41.rész

Halihó!

Wáá leírhatatlanul boldog vagyok, annyit kellett várni erre a győzelemre,de megérte...
Nem tudom,hogy fogom kibírni az elkövetkezendő 3 futamot,mert borzasztóan igulok végig... Kb ilyen ájulás környkén leszek majd... xD de az se számít, ha nyer!!! : )
Egy extra hoszú részt hoztam, a győzelem örömére...Remélem tetszei fog... Ha írtok komikat hozom a következőt! :D Puszií

-Sziasztok! - köszönt barátságosan a hölgyemény majd 2 puszit adott Melnek. –Azt hiszem mi még nem találkoztunk. – fordult felém. – Hanna vagyok. –nyújtott kezet.
- Szia! Én pedig Tia. –mondtam zavartan.
- Rég láttalak. –jegyezte meg Melie.
- Hát igen… Tudod a suli miatt nem jöttem mostanában, de Seb szülinapját ki nem hagynám.
- Ezek szerint, holnap ott leszel a bulin.
- Igen, megpróbálok majd beszélni Sebivel a kapcsoltunkról.
Csak álltam ott ledöbbenve, nem tudtam, hogy kéne kezelnem a helyzetet.
- Vagy szerinted már ma este beszéljek vele? –az én szemeim egyre inkább kerekedtek. –Ugye már tegnap hazajött?
- Igazából, jöttek. –mondta Melanie.
- Miért kivel jött? – kérdezte kíváncsian Hanna. – Csak nem Tommi is elkísérte?
- Nem erről van szó. –mondta nyögvenyelősen a nővér. - Ő szóval, Tia Sebastian barátnője.
Hanna teljesen ledöbbent a hallottaktól, majd mikor tudatosult benne az előbb közölt tény, lekezelő pillantásokkal mért végig. A telefonom csörgése zökkentett ki minket a némaságból. Elnézést kérve otthagytam őket és felvettem azt.
- Szia Szívem, mond!
- Szia Kicsim! Mikor értek haza?
- Most fogunk indulni. Még úgy 40perc. –mondtam, de még az előbbi beszélgetés járt a fejembe.
- Baj van?
- Nem, nincs semmi baj. - mosolyogtam bele kicsit hamiskásan a telefonba. –Miért lenne baj?
- Olyan furcsa vagy. –mellém lépett Melanie és a szatyrokkal a parkoló felé kezünk el sétálni.
- Majd, ha haza értünk mesélek.
- Jól van Drágám. Vigyázzatok az úton.
- Renden. Na sziaaa.
- Szia.
Bedobtam a telefonom a táskámba és elvettem egy szatyrot Meltől.
- Öcsi volt?
- Igen. – bólogattam hevesen.
- Ne haragudj, ez elég kellemetlen volt. –utalt vissza váratlan találkozásra.
- Az. - adtam neki igazat. –De azért vicces, hogy tegnap este Seb pont azt bizonygatta, hogy köztük már nincs semmi és már egyikőjük se érez másik iránt barátságnál többet. – mondtam kicsit savanyúan majd beszálltam az autóba.
- Ha Seb ezt mondta, akkor Ő úgy is gondolja, Hannával meg ne foglalkozz… Már régóta érlelődött a kapcsolatuk vége és mióta szakítottak nem is találkoztak.
- És ha most meglátja, aztán mégis rájön, hogy még mindig Őt szereti? – osztottam meg az aggodalmamat.
- Bízz már magadban te lány… Én még soha nem láttam ilyennek. Fülig beléd van zúgva! –mosolygott rám.
- Azt mondod? – a lelkemet egy kicsit megnyugtatta az előbbi szavaival.
- Egyértelmű. Azért 5hónap alatt már ráébredt volna, ha hibázik. És te? Szerelmes vagy? –tette fel óvatosan a kérdést.
- Nem tudom mit jelent szerelmesnek lenni, csak azt, hogy mikor először a szemébe néztem olyan érzésem volt, mintha már évek óta ismerném őt. Minden percben vele akarok lenni, és ha nem vagyunk együtt, csak rá tudok gondolni. Csak egy hónapja vagyunk együtt, és már nem tudom elképzelni az életem nélküle. Függője lettem a mosolyának, a hangjának, a csókjainak ezek nélkül már nem teljes a napom. Ha csak hozzám ér, ha csak az illatát megérzem, a szívem egyből hevesebben kezd verni. Mérhetetlen boldogág kerít hatalmába és erről önző mód nem akarok lemondani. Minden döntésem, minden mozdulatom akarva, akaratlanul hozzá igazítom. Ha vele vagyok nincsenek félelmeim egyet kivéve, hogy soha nem akarom őt elveszíteni. –most néztem rá először mióta belekezdte a monológomba. A szemei könnyesek voltak és ettől én is elérzékenyültem.
- Jajj, ha most nem vezetnék, biztos megölelgetnélek. – nevetett fel és megtörölte a szemét aztán én is követtem a példáját. – Itt lehet kapni a világ legfinomabb Sacher tortáját. - mutatott egy helyes kis cukrászda felé, mikor beértük Heppenheim városába.
- Akkor azt hiszem ide Sebnek muszáj lesz elhoznia. –kezdtem el nevetni.
- Szerintem már azt sem tudja, hol van… Tommi szerint jobb neki, ha miden ilyen helyet elfelejt. - rázta meg a fejét.
- Hát, akkor lehet, mégsem én vagyok a megfelelő személy számára. Minden étkezésnél a desszertet várom a legjobban.
- Én meg vagyok győződve róla, hogy titeket a jó istenke is egymásnak teremett. –állította le a motort a ház előtt.
- Bevinnéd te a képeket és az albumot? Nálam azt hiszem, nem lenne biztonságban.
- Látom arra rájöttél, hogy Sebi kíváncsi típus… - nyitotta ki a csomagtartót.
- Addig nem hagyna békén, míg meg nem kapja.
- Ki nem kap meg mit? –sétált előre Sebastian az udvarról.
- Én. Téged. - ugrottam a nyakába és forrón megcsókoltam.
- Hmm… Nekem is hiányoztál. –mondta miközben a kezeivel végig simított a nyakamtól a fenekem aljáig.
- Mit csináltál idekint? – megragadtam a kezét és elkezdtem behúzni a lakásba, így Melanie feltűnés nélkül behozhatta az ajándékokat.
- Fabival fociztunk, aztán még telefonáltam.
Szétnéztem a földszinten, de senkit nem találtam. –És a többiek?
- Anyu valamelyik szomszédnál, apu kb. 1 órája elment itthonról, öcskös szerintem a szobájába gépezik, Stephanie pedig még mindig a vőlegényénél. Ő majd csak holnap jön haza.
- Jól van. Mi lenne, ha lezuhanyoznék és utána elvinnélek valahova. –sétáltam fel a lépcsőn egyenesen a szobája felé.
- Hová akarsz te vinni engem? –kérdezte mosolyogva.
- Meglepetés. De hidd el, hamarabb megtudod, mint, hogy odaérjünk, mert én nem találok oda. – léptem ki a ruhámból.
- Az jó. –kezdett el nevetni. –És mi lenne, ha együtt tusolnánk és utána mennénk. –kiléptem a cipőmből, egy fehérneműben álltam előtte.
- Seb! Sebastian, hol vagy? – kezdett l kiabálni Fabi.
- Siess, mert nem várlak meg. –dobtam hozzá a melltartóm, amit reflexből elkapott és beléptem a fürdőbe.
- 2 perc, Édesem!
Eltelt már 10 perc is, de még mindig nem jött a zuhany alá. Kezdtem rosszra gondolni, úgyhogy elzártam a vizet, magam köré csavartam egy törölközőt és kiléptem a szobába. Meglepődve tapasztaltam, hogy Seb póló nélkül fekszik az ágyon és a telefonom tanulmányozza szorgalmasan.
- Mit csinálsz? – érdeklődtem meg kedvesen.
- Mióta sms-ezel a hátam mögött a kis Phelpssel? –kérdezte meg vádlón, dühtől elborult tekintettel.