38.rész

Halihóó! : )

Fent a friss, este koncertre megyek azért kapjátok meg most! :D 

Remélem tetszik, holnap hozom elvileg a folytatást. : )
Puszillak titeket! :D

Június 30-án hajnali 5-re volt ébresztő állítva, hogy én legyek az első, aki Boldog Szülinapot kíván kedvenc olimpikonomnak.  Mivel 5óra az időeltolódás, így náluk még csak éjfél felé járt.
 „Bajnok! Eltelt megint egy év, s újra eljött ez a nap, a nap mikor minden a Tiéd… Nap, Hold, Csillagok ezzel az sms-sel kívánok Boldog születésnapot! Remélem első voltam J Puszií, Tia”

A kis versike után pár perccel jött is a válasz.
„Én ilyen verset nem tudok, de köszönöm szépen. Igen te voltál az első J már majdnem aludtam…
Azért egy valami még hiányzik az életemből… L”
Sebastian elkezdett mocorogni mellettem, úgyhogy jobban láttam eltenni a telefonom.
- Miért nem alszol? –kérdezte álmosan, a szemét ki nem nyitva.
- Elzsibbadt a kezem. - füllentettem egyből.
- Gyere. - húzott magához majd adott egy puszit a fejem búbjára és aludt is tovább.
Nem gondoltam volna, hogy Mike és én tartani fogjuk a kapcsolatot, de minden nap sms-ezünk illetve egy héten 2-szer,3-szor Skypeon is beszélünk, Seb legnagyobb „örömére”. Nem sokkal később engem is elnyomott az álom. Reggel későn keltünk és egész nap szervezkedtem meg pakolásztam a holnapi útra, Sebnek jóval kevesebb cucca volt mivel a csapat az overáljait és a versenyfelszeléseit elhozza, ruhái pedig vannak Németországban is. Meg is kaptam, hogy mennyi ruhát hozok, de ez érdekelt a legkevésbé. Mindenre fel akartam készülni.
Július 1-én az ébredésnél hatalmas görcsöt éreztem a hasamban. Nem voltam egy félős típus, ha be kellett mutatkozni a szülőknek, de Sebi anyukájától mégis tartottam. Aznap valahogy semmi nem volt jó és azt Seb is észrevette.
- Izgulsz? –nézett rám a szeme sarkából.
- Nem. -vágtam rá egyből.
- Akkor miért tördeled a kezed? – lépett mögém és hátulról átölelt.
- Mi van, ha nem tetszem majd neki? – fordultam meg az ölelésben.
- Semmi. –mosolygott rám bátorítóan. –Nem neki kell tetszened, hanem nekem és biztosíthatlak, hogy engem már levettél a lábamról.
- Biztos? – néztem fel a kék szemeibe.
- Biztos. –a két keze közé vette az arcom ás lágyan megcsókolt.
-  Megyek, átöltözöm. – léptem ki a karjai közül.
- Kicsim, nem kell. Nagyon szép vagy így is, felesleges negyedjére átöltözni. Amúgy is indulnunk kell a reptérre.
- Hm… Rendben.
Az út nem volt olyan hosszú, Mannheim repterére érkeztünk meg, ahol már Fabi várt ránk Melanie-val az oldalán.
- Sziasztok! - köszöntöttük egymást vidáman majd a puszik kiosztása után megindultunk a kocsi felé. Seb és Fabi a legújabb PS játékról beszéltek, így én Melie mellett maradtam.
- Én már sokat hallottam rólad, alig vártam, hogy megismerhesselek. – csacsogta, míg beszálltunk az autóba. Természetesen Sebi a volán mögé ült, ami ellen senkinek nem volt ellenvetése.
- Hát, itt vagyok… és egy hétig biztos a nyakatokon leszek.
- Anyu, már teljesen be van sózva, mert öcsi már több mint egy hónapja nem dugta haza az orrát. – nézett rá rosszallóan. – Meg persze miattad is.
- Miattam? - kérdeztem meglepetten.
- Igen. –bólogatott hevesen. Seb a visszapillantóból rám mosolyogott, mivel én hátra ültem Fabian mellé.
Körülbelül fél órás út után érkeztünk meg a Heppenheimbe és még 3 perc múlva egy kék családi ház elé.  Gyönyörű virágos kert fogadott a kapu mögött, a hasamba pedig visszatért az egyre nagyobb görcs. Szerelmem támaszként megfogta a kezem és így léptünk be az otthonukba. Finom illatok csapták meg az orrom, gondolom az ebéd lehetett az és az a furcsa melegség, amit az otthon nyújt.  Egy mély levegő után elindultunk be a nappaliba. Sehol senki. Egy picit megnyugodtam, majd ebből az állapotból Vetti kiabálása rángatott ki.
- Anya, Apa hahóóó, megjöttünk!!!
- Az emeleten vagyok. – szólt le Norbert, majd néhány másodperc után lebattyogott közénk.
- Anyu? – kérdezte a három gyerek szinte egyszerre.
- Elment Stephanie-val a boltba egy újabb gyümölcsléért. – mondta fáradtan.
- Pont most? Miért, nem volt jó, ami itthon van? – faggatózott tovább Seb, miközben megölelték egymást. Én álltam ott és csak hallgattam a fejleményeket, még nagyon kellett fülelnem minden szóra, mert eléggé hadarták az ékes német nyelvet. –Norbert közben hozzám is elért, jól megölelgetett majd 2 puszi után a kanapé felé terelgetett.
- Mióta megtudta, hogy Tia is jön, azóta csak a mai napra készül. Ilyen süti, olyan süti, ilyen üdítő meg olyan… Tudod milyen, mindig meg akar felelni.
Ledöbbentem, Sebastian végig szívatott, hogy az anyukája milyen érzékeny a barátnő témára!? Nem hiszem el, én meg ezért szorongok már 3 napja.
- Te kis szemét. –mondtam Sebnek angolul majd jól hátba vágtam.
- Én? Mit tettem?
- Itt ijesztgetsz már egy hete és kiderül, hogy az anyukád nem is utál.
- De én soha nem mondtam, hogy utál.
- De azt se, hogy nincs ellenére a kapcsolatunk.
- Hannát nem így fogadta. Őt eleinte nagyon nem kedvelte aztán meg nagyon megszerették egymást. Fel akartalak készíteni a legrosszabbra.
- Ja és közbe meg jót szórakoztál rajtam. – ültem át a másik kanapéra, hogy ne mellette legyek. – Arra nem gondoltál, hogy Hannával azért volt olyan amilyen, mert fiatalok voltatok és féltett!?
- Én sem tudtam, hogy ennyire készül. – telepedett le mellém, az arcomat az arca felé fordította majd érzékien megcsókolt.
- Fújjj. – szólalt meg Fabi és gyorsan elfordult. Mindenkiből kitört a nevetés és ekkor lépett be Heike az ajtón.
- Na, mi ez a nagy nevetés, fiatalok? – kérdezte ő is mosolyogva.
- Sebastian ledugta a nyelvét Tia torkán. – ismét nagy nevetésbe kezdtünk.
- Öcsi, szerintem néhány év múlva már nem így fogsz gondolkodni. –jegyezte meg Steph.
Mi bemutatkoztunk egymásnak, míg a fiúk behozták a csomagokat. Annyira boldog volt mindenki, jó volt látni őket így együtt, egy nagycsaládként, amibe talán egyszer én is beletartozom majd.