42.rész

Halihóóó! : )


Meghoztam az új részt....  Csütörtökön megpróbálom hozni a következőt, de rajtatok is múlik! :D Puszií


- Hogy mi? - kérdeztem meglepetten.
- Ne akard letagadni, most írt egy újabb sms-t az a gorilla. - vágta oda epésen, közben felkelt az ágyról és belebújt a pólójába.
- Szivem, ne értsd félre. Ő csak egy barátom. -léptem egyet felé.
- Akkor miért titkoltad? - emelte meg a hangját.
- Én nem titkoltam, hisz nekem nem jelent semmit.
- Hm... és ezt most el kéne hinnem? - nevetett fel gúnyosan, majd elhagyta a szobát.
- Seb, kérlek beszéljük ezt meg. - mentem utána egy szál törölközőbe csavarva.
- Nincs miről beszélnünk. -fordult vissza felém. A tekintetéből áradt a megvetés és a harag.
- Sebastian, ne csináld ezt. -kérleltem őt, már a bejárati ajtó előtt.
- Én ne csináljam? -kérdezte felháborodottan. -Mégis mit?
- Ne menj el. -fogtam meg a vállát,hogy magam felé fordítsam és a szemébe nézhessek.
- Hagyjál! -dörrent rám, majd távozott a házból.
Összerezzentem, ahogy becsapódott az ajtó. Sírva vonszoltam magam vissza a zuhany alá. Jó negyed óráig ott álltam. Miután felöltöztem megpróbáltam felhívni Sebit. Kicsöngött, de nem vette fel.
Három óra teljesen kiesett. Nem tudtam megmozdulni sem, csak feküdtem az ágyon. Nyolc óra után valamivel Melie jött be hozzám.
- Áthoztam a meglepit.-csukta be az ajtót. - Baj van? - kérdezte ijedten, mikor rám nézett.
Újabb könnycseppek gördültek végig az arcomon, de válaszra nem voltam képes.
- Héé.... Nyugi. -ült le mellém és egy zsepit húzott elő a zsebéből. -Tudok segíteni? -megráztam a fejem, majd kifújtam az orrom. - Nem vagy éhes? -ismét a fejemet ráztam. -Mi történt? Seb bántott? Ha igen, megverem. -egy picit felnevetem, aztán visszatért a rossz kedvem. -Na jó, látom nem akarsz beszélni róla...De ha meggondolod magad, gyere át hozzám nyugodtan.
- Rendben. -préseltem ki magamból egy szót.
Miután egyedül maradtam újra tárcsáztam Sebit, de kinyomott.Belesajdult a szívem.
Elővettem a laptopom és böngészni kezdtem a neten...Próbáltam nem Rá gondolni, nem sok sikerrel.
Úgy döntöttem beteszek egy filmet, de kb. a felénél elaludtam. Hajnali 5óra körül járt, mikor felriadtam. Rögtön a telefonomért nyúltam, hátha írt vagy hívott, de csalódnom kellett.Elővettem az albumot meg a fotókat és levonultam velük a földszintre. Egyesével elhelyeztem a képeket benne, mindegyikhez írtam 1-2 mondatot, hogy még személyesebb legyen. Már a vége felé jártam, mikor lépteket hallottam meg a hátam mögül.
- Hogy. Hogy ilyen korán fent vagy? - kérdezte Heike, majd leült mellém.
- Nem bírtam aludni.
- Mi ez? -bökött az albumra.
- Seb ajándéka.
- Megnézhetem?
- Persze. -adtam a kezébe. Míg nézegette az arcára egy kedves anyai mosoly ült.
- Nagyon fog tetszeni neki. -tette vissza az ölembe, hogy befejezhessem.
- Remélem. -mondtam alig hallhatóan.
- Tegnap nagyon későn ért haza? -sétált a konyha felé.
- Még nincs itthon. -szökött könny a szemembe.
- Akkor hol van? -kérdezte meglepetten és visszalépett mellém.
- Nem tudom. -mondtam már a sírástól eltorzult hangon.
- Veszekedtetek? - kérdezte elhűlten.
- Nem. Vagyis igen, de egy hülye félreértés miatt.Én nem akartam őt megbántani.
- Fiatalok.-csóválta meg a fejét. - Na, ne itasd az egereket. Gyere, csinálok neked egy finom kakaót. -húzott fel a kanapéról, hogy átsétáljunk a konyhába. Nem is szólt hozzám, míg szép lassan meg nem ittam.
- Jobb egy kicsit, kedvesem?
- Igen. Köszönöm. -néztem rá hálásan majd ásítottam egyet.
- Dőlj le egy kicsit. Korán van még.
- Rendben. - mondtam engedelmesen és megindultam az emeletre.


(Seb szemszög)


A világ tele van váratlan fordulatokkal, és épp, amikor átlátnánk a világot, a talaj kicsúszik a lábunk alól, és megint padlóra kerülünk. Körülbelül így éreztem magam... Egész éjszaka nem aludtam semmit és most muszáj haza mennem. Anyut nem hagyhatom cserben...
- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntem, mikor erőt vettem magamon és besétáltam a nappaliba.
- Boldog Szülinapot! - jött elém Melanie és két puszival köszöntött.
- Köszönöm. Többiek?
- Anyu a konyhában,-megindultam a helység irányába. - mindenki más alszik. -válaszolt készségesen a kérdésemre.
- Szia anyukám! -öleltem meg hátulról.
- Boldog Születésnapot, kisfiam. - puszilgatott össze.
- Köszi. -mosolyodtam el.
- Merre jártál? -kezdett el faggatózni.
- Anya, már 22éves vagyok. Minden országban nagykorú, szóval nem kell beszámolnom. -ültem le egy székre.
- Az lehet, de a fiam vagy és kérdeztem valamit. -nézett rám szúrósan.
- Kennyvel biliárdoztunk. - adtam meg magam.
- Nem gondolod, hogy nem reggel kéne hazajönnöd, ha itt van a barátnőd? -támadott le Mel is.
- Hm... Nem hiszem, hogy őt annyira zavarja.
- Beszéltél vele, meghallgattad?
- Nem, de...
- Nincs semmi de! Megértem,hogy haragszol rá... de egyvalamit te is érts meg: az elvesztegetett napokat nem lehet visszahozni, és később bánni fogod,hogy most nem tudsz túllépni a sérelmeiden. Tudom mit beszélek, fiam. Hidd el!
- Kérlek ne szóljatok bele! Ez az én dolgom... Az lesz a legjobb, ha haza megy.
- Elég legyen. -hördült fel a nővérkém. - Szerelmes vagy belé, ezt a vak is látja.
- Én igen, de Ő...
- Ő! Tegnap végighallgattam mit érez irántad... Ne mond, hogy te nem érzed, ne mond,hogy nem veszed észre! Én is átéltem ezt, és tudod mit, halálra rémültem. Mi lesz, ha megbánt? Mi lesz, ha elhagy? Mi lesz, ha meghal?... Nem tudnám elviselni. Ezért rövidre zártam nehogy megtörténjen, és mondjak valamit? Ez volt életem leges- legnagyobb baklövése. Te most ugyanezt a hibát készülsz elkövetni, és átkozott legyek, ha ezt végig nézem. Kockáztatni kell! Muszáj! Nem mondom,hogy sosem fog megbántani, de azt garantálom, hogy bármennyire is fog fájni , sosem lesz fogható ahhoz a fájdalomhoz, amit a megbánás okoz... Mellette önmagad lehetsz, úgy szeret, ahogy vagy, minden hülyeségeddel együtt. Vele boldog lehetsz. Ne add fel, azért mert félsz!
- Igaza van...-szólalt meg anya. - Tedd félre a büszkeséged és menj fel hozzá.