39. rész

Hellóóóó!!! : )

Nahát, itt az új rész, újabb +18-as, nem mondok semmit… : ) Egyszerűen, így jött most! : )
Vagyis mégis… Trixykém lógsz 1 Guruval! J <3

- Remélem, éhesek vagytok. –mosolygott rám szelíden Heike.
- Mint a farkas.
- Helyes, ezt már szeretem.
Leültünk a már megterített asztalhoz és vártuk a finomabbnál finomabb fogásokat. Heike istenien főzött, látszott a sok éves tapasztalat, bár személy szerint nekem a levessel volt egy kis problémám, mert utálom a zöldbabot, de erőt vettem magamon és letuszkoltam azt is. A desszert viszont mennyei volt… Meggyes öntött lepény.
 Az egész ebéd alatt nagyon jó volt a hangulat, sokat nevettünk
- Mindjárt felhívom Tommit és beárullak mit ettél. – csipkelődtem Sebbel, mikor átültünk a kanapékra.
- Van egy-két ötletem, hogy dolgozhatom le gyorsan.  –húzott az ölébe. – De a te segítséged is kellene. – túrta el a hajam a ball vállamra és bele puszilt a nyakamba.
-  Azt hiszem megoldható. –sóhajtottam fel.
- Sebastian, miért ül Tia az öledbe? Biztos kényelmesebb lenne neki a kanapén.  – kérdezte Heike, majd a kezembe nyomott egy vastag fényképalbumot.
- Hidd el anyu, ennél jobb helye nincs. –vigyorgott lehengerlően Seb.
- Gondoltam szívesen nézegetnél képeket.
- Igen, köszönöm. –belelapoztam az albumba és egy nagyon szőke, nagyon édes kisfiú kacsintott vissza rám. Pont olyan volt, mint Fabi, csak szőkébb.
- Jajj de édes voltál.  – olvadoztam a látványtól.
- Mi az, hogy voltam? – kérdezte felháborodottan a párom.
- Ma már nem az édes jelzőt használnám rád.
- Akkor mit?
Beharaptam az alsó ajkam és újra a képekre néztem. – Inkább hagyjuk.
Az album elején rengeteg gyerekkori kép, a születése után, aztán a gokartos korszak és így szépen haladtunk előre az időben. Jókat nevetgéltem közben, Heike pedig majd minden képhez elmesélt egy történetet is.  Elérkeztünk a gimnáziumi részhez, a fogszabályzóhoz, na meg persze Hannához is.  Na, itt már nem olyan szívesen hallgattam a sztorikat… Azoknál a fotóknál, ahol bújták egymást vagy épp csókolóztak nagyon gyorsan átlapoztam.  Ez talán Sebinek is feltűnt, de szerencsére már nem volt sok kép hátra.
Már eléggé besötétedett, így a fáradságra hivatkozva elvonultunk lefeküdni.
Beléptünk a hálóba, kattant a zár… Seb rögtön a falnak nyomott és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk.
 – A szüleid házában vagyunk.
- Majd halkak leszünk.
- Szerinted ez menni fog nekünk? – kérdeztem ironikusan. – Angliába is nagyon ment. –kezdtem el nevetni.
- Pont így izgi. - kacsintott rám.
 Pár pillanat múlva már az ágyon feküdtünk. Felemelkedett rólam, hogy levegye a pólóját, ekkor én kibújtam alóla és az egyik szekrény elé sétáltam.
- Mi baj? –sétált mögém Vetti. Megráztam a fejem és leemeltem egy dobozt az egyik polcról. – Ne mond, hogy semmi. –kivette a kezemből és visszatette a helyére a ládikát. –Mond el! –fordított magával szembe.
- Szereted még őt? –sütöttem le a fejem.
- Hannát? – egy aprót bólintottam. – Ő a múltam része, nem tudom kitörölni onnan… Egy kedves személy a szívemnek, de csak, mint barát. Rengeteg emlék köt hozzá, amiről képeket is láthattál, viszont nem véletlen nem vagyunk már együtt.  A napokban úgyis megismered, majd meglátod, hogy nincs köztünk már semmi.
- Miért kell megismernem? – húztam el a szám, mire ő felnevetett és magához húzott.
- Ismerem anyát, nem véletlen akarta, hogy most jöjjünk… Biztos vagyok benne, hogy születésnapi bulit szervezett.
- És Hannát is meghívta rá. Igaz?
- Valószínű. – egy puszit adott a számra, amitől máris jobban éreztem magam.
Eldöntöttem, hogy nem foglalkozom feleslegesen a múltjával, nem idegesítem magam.
Kivettem a pólót a kezéből, amit maga előtt tartott.  Az ujjaimat végighúztam a mellkasán majd egyre lejjebb haladva a kockás hasán át eljutottam az övéig.
Huncutul rám mosolygott, felkapott majd nagy hévvel az ágyra vetődött velem.  Vadul csókolt, egyre követelőzőbben… Megszabadítottuk egymást a ruháinktól, már csak egy bugyi volt rajtam, amit egyetlen mozdulattal tépett le rólam. A keze végigszánkázott a testemen meg sem állva a legérzékenyebb pontomig. Nem teketóriázott sokat két újjal hatolt belém… Okos volt, mert tudta, hogy ha nem csókol közbe, biztos felsikítok. Beleharaptam azokba az érzéki ajkakba, amik a testem egyéb részeit kényeztették, Ő pedig felszisszent a fájdalomtól, de láthatólag tetszett neki. Nem bírtam tovább, így felé kerekedtem és a kezeimbe vettem az irányítást. Azt hiszem, most neki esett nehezére csöndben maradni. Mikor „megunta” az ingerlésem, visszafordított a hátamra és egy határozott mozdulattal hatolt belém.
-  AAAA…- visítottam fel.
- Cssssss… - tapasztotta be a szám a drágám.
Helycserés támadás hajtottam végre és a csípőjén találtam magam ezzel átvéve az irányítást. Így értünk fel a csúcsra, majd fáradtan borultam rá a mellkasára.
- Elszakítottad a bugyim. –panaszoltam néhány perc pihenés után.
- Bocsáss meg, már nem bírtam magammal. – kacarászott mellettem.
- Pedig nagyon szép volt...
- Szeretnéd, hogy eltemessük?
- Vicces vagy.
- Jól van na... Csak úgy mondtad mintha katasztrófa történt volna.
- Sajnálom, drámai alkat vagyok.
- Holnap veszünk helyette másikat.
- Holnap nem jó.
- Miért nem?
- Melanienak már elígérkeztem.
- És mit csináltok majd?
- Az titok. Csupa csajos dolgot.
- Jól van, titkolózz csak. Én akkor Fabival leszek egész nap. – mondta durcásan.
-  Helyes, tuti örül majd neki. – bújtam még közelebb hozzá. – Felnéz rád, olyan akar lenni, mint te.
- Tudom. – döntött a hátamra és újra csókolni kezdett…

Reggel egy kis üzenetet találtam magam mellett:

„ Jó reggelt szerelmem, újabb gyönyörű nap számomra, mert szerethetlek…  Anyuékkal elment vásárolni, Nem volt szívem felébreszteni. Remélem, még itthon leszel, mikor haza érek.”

Nagyot nyújtóztam, majd kipattantam az ágyból és elindultam zuhanyozni.