunkról.
- Megint éhes vagy?
- Ne kezd! –emeltem meg egy kispárnát.
- Jó, de én éhes vagyok.
- Tegnap ügyesen feltaláltad magad, szerintem most is menni fog. –ültem fel. –Este nem jöttek át Cataék. –morfondíroztam hangosan.
- Mikor én megjöttem, akkor voltak itt ők is, de te ugye akkor épp sétáltál. –simogatta a hátam.
- Nem foglaltam repjegyet. – húztam el a szám.
- Nyugi biztos lesz 2 db a Londoni járatra.
- Remélem. –döntöttem a fejem a jobb vállára. – Te össze vagy már pakolva?- emeltem a tekintetem rá.
- Én fél óra alatt elkészülök. - túrt bele a hajamba majd megcsókolt.
- Mike. - hajtottam le a fejem, mikor elváltunk.
- Mond. - emelte meg a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- Mike, ez nekem
- Gyors?!
- Egy kicsit... várjunk még ezzel.
- Rendben, ahogy te szeretnéd. - miért kell neki ennyire jónak lennie? Csak még inkább ráébredek, hogy én mennyire kevés vagyok hozzá...

                                         ~OoO~

„Megkérjük Tisztelt utasainkat, hogy ülőhelyeiket foglalják el és kapcsolják be biztonsági öveiket, mert a gép hamarosan megkezdi a leszállást. Köszönjük.”
- Jól vagy?
- Azt hiszem, csak hányingerem van, de ez mostanában mindennapos.
- Ha rosszabbul érzed maga, szólj! – bólintottam és ismét figyelni kezdtem az egyre közeledő talajt.
Mikor kiértünk a repülőtérről, fogtunk egy taxit és útba vettük a lakásom. Mivel már késő délután volt megbeszéltük, hogy itt töltünk egy éjszakát, holnap bemegyek a gyárba és utána irány New York.
Reggel nem tudtam sokáig aludni, készítettem reggelit Mikenak és a csajoknak, bár tudtam, hogy Jessica és Melody nem fog reggelizni. Este már elbúcsúztam a lányoktól, megvolt a nagy sírás-rívás, de tudom, hogy így lesz a legjobb. Nem akartam, hogy úgy induljon a napunk, ahogy tegnap befejeződött ezért próbáltam felvenni egy álarcot, hogy legalább a lányok nyugodt szívvel engedjenek el. Megtudtam, hogy Seb tegnap bent volt a gyárba, ezért retteghettem, hogy esetleg összefutunk.

-  Milyen idő van Baltimore-ban? – keresgéltem a táskáimba valami kényelmes ruhát.
- Meleg, kb. olyan, mint itt.
- Ez jó lesz? – dobtam Mike ölébe egy farmer sortot egy fehér felsővel.
- Nekem mindenben tetszel-mosolyodott el, és mögém lépett. Gyorsan megfordultam és arrébb tessékeltem.
 –Ne tarts fel, így sosem készülök el! - megadóan felemelte a kezeit, és visszahuppant a fotelba. Nem bírom tovább magamban tartani, ez így nem mehet tovább, beszélnem kell vele, döntöttem el. Sosem lesz jó alkalom, és nem húzhatom sokáig az időt. - Mondanom kell valamit - kezdtem bele, persze nem mertem a szemébe nézni.
- Hallgatlak – nézett rám komolyan. – érezte, hogy nem vicc következik.
- Ez a dolog kettőnk között…- csendben várta a folytatást. – na jó.. nem tudom szebben kifejezni magam, tisztában vagy vele, hogy a szívem végérvényesen Seb - é, vagyis rád jutott a szamár szerepe, de nem tehetem ezt veled, úgyhogy .. –elsírtam magam. És ő még ezek után is megértő volt..Ó, hogy gyűlölöm! Ez így nehezebb lesz, mint gondoltam. De muszáj megtennem. – Ennyi volt. Ennyi jutott nekünk - hüppögtem.  Csendben felállt, odalépett hozzám, és átölelt.
 – Sírj nyugodtan. - két kézzel kezdtem püfölni a mellkasát, és rákiabáltam:
- Ne  tedd ezt velem, inkább küldj el a fenébe, de ne legyél kedves ezek után is!! Én csak Őt szeretem, Téged pedig kihasználtalak, hogy ne haljak bele a fájdalomba! Értsd már meg!!
–Nyugodj meg- mondta csendesen, és szorosabban tartott, várta, hogy kitomboljam magam. Amikor végre csillapodni kezdtem, elengedett, és annyit mondott: - Ez az utolsó szavad? Mindig, minden körülmények között??                                                                                        - Igen – nyögtem ki alig hallhatóan. Két másodperc múlva az ajtó csapódását hallottam, és éreztem a megkönnyebbülést összetört szívemben. „Legalább nem kell tovább becsapnom az egész világot” – gondoltam, és összekuporodva sírtam tovább. Ahogy csökkent bennem a feszültség, ráébredtem , hogy végre döntöttem! „Te jó ég, Sebi a gyárban van!! Azonnal oda kell mennem, és beszélnem kell vele!!” A következő pillanatban már a fürdőszoba felé rohantam, és azon tépelődtem, hogy a nyugtató tusolás után mit is vegyek magamra. Egy óra múlva már taxiban ültem, és idegesen vártam, hogy odaérjek Szívszerelmem megnyugtató, mindig-boldogságot adó közelébe. Megérkeztünk. Megkövülten néztem a gyár bejáratát. Sebi és Mike. Sebi és Mike együtt. Sebi és Mike együtt álltak ott, és a következő pillanatban egy dörrenés, és mindkettő összeesett. A szívem megfagyott. A lábam nem mozdult. Az agyam sem működött, az összes reakcióm egy apró, hangtalan sikoltás volt. A taxis kipattant a kocsiból és odarohant a két férfihoz, közben vadul hadonászott és kiabált nekem, de az egészből semmit nem fogtam fel. Seb megmozdult. ÉL!! Ebben a pillanatban felengedett bennem a sokk, és a következő másodpercben már ott térdeltem mellette, az ölemben tartva a fejét, és öleltem, csókoltam, ahol értem, a könnyeim végeláthatatlanul patakzottak az arcomon. Elmosolyodott és azt mondta:
- Tudtam, hogy nem vagy egy egyszerű eset, de hogy cowboyt kellett játszanom érted.. Szeretlek – tette hozzá, és magára húzott. Olyan forrón csókolt, mintha én lennék az éltető levegő. Pár perc múlva fuldokolva toltam arrébb, és óvatosan Mike felé fordultam.. Még mindig nem mozdult. A taxis közben kihívta a mentőket, akik mostanra érkeztek meg, és már tették is a hordágyra a mindig erős, ám most erőtlenül ernyedt férfitestet. Elfogott a pánik.
- Úristen, ez miattam van!! Seb is feküdhetne most ott!- felugrottam és odaszaladtam hozzá. Semmi… Egy darab hús.. A mentős csüggedten nézett rám, és azt mondta, mindent megtesznek, de.. – újra elfogott a sírás. Seb már mögém ért, és szorosan ölelt magához.
– Csssss… Nem a Te hibád. Ennek így kellett történnie.